Az új tanulmány konklúziói nem annyira meglepők azok számára, akik a neoklasszikus iskolán túli közgazdaságtan elméleteit is ismerik. (A legtöbb közgazdász nem ilyen, a tágabb közvélemény pedig többségében szintén a főáramú neoklasszikus iskola közhelyeit, sokszor tévedéseit visszhangozza.) A keynesiánus iskola ugyanakkor egyszer már megfogalmazta pontosan ugyanezt a tézist. Egy Verdoorn nevű holland közgazdász már hetven évvel ezelőtt megírta, hogy a kereslet is befolyással van a termelékenységre, és Keynes tanítványai – többek között a magyar származású Káldor Miklós – Cambridge-ben tágabb elméletet is alkottak ebből. Azaz egyszer már ismertük ezt az összefüggést, csak elnyomtuk a tudást. Míg a neoklasszikusok szerint a termelékenység valamifajta mágikus külső tényező, amelynek következő hullámát nem lehet megjósolni sem, addig a keynesiánus gondolkodásban olyasvalami, amit a gazdaság növekedése, más szóval a több állás és a magasabb bérek húznak. Ezt a jelenséget sikerült kimutatni a nagy gazdasági világválság esetében is, sőt, R. C. Allen gazdaságtörténész szerint a technológiai forradalom azért indult el pont Angliában, mert ott túl magasra emelkedtek a bérek.
A Roosevelt Intézet anyaga egy másik összefüggést is kiemel: az alacsony bérek miatt a cégeknek megéri élőmunkát alkalmazni. A magasabb béreknél viszont rákényszerülnek arra, hogy technológiával váltsák ki. Azaz alacsonyabb bérek mellett lelassul, magasabb bérek mellett felgyorsul a termelékenység növekedése.
