Elsumákolható-e a brexit?

Az unióból való kilépés Nagy-Britannia mint egységes állam megszűnését jelentheti.

A megoldást maga a fenyegetés kínálja: meg kell kérdezni a brit népet, akarják-e az Egyesült Királyság megszűnését. Erre két módszer képzelhető el: 1. egy újabb népszavazás dönt az Egyesült Királyság további fennállásáról vagy megszűnéséről; 2. a londoni brit parlament – vagy a négy országrész parlamentje külön-külön – dönt az államszövetség fenntartásáról vagy megszűnéséről.

Ha most már ennek a népszavazásnak a várható végeredményét latolgatjuk, akkor joggal feltételezhető, hogy mindazok, akik a június 23-i referendum során a kilépésre szavaztak, itt mindenképpen az Egyesült Királyság fennmaradása mellett döntenének. Mert nem helyeselhetik, hogy Nagy-Britannia – most már kívül az unión – meggyengülve álljon a világban. Nagyjából ez lenne a választásuk azoknak is, akik a brexitnépszavazás kampányában az EU-ban maradás hívei voltak, mert ők meg amellett voksoltak, hogy minden maradjon változatlan.

Csak a skótok esetében lenne kiszámíthatatlan az Egyesült Királyság fenntartásáról vagy megszüntetéséről szóló népszavazás kimenetele. Hiszen ha a főszigetről csupán ők lesznek az EU részei önálló államként, az számukra úgy hozhat pénzügyi előnyöket, hogy amely vállalat és bank benn akar maradni az unióban, az London helyett Glasgow-ra vagy Edinburgh-ra koncentrál, ami Skóciának növekvő adóbevételeket és munkaalkalmakat hozhat. Vagyis nekik nagyobb érdekük fűződik az Egyesült Királyság megszüntetéséhez – azaz London EU-n kívülre kerüléséhez –, mint a megmaradásához (persze ez is csak feltételezés). Ismert, hogy London a világ legnagyobb pénzügyi központja, nem utolsósorban azért, mert bent van az EU-ban. A bank- és pénzügyi szektor most még nagyjából 15 százalékot képvisel a brit GDP-ben, ami bizonyára jelentősen csökkenne, ha Nagy-Britannia az unión kívül kerülne, hiszen a bankok jelentős része áttelepülne máshová az Európai Unióban.

Ami a másodikként jelzett parlamenti utat illeti, elképzelhető, hogy angol jogi szakértők úgy nyilatkoznak, elég a közös brit parlament állásfoglalása, ám az sem kizárt, hogy szükségesnek tartják az egyes államrészek parlamentjeinek azt megelőző, külön-külön lefolytatandó döntési eljárásait is. Ha erre valaki azt mondja, a népszavazás mégiscsak magasabb szintű döntést jelent, arra az a válasz, hogy sokfelé (például Svájcban) valóban ez a helyzet, viszont az angol történelmi hagyományoknak köszönhetően ott a parlament a legfelső közjogi fórum, amely mindenféle intézkedést felülvizsgálhat és megváltoztathat.

Nyugodtan feltételezhetjük, hogy a brit parlament semmiképpen sem szavazná meg az Egyesült Királyság felosztását. Az ott ülő képviselők többségét keserű meglepetésként érte a népszavazás eredménye, nem tartják brit érdeknek az EU-ból kiválást, és tisztában vannak azzal is, hogy külön-külön sokkal kevésbé lesznek jelentősek, mint ha együtt maradnak. Ezért nemigen volnának hajlandók arra, hogy ők vessenek véget Nagy-Britannia egységének. Ilyen okok miatt külön-külön valószínűleg a négy országrész parlamentjei sem szavaznák meg az Egyesült Királyság felosztását.

A nagy lépést a brexit meghaladása felé ezután tehetné meg a brit parlament, annak kimondásával, hogy ha az EU-ból való kilépés Nagy-Britannia felosztásához vezethet (elég a feltételes mód!), akkor az állam egysége tekintetében már a lét vagy nemlét kérdése kerül előtérbe. Ami pedig mindenképpen lényegesebb, mint a népszavazás során feltett kérdés, vagyis hogy bent akar-nak-e maradni a britek egy politikai-gazdasági egyesülésben, vagy sem. Ennek logikus folyományaként a parlamenti határozat arra utasíthatja a brit kormányt, hogy jelentse be az unió illetékeseinek, Nagy-Britannia semmiképpen nem akar kilépni az EU-ból. Ezáltal tehát Nagy-Britannia tagsági viszonya az Európai Unióban változatlanul folytatódhatna.

Itt felvethető, hogy a Theresa May által vezetett brit kormány egyedül akar majd dönteni, mikor indítja be Nagy-Britannia kilépési eljárását. Tehát például akkor, amikor a német és a francia választások után kedvezőbb tárgyalópartnerekre számíthatnak. A miniszterelnök asszony ma már a kiválás elszánt hívének mutatkozik, ám azt ő sem tudja elintézni, hogy a népképviseletnek ne legyen szava ehhez a kulcsfontosságú lépéshez. Mivel a szigetországban tradicionálisan a parlament a legfelsőbb közjogi fórum, ebben a kérdésben is az lesz a meghatározó hatalmi ágazat. Ennek megfelelően a kormánynak egy ilyen jelentőségű lépése minden kétséget kizáróan alá van rendelve a parlament döntésének. Vagyis ha a parlament fontosabb érdeknek tartja az Egyesült Királyság egyben tartását a népszavazás kritikátlan megvalósításánál, akkor Nagy-Britannia életfontosságú érdekének érvényesítése okából elrendelheti a népszavazás figyelmen kívül hagyását.

Mivel egyre több részlet derül ki a lakosság számára is, hogy kilépés esetén hol és milyen mértékben haladják meg a hátrányok az előnyöket, a migránsokra (ezen ott nem a volt gyarmatokról származókat, hanem a kelet-európaiakat értik) megorrolt angol nyugdíjasok kivételével az összes szavazóképes brit állampolgár lapítana, és csendben örülne, vagyis esze ágában sem állna követelni a népszavazási döntés végrehajtását. Annál is kevésbé, mert tudják, hogy Európa részéről a kilépésről tárgyalók nem lesznek hajlandók rugalmasan viszonyulni a speciális brit érdekekhez. Ugyanakkor ha nem változik a felállás, vagyis mindenki úgy tesz, mintha a népszavazás nem hozta volna a brexit győzelmét, akkor Nagy-Britanniára vonatkozólag maradnak az EU-ban kialakult eddigi feltételek. Amelyek tulajdonképpen kedvezőbbek, mint amit Anglia és Wales kívülről, Skócia pedig új tagjelöltként képes volna kialkudni.

Nagyon érdekel, mit találnak ki a brexit elsumákolására a brit okosok, de hogy valamit kiagyalnak, afelől ne legyen kétségünk. És örüljünk neki. Mert tulajdonképpen a kontinentális Európa is úgy marad egységesebb és potensebb, ha Anglia is hozzánk tartozik. Ha majd évtizedek múlva a leszármazottak visszatekintenek a történtekre, talán még ezt a közjátékot sem fogják teljesen haszontalannak minősíteni. Hiszen ennek köszönhetően kicsit mindenki elgondolkodhatott civilizációnk valódi értékeiről és azok érvényesítéséről. 

A szerző jogász, közgazdász