A nyugati világban a termelékenység (definícióképpen: az átlagos munkás által az egy munkaóra alatt megtermelt hozzáadott érték a gazdaságban) növekedése drámai mértékben lelassult az utóbbi évtizedben. Ennek eredményeképpen a gazdasági növekedés is elmaradt a várakozásoktól, hiszen annak a termelékenység növekedése az egyik fő komponense. Tanulmányok és könyvek tucatjai foglalkoznak azzal, hogy ennek mi lehet az oka. Leállt az innováció? Nem él át a világ jelentős technológiai hullámokat úgy, mint korábban, a gőzenergia, az elektromosság, az atom, a műanyagok, az űrkutatás esetében? Egyik nap a közgazdászok arról beszélnek, hogy a bérek azért alacsonyak, mert a robotok kiváltják az emberi munkát. Másnap azon siránkoznak, hogy nem szabad emelni a béreket, mert nem elég magas a termelékenység. A kettő egyszerre biztos nem lehet igaz.
Amerikai közgazdászok a Roosevelt Intézetben érdekes új anyaggal álltak elő. Kutatásaikkal arra a következtetésre jutottak, hogy a probléma nem az innovációval van, hanem az alacsony bérekkel. Az innováció ugyanis épphogy azok miatt nem képes elterjedni a gazdaságban. Hogy is van ez? Thomas Piketty, Emmanuel Saez és mások tudományos munkáiból, de akár az Oxfam éves jelentéseiből is közismert, hogy az elmúlt évtizedekben a jövedelem nagy része a legfelsőbb egy százalék – vagy éppen 0,1 százalék –, azaz a szupergazdagok kasszáiban landolt. Ők ennek nagy hányadát nem ruházták be, hanem megtakarították, nem kis részben offshore-ban. Ezek a pénzek kivonódtak a gazdaság körforgásából. Az alsó jövedelmi tizedek bevételei csökkentek, a középosztályéi stagnáltak. A magángazdaságban nincs elég kereslet. Az államok eközben szigorú neoliberális megszorító politikát folytattak, a keynesiánus keresletnövelő beruházásokat gyakorlatilag betiltotta az Európai Unió és a nemzetközi pénzügyi intézmények. Azaz az államok által generált kereslet is hiányzik a gazdaságból.
Mi köze ennek a termelékenységhez? Az, hogy a tapasztalatok szerint az innováció csak akkor tud elterjedni, ha van megfelelő kereslet a gazdaságban az új technológiákra. Egyszerűen méretgazdaságossági feltétele van annak, hogy megérje egy cégnek innoválni, és hogy ez az innováció el is terjedjen. Azaz a gazdasági növekedés és a termelékenység növekedése fordított viszonyban (is) áll egymással, mint ahogy azt a főáramú neoklasszikus közgazdaságtan vallja. Nemcsak a termelékenység emelkedésének van pozitív hatása a gazdasági növekedésre, hanem fordítva, a gazdaság bővülése is húzza magával az innovációt. Tehát könnyen lehet, hogy az elmúlt időszakban azért állt le a termelékenység növekedése a fejlett világban, mert a jövedelmek igazságtalan elosztása és az állami megszorítások miatt nincs elég húzóerő.
Az új tanulmány konklúziói nem annyira meglepők azok számára, akik a neoklasszikus iskolán túli közgazdaságtan elméleteit is ismerik. (A legtöbb közgazdász nem ilyen, a tágabb közvélemény pedig többségében szintén a főáramú neoklasszikus iskola közhelyeit, sokszor tévedéseit visszhangozza.) A keynesiánus iskola ugyanakkor egyszer már megfogalmazta pontosan ugyanezt a tézist. Egy Verdoorn nevű holland közgazdász már hetven évvel ezelőtt megírta, hogy a kereslet is befolyással van a termelékenységre, és Keynes tanítványai – többek között a magyar származású Káldor Miklós – Cambridge-ben tágabb elméletet is alkottak ebből. Azaz egyszer már ismertük ezt az összefüggést, csak elnyomtuk a tudást. Míg a neoklasszikusok szerint a termelékenység valamifajta mágikus külső tényező, amelynek következő hullámát nem lehet megjósolni sem, addig a keynesiánus gondolkodásban olyasvalami, amit a gazdaság növekedése, más szóval a több állás és a magasabb bérek húznak. Ezt a jelenséget sikerült kimutatni a nagy gazdasági világválság esetében is, sőt, R. C. Allen gazdaságtörténész szerint a technológiai forradalom azért indult el pont Angliában, mert ott túl magasra emelkedtek a bérek.
A Roosevelt Intézet anyaga egy másik összefüggést is kiemel: az alacsony bérek miatt a cégeknek megéri élőmunkát alkalmazni. A magasabb béreknél viszont rákényszerülnek arra, hogy technológiával váltsák ki. Azaz alacsonyabb bérek mellett lelassul, magasabb bérek mellett felgyorsul a termelékenység növekedése.
Miért érdekes mindez magyar szemszögből? Azért, mert a hazai tulajdonú szektor termelékenysége harmada a hazánkban működő nemzetközi tőke termelékenységének. Pedig ennek nem feltétlenül kell így lennie. Dániában például a két szektor termelékenysége közel hasonló. Az alacsony hazai béreket egyesek az alacsony termelékenységgel igazolják. Az összefüggés azonban fordítva is fennáll. Az alacsony bérek miatt hiányzik az a kereslet a magyar gazdaságban, ami a hazai szektort termelékenyebbé tudná tenni. Az alacsony bérek miatt nincs meg a kényszer, hogy az olcsó élőmunkát magasabb technológiával váltsák ki.
A magasabb bérek és az ezek miatt elterjedő fejlettebb technológiák nem vezetnének automatikusan alacsonyabb foglalkoztatáshoz, hiszen a magasabb bérek keresletet teremtenének több termék és szolgáltatás iránt, ahogy azt Keynes leírta. A nyugati világban pont a jóléti korszakban volt a legmagasabb a foglalkoztatás, amikor a termelékenység és a bérek is a leggyorsabban növekedtek.
