Álkonzervatív Stockholm-szindróma

A tv-műsort akkora felháborodás követte, hogy kevesen múlt, hogy be ne vonuljanak az ENSZ békefenntartói mintegy demokratizálni ezt a homofób diktatúrát, hetekig tombolt a balliberális sajtó.

Fotó: REUTERS Forrás: Reuters

A minap izgalmas vitát láthattunk az M5-ön. Vitát, mert most elfogadta a csatornafelkérést a Háttér Társaság is, így a januárban megrendezett első felvonással szemben, amikor a homoszexuálisokat nem képviselte senki, most valódi véleményütköztetés volt.

A téma ugyanaz volt, mint télen, csak akkor Szilvay Gergely helyett Szőnyi Szilárd beszélgetett Trombitás Kristóf műsorvezetővel és Hodász atyával. A beszélgetés tárgya az úgynevezett „melegterápiás kezelések” voltak.

2019 januárjában a műsort akkora felháborodás követte, hogy kevesen múlt, hogy be ne vonuljanak az ENSZ békefenntartói mintegy demokratizálni ezt a homofób diktatúrát, hetekig tombolt a balliberális sajtó, a műsor készítőinek kirúgását, rituális, de roppant alapos megkövezését követelve. A közéleti témákkal foglalkozó tematikus televíziós műsorokban mindenhol Trombitással és a közszolgálati televízióval foglalkoztak. Illetve dehogy foglalkoztak, inkább habzó szájjal, vérben forgó szemekkel, kidagadt erekkel tomboltak.

Félő volt, hogy a toleráns liberálisok egy óvatlan pillanatban felállnak, ruhájukat és hajukat tépkedve kirontanak a stúdióból, megkeresik Trombitást, és addig ütik, amíg lélegzik. Hiszen a liberálist onnan ismerhetjük fel, hogy amint olyan dolgokkal hall, olvas, tapasztal, amivel nem ért egyet, ilyen és ezekhez hasonló testi tüneteket produkál, majd cenzúrát, kirúgatást és száműzetést követel. Persze szigo­rúan az elfogadás és a mindenre kiterjedő szólásszabadság jegyében.

És persze abban is teljes volt az egyetértés, hogy a műsorvezető a férfiakhoz vonzódik. A Pride hónapja után is feltettem már a kérdést, hogy homoszexuális honfitársaink militánsabb része miért kezd el érvek helyett azonnal mindenkit lebuzizni, akik nem ért velük egyet, de választ nem kaptam. Mindenesetre legalábbis furcsa, hogy pont azzal a szóval próbálják hitelteleníteni és gúnyolni a vitapartnereiket, aminek a használata ellen kampányolnak, és amit Facebook cenzorai azonnal harminc nap szigorítottal honorálnak.

Magával a terápiával és annak létjogosultságának megkérdőjelezésével nem szeretnék foglalkozni, ugyanis ha foglalkoznék, akkor elfogadnám, hogy egy liberális diktatúrában élünk, amire a haladó sajtó és az ellenzék agresszív liberálisai biztosan nagyon vágynak, de a helyzet az, hogy így, a harmadik jobboldali kétharmad után, kezdem elhinni, hogy ez egy jobboldali ország, ahol szólásszabadság van.

Az úgynevezett melegterápiák a mindig a tényekre szorítkozó független-objektív sajtó állításával szemben teljesen önkéntesek, csak olyan homoszexuális vesz, vehet részt rajta, aki saját elhatározásából ül le beszélgetni egy terapeutával. Tehát a ballib propaganda által lefestett képek, miszerint egyenruhások bilincsben és tömegesen hurcolják el, majd zárják be a szegény benyugtatózott melegeket egy erre a célra fenntartott elmegyógyintézetbe, egészen egyszerűen nem igazak, propagandisztikus célból születtek, nem segítik a vitát.

A Háttér Társaság nagyhangú és agresszívan nyilatkozó képviselője minden szakembert, legyen az például a Pszichiátriai Társaság volt elnöke, azonnal sarlatánsággal, homofóbiával vagy öngyűlölettel vádolt meg, no és azzal – ezek voltak a személyes kedvenceim –, hogy a pszichológus pénzt kér a kezelésekért, és hogy a terápia sok esetben sikertelen.

Ezek azért különösen vicces vádak, mert a terapeuták bizony legalább olyan aljas pénzsóvár emberek, mint a benzinkutasok, a tanárok meg a buszsofőrök.

Ez amúgy nem egy új jelenség, történészek nem egy esetet feljegyeztek, amikor különböző emberek a különböző elvégzett munkájuk után nem átallottak a markukat tartani, és mindenféle mondvacsinált okokra – törvények, kifizetetlen számlák, éhes gyerek, elvégzett munka – hivatkozva a fizetésüket követelni. Pedig akár ingyen is dolgozhatnának. A terápia sikeressége pedig olyan, amilyen a többi terápia sikerességi rátája. Se nem jobb, se nem rosszabb. Van, aki évekig ül a kanapén, míg eredmény mutatkozik, van, aki fél év alatt eléri a célját, és van, akinek az állapotában soha nem áll be változás.

Dombos Tamás érvei épp ezért nem érvek, de a Háttér Társaság szóvivője jól láthatóan nem is érvelni, vitatkozni ment el a műsorba, hanem vádaskodni, gúnyolódni és megbélyegezni. Pedig Szilvay kolléga és Hodász András érvei nagyon is ültek, Szilvay elképesz­tően felkészült, könyvet is írt a témában, Melegházasságról – Kritika a klasszikus gondolkodás fényében címmel, de nem ő volt a meglepetés.

Hodász atya annál inkább. Szenvedéllyel és okosan érvelt, intelligensen és témában való jártasságát bizonyítva vitatkozott. Írom ezt úgy, hogy pontosan tudom, hogy az atya finoman szólva sem szimpatizál a Fidesz-kormánnyal, amiről számtalan alkalommal tanúbizonyságot is tett. Csakhogy! Hodász András kiáll, kiállt az elvei és a meggyőződése mellett, még akkor is, ha ezzel egy platformra kerül velünk, jobboldali értelmiségiekkel.

Ezzel pedig mára fájdalmasan egyedül maradt.

A magukat az igazi polgári-konzervatív értékek egyedüli őrzőjének hallucináló, a Jobbik körül sertepertélő értelmiségiek ugyanis beszédes hallgatásba burkolóznak bizonyos a témákkal kapcsolatban. Ezzel is.

Nem szólaltak meg a Pride hónapja apropóján kibontakozott vitában, csöndben maradtak a pár nap után levetetett coca-colás, #loveislove plakátok kapcsán is. A balliberális Heti Hetesből érkezett Havas Henrik és Para-Kovács ellenérvek vagy egy közbepisszenés nélkül gyalázhatták a Jobbik műsorában a konzervatív értékeket és a kereszténységet. Az ott ülő, magukat igazi konzervatívoknak mondóknak egy szavuk sem volt, amikor a valóban igazi konzervatív alapvetéseken gúnyolódott a két liberális megmondó. Csak csöndben sunyítottak, kussoltak vagy rosszabb esetben együtt röhögcséltek a fröcsögőkkel.

Ezenkívül kampányoltak Kálmán Olgának is, de amikor az igazi polgári-konzervatív értékeket támadta valaki vagy valakik, akkor némasági fogadalmat tettek.

Pedig Hodász András megmutatta, hogyan is kell viselkedni, amikor a hitünkre, az értékeinkre, a vallásunkra zúdul balliberális össz­tűz. Függetlenül attól, hogy kedveljük-e Orbán Viktort vagy sem.

Hodász természetesen ki lesz átkozva. Ki fogják tiltani minden valamire való balliberális szalonból. A HVG, a 444, a Mérce jól meg fogja írni, micsoda egy középkorban ragadt homofób fasiszta, de Hodász Andrást ez valószínűleg nem érdekli. Mert az atya tükörbe tud nézni, ugyanis kitartott az elvei mellett. És ez a legfontosabb. Nem pedig a balliberális újságírók lájkjai, belterjes gratuláló üzenetei, vállveregetései.

A magukat igazi polgári konzervatívoknak mondók akkor is inkább szégyellősen hallgatnak, mikor új barátaik azokra szórják az átkai­kat, akik az illegális és tömeges migráció veszélyeire igyekeznek felhívni a figyelmet. Az olyan jelenségekre, amikor a muszlimok érzékenysége miatt bizonyos nyugat-európai országok polcairól leveszik, a iskolák és óvodák menzáiról pedig száműzik a disznóhúst tartalmazó ételeket, amikor átnevezik a karácsonyi vásárokat, amikor eltüntetik a betlehemeket, felgyújtják a karácsonyfákat, amikor zsidókat és keresztényeket támadnak meg a vallásuk miatt, amikor az osztrák fürdőkben az újonnan érkezettek a nőket lekurvázzák és fogdossák, mert nem burkiniben, hanem bikiniben strandolnak.

Inkább Havassal, Alföldivel, Kéri Lászlóval és Kálmán Olgával haverkodnak.

Pedig ez nem a konzervatív értékek őrzése, csak egyszerű Stockholm-szindróma.