Trianon-ügyben fellángolt a kultúrharc

Úgy tűnik, Trianon-ügyben fellángolt a kultúrharc, amit még az elején jó lenne szolid mederbe terelni. Tekintettel arra, hogy az idén lesz a trianoni békediktátum centenáriuma, arra szeretném felhívni a történészeket és a médiában megnyilatkozókat, hogy kétszer is gondolják át, amit e kényes témában leírnak.

Számomra érzelmileg mit jelent Trianon? Odalett a Kárpátok hatalmas védőkaréja, erdeink 84 százaléka; Pozsony, első magyar nyelvemlékünk, a Halotti beszéd lelőhelye, a koronázóváros, ahol a reformkorban a magyar nyelvért folyt a küzdelem; Kassa, ahová a méltóságos fejedelem, Rákóczi Ferenc a száműzetésből tért haza végső nyughelyére; Munkács, ahol Zrínyi Ilona – a hároméves osztrák ostrom alatt – a várfalon kézen fogva sétált gyermek fiával, ezzel mutatva meg elszántságát a császári sereg felé; kincses Kolozsvár, Mátyás király szülővárosa; Vajdahunyad, a Hunyadiak fészke; Gyulafehérvár, ahol az Árpád-korban alapított püspökségek legépebben megmaradt székesegyháza áll; Brassó, Európa legkeletibb gótikus katedrálisával; Nagyvárad, Szent László király és Ady városa; Nagyenyed, az erdélyi magyar oktatás fellegvára; Arad, a magyar Golgota; az aracsi pusztatemplom, a Mohács előtti Délvidék magyarságának monumentális emléke; és Fiume, Magyarország kapuja a tengerre. Fiumét Mária Terézia nem ajándékba adta Magyarországnak Horvátország testéből, hanem a magyar lakosságát a török háborúk alatt elvesztő Szerémségért cserébe kaptuk.

A kis halászfaluból pedig mi, magyarok építettük ki az első világháborúig Adria negyedik legnagyobb kikötőjét. Az elszakított magyarságnak el kell viselnie a másodrendű állampolgárságot; a korábbi magyar többségű városok etnikai összetételének erőszakos és radikális megváltoztatását; a település- és közterületneveknek idegenné torzítását, még a magyar többségű vidékeken is; köztéri szobraink lecserélését helyhez nem kötődő személyek szobraira; történelmünk meghamisítását és műemlékeink kisajátítását; valamint magyar iskolahálózatunk szétzúzását.

Erdély vizuális leigázása, a hagymakupolás honfoglalás pedig nagy ütemben folyik állami támogatással. Napjainkra pedig a nyáját vesztett templomok és elvadult temetők százai bizonyítják a magyar lét megállíthatatlan visszaszorulását a Kárpát-medencében.

A Kárpát-medence tökéletes gazdasági egység volt, a Monarchia pedig óriási piac. A feldolgozóipar zöme az ország közepére összpontosult, az alapanyagok pedig a peremvidéken voltak fellelhetők. Trianon ezt a csodálatos gazdasági szövetet tépte szét, egyúttal megsemmisítve az óriási belső piacot is. Az angol gazdaságkutató, Angus Maddison szerint 1870–1913 között Magyarország gazdasági növekedését Európában csak Németország, Dánia és Svájc haladta meg.

Néhány kiragadott példa a magyar iparból: a századfordulón Kispesten épült fel a Monarchia legnagyobb mezőgazdasági gépgyára, az osztrák Hoffer-Schranz leányvállalataként; az óbudai hajógyár Közép-Európa legnagyobb folyamihajó-építő üzeme volt; a Ganz Danubius Fiumében tengerjárókat, torpedónaszádokat, torpedórombolókat, tengeralattjárókat és gyorscirkálókat épített; a 100 km/óra sebességre képes MÁVAG mozdony 1900-ban Párisban elnyerte a világkiállítás nagydíját; a Ganz erősáramú elektrotechnika a századfordulón a világ élvonalát jelentette, világhírűek voltak a Kandó mozdonyok, turbinák és világítástechnikai berendezések; a Tungsram a XX. század elején elkezdte a volframszálas izzók gyártását; Budapest a századfordulón Európa malomipari központja volt, a világon Minneapolis után a második legnagyobb; 1881-ben államilag támogatott iparpolitika lépett hatályba, az adókedvezményben részesülő gyárak munkájukhoz kötelesek voltak hazai terméket vásárolni.

Komoly megrendelő volt a hadsereg. Kiemelendő, hogy a külföldi befektetők ekkor nem úgy viselkedtek, mint a mai multik! Ugyancsak Maddison szerint 1910-ben Magyarország egy lakosra jutó GDP-je az osztráknak 77, a legfejlettebb 12 nyugati ország átlagának pedig 1913-ban az 57 százaléka volt. E mutatók 2001-ben 37 százalékra zuhantak. Magyarország 1913-ban állt legközelebb a fejlett Nyugathoz.

Trianon ezt az ígéretes gazdasági felzárkózási folyamatunkat zúzta szét!

A Monarchia részeként nagyhatalmi státusunk volt, így szuverenitásunk sokkal nagyobb volt, mint manapság. Trianonnal Hitler és Sztálin játékszerévé váltunk az utódállamokkal együtt: jött a második világháború, a fasizmus és a bolsevizmus.

A Monarchia szétzúzásának egyetlen igazi győztese van, az ügyes és szerencsés Ausztria. Magyarország és az utódállamok gazdaságilag és politikailag mind rosszul jártak, de messze a legrosszabbul Magyarország.

A második világháború utáni közel fél évszázadban nemzeti jövedelmünknek aránytalanul magas részét fordítottuk iparfejlesztésre, valamint mezőgazdasági nagyüzemek létesítésére, és ez az óriási összeg a rendszerváltás és a vámhatárok leomlása után szinte teljes mértékben kidobott pénznek minősült. Iparunk szinte teljesen megsemmisült és a mezőgazdasági nagyüzemi infrastruktúra jó része is ebek harmincadjára jutott.

Ez a mi igazi problémánk, a Kádár-kortól megörökölt államadósság mellett! Mennyivel jobban jártunk volna, ha nincs Trianon, és a szóban forgó hatalmas összeget a periféria felzárkóztatására fordítottuk volna.

A Monarchiát tizenkét nemzetiség nacionalizmusa bomlasztotta, mert a nemzetiségi kérdés valóban megoldatlan volt. De felteszem a költői kérdést: az utódállamok megadták azt a jogot a magyarságnak, amit ők a XX. század elején maguknak követeltek?

A magyar történészeknek több empátiával kellene megközelíteniük a Mohács utáni második legnagyobb nemzeti tragédiánkat. Végül nem mehetünk el szó nélkül az elcsatolt részek magyarságának vészes fogyatkozása mellett.

Az egyre gyorsuló asszimiláció legfőbb oka az, hogy e nemzettudatában megalázott népesség lelkileg belefáradni látszik a magyar létért való küzdelembe. Mindezek alapján, a Trianonnal kapcsolatban megnyilatkozók felelőssége igen nagy. Elszakított testvéreink magyar identitásának rombolása helyett azt inkább erősíteni kellene!

A szerző nyugalmazott erdőmérnök