Rendhagyó ünnepi elmélkedés

Új vezére van az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezetként ismert szélsőséges muszlim hadseregnek.

Földi László
2020. 10. 23. 8:00
null
Forrás: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új vezére van az ISIS, vagyis az Iszlám Állam terrorszervezetként ismert muszlim hadseregnek. Bakr al-Bagdadi utódának harci neve: Abu Ibrahim al-Hasimi al-Kurajsit. Nevében a „Kurajs” azt fejezi ki, hogy – szerinte – Mohameddel együtt mindketten a Kurajs törzsből származnak. Azért nem meglepő e kitétel, mert ma is törzsi viszonyok határozzák meg a muszlim világot. Ezért fontos, hogy a Mohameddel való rokonságára hivatkozzon, ugyanis valódi nevén – Amir Mohamed Abder-Rahmán al-Maula asz-Szalbi – a CIA fogságában több tucat korábbi Al Kaida-harcostársát árulta el. Új vezér, régi módszerek, ami jellemzi a jövőben is aktív és pusztítva hódító ISIS-t.

Megalakulásakor az Iszlám Államot – módszerei miatt – terrorszervezetnek tituláltuk. Úgy tűnik, hogy revideálni kell a korábbi summás megállapítást, hisz inkább reguláris muszlim hadsereg benyomását kelti. Hasonlít a több száz évvel ezelőtti mór és szultáni török hódító hadseregekre. Tetszik vagy sem, az ISIS nem más, mint az iszlám legújabb kori hódító reguláris harci egysége. Területeket foglal el, miközben egy kizárólagos ideológia követését várja el az ott élőktől. Megjegyzésre érdemes, hogy az Európában született, 25 évnél fiatalabb muszlim fiatalok 75 százaléka fontosabbnak ítéli a Korán tanainak tiszteletét, mint a befogadó társadalmak szimbólumait és törvényeit.

Középkori viszonyokat idézve Mohamed próféciáin kívül a hódító iszlám nem tűr más kultúrát és vallást az általa elfoglalt régiókban. A dzsihadisták támadásainak célpontja minden olyan terület, ahol az iszlám még nem egyedüli ideológia a saría törvényeivel egyetemben. A rossz hír pedig az, hogy ezt már nem lehet a terrorizmus definíciójával illetni, mert nem elszigetelhető, és felszámolni sem lehetséges. Harcolni kell és lehet ellene, de eltüntetni képtelenség, legfeljebb időszakosan el lehet szigetelni, amíg számbeli fölényben vannak az őslakos európaiak.

A magát Mohamed leszármazottjának tartó Abu Ibrahim tipikus jelképe azon politikai vezetőknek, akik egy erőt érezve a hátuk mögött „bölcs vezérek”, de egyedül, szembesülve a kihívásokkal gyáva árulókká válhatnak. Hosszú azoknak a névsora, akik a közeli vagy távoli múltban politikai szereplőkként hasonló mentalitással és gyakorlattal élték/élik meg hatalmukat. 1956. október 23-án, majd az azt követő hetekben éles lőszerrel, még 2006 októberében gumilövedékkel támadt a megfélemlített hatalom saját népére. Mégsem címkéztük e rezsimeket terroristának. Ahogy ma sem illetjük ezzel a jelzővel a nemzetek pusztulásáért előidéző – egyébként a háttérben gyáván megbújó – „új világ” alakítóit.

Az erőszakkal és fröcsögő szólamokkal a komolyabb mondanivaló hiányát, illetve a kritikus helyzetekben előtüremkedő politikusi frusztrációt próbálják leplezni, és kísérő jelenségként ilyenkor jön mintegy pótlékként a fenyegető, agresszív fellépés. Meglepő látvány lenne, ha összevetnénk történelmünk XX. századi kihívásait – koncentrálva 1956 októberére –, mert kétségtelen, hogy a legutolsó bejegyzésként az Iszlám Állam is ott szerepelne. A tanulság, hogy minél gyávábbak a vezetők, annál inkább teszik gyakorlattá az alattvalók elnyomását. A fenyegetettség jöjjön bármely irányból, jelzés arra, hogy a bajokat érdemesebb megelőzni, ha ugyanis ránk zúdul, elpusztítani szinte lehetetlen, ahogy nemcsak az ISIS, hanem ’56 baloldali örököseinél is tapasztaljuk mindezt. A láthatóan újjáéledt baloldali liberalizmus nem fegyverrel, hanem szellemi terrorral támad. Előretolt hangoskodóik és a törvényeket figyelmen kívül hagyó, törni-zúzni kész csapataik civilizált világunkat teszik lassan élhetetlenné, ha érdekeik ezt kívánják.

Az Iszlám Állam legalább felvállalja identitását, és bár elfogadhatatlan, de egyértelműen jelzi céljait. Ezzel szemben a sunyi, hazáját folyamatosan rossz színben feltüntető, a megafon hangerejével üvöltözők minden bátorsága a háttérerők védelméből fakad. Könnyen lehet, hogy hazaárulásuk jutalma a hatalomra kerülés lesz egy kormányváltás esetén, például Magyarországon 2022-ben. Bár az sem zárható ki, hogy árulásuk jutalmaként külső támogatóik megfeledkeznek róluk, mint egy felvállalni nem kívánt bizonyítékról. Ők nem hivatkozhatnak majd nagynevű felmenőkre, ahogy az új ISIS-vezér tette Mohamed rokonságára utalva. Mégis szomorú látni, milyen kicsiny a különbség egy terrorhadsereg vezérének személyiségrajza és a bármire – még rombolásra is – kész mai politikai aktivisták között.

Fájdalmas tapasztalat, hogy ünnepeinket a politikai marakodók önös céljaikra használják immáron hosszú évek óta. Ilyenkor eltűnik a méltóság és vele együtt a hősök emléke, miközben a cél, melyért sokan valaha az életüket adták, egyre halványodó ideává válik. Minden más nemzethez hasonlóan hazánkat is csak a belső egység tudná megvédeni a XXI. század egyre kuszább és mélyülő válságaitól. Belátjuk vagy sem, de tény, hogy a szélsőségek determinálják a politikai elit jelentős részét, képlékennyé téve életterünket.

Rábeszéléssel és pláne kinyilatkoztatásokkal láthatóan egyre távolabb jutunk az optimális megoldástól. A szavak ereje már nem elég, cselekedni kell, hogy védve legyünk a terrortól, jöjjön az az Iszlám Állam katonáitól vagy a szalonképesnek tűnő politikai narratívából. Mert 1956 szelleme mindentől függetlenül képes lehet a jó irányt példázni. Hiszen a barikádon harcolók hazájukat védték, nem pedig ideológiákat szolgáltak. Harcoltak egy, a hatalmat félreértő politika és politikusok ellen. Mert nem illúzió a tétel, hogy a politikus fölött ott az „istenadta nép”, hogy a költőt idézzük.

Ahogy 64 évvel ezelőtt, ma is igaz lehetne, hogy mi, az utcák népe közös akaratban próbáljuk megérteni a jövő kihívásait. Közöttünk nincs determinált kulturális különbség. Mi még hordozzuk az egységes nemzet szimbólumait. Ezek között pedig nem található az egyéni politikusi érdek kiszolgálása vagy a hazaárulás, mindaz az ármány, mely igyekszik éket verni ember és ember közé. Fontos lenne tudatosítanunk mindannyiunkban, hogy legalább az ünnepeink idején bízzunk saját ítélőképességünkben, és tegyük félre a puskaport.

A szerző titkosszolgálati szakértő

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.