S álljon itt egy másik idézet: „London bizonyos lakosai teájukat az ágyban szürcsölgetve rendelhették meg telefonon keresztül a világ különféle termékeit, olyan mennyiségben, ahogyan jónak látták, és joggal várhatták a mielőbbi házhoz szállítást. Ha kívánták, előre biztosíthatták önmaguk számára az olcsó és kényelmes utazást bármely kívánt országba, útlevél vagy más formalitás nélkül, elküldhették szolgáikat egy bank közeli fiókjába a megfelelő mennyiségű nemesfémért, hogy aztán külföldi országokba utazhassanak.” Ez a szövegrészlet John Maynard Keynestől származik, 1901-ből. A brit alattvalók számára a fenti lehetőségeket, továbbá a külföldi tőkepiacokra való teljesen szabad befektetést a világgazdaság akkori sarokköve, az aranyalap biztosította. De a francia, német, osztrák vagy amerikai polgárok számára is nyitva álltak mindezen lehetőségek. Niall Ferguson brit történész A pénz felemelkedése című könyvében így elmélkedik a tizenkilencedik század végén kezdődő és az első világháborúig tartó globalizációról: „A globalizáció egyáltalán nem új jelenség, ha a nemzetközi áru-, termelő-, munkaerő- és tőkepiacok gyors integrációját értjük rajta. 1914 előtt mintegy három évtizeden át az árukereskedelem majdnem akkora hányadát tette ki a globális kibocsátásnak, mint az elmúlt harminc évben [ ] Noha bruttó értelemben a globális GDP-hez viszonyítva a nemzetközi tőkeállomány nagyobb volt az 1990-es években, mint egy évszázaddal korábban, nettó értelemben viszont a külföldön – különösen a gazdag országok által a szegényebb országokban – befektetett összegek a korábbi időszakban lényegesen meghaladták a mai mutatókat.”
Mindebből kiderül, hogy a globalizáció egyáltalán nem valami vadonatúj, a semmiből feltűnt vagy a jelenkori fejlődésből következő észlelet. Ezért komoly fenntartással kezelendő minden olyan érv, amely a globalizáció lényegét és fejlődésének mostani szakaszát a kvázi monopolkapitalizmus, a transznacionális vállalatok és bankok világuralmának kiteljesedésében látja. Az efféle érvek hangoztatói előszeretettel állítják, hogy a globális kapitalizmus végső és egyetlen célja a profit maximalizálása, ami egyébként az ipari forradalom óta zajlik, és a tőkejövedelmek munkajövedelmeknél meredekebb emelkedésében manifesztálódik. A fentebb idézett magyar szerző például a közelmúltban egy tévéműsorban azt állította, hogy a világon fellelhető vagyontárgyak összessége nem más, mint a tőke eddigi történetének hozama. Ez meglehetősen sommás értelmezés, ami nem veszi figyelembe többek között az állami vagy közvagyont sem. A tőke mint egyedüli jövedelemforrás és a munkásnak csupán a puszta megélhetést biztosító bért odavető gyáros képe Marxnál játszik alapvető szerepet. Arra ő sem tért ki, hogy ha ez így van, kik fogják megvásárolni a megtermelt javakat, hiszen a tőkések korlátozott számuknál fogva mégsem képesek ekkora luxusfogyasztásra.
