Támadás a nyugati értékrend ellen

Samuel Paty bestiális meggyilkolásától a nizzai katedrálisban történt iszlamista mészárlásig.

Az iszlamista terrorcselekmény áldozatának, Samuel Patynek képével tüntettek a szólásszabadságért a párizsi Köztársaság terén Fotó: Michel Euler Forrás: MTI/AP

Bár a vallási és politikai vezetők többsége – más érdekeket szem előtt tartva – nem ösztönöz erőszakra és megtorlásra, a szatíra ezen formája a muszlimok – a nem vallásgyakorlók – számára is a vörös vonal átlépését jelenti. A szólásszabadság liberális értelmezése tehát végső soron egy olyan szellemi közeget eredményez, ahol minden és annak ellenkezője is legális, a társadalmi tér pedig az egymásnak feszülő ellenpólusok küzdőterévé válik, amelyben a fizikai brutalitás és a rombolás az önkifejezés része.

Az önmagát és minden hagyományos értéket megkérdőjelező nyugat-európai liberalizmus normává teszi a kulturális bizonytalanságot. A kereszténység és a felvilágosodás sajátos elegyének szellemi iránymutatását követő nyugat-európaiaknak ez a kulturális bizonytalanság olyan teher, amelyet magasztosabb eszmék szolgálatába igyekeznek állítani. Ugyanakkor a vallási konzervativizmus szellemében nevelt bevándorlók erre a kulturális bizonytalanságra – amely számukra társadalmi szegregációval is társul – egyre erőszakosabb cselekedetekkel válaszolnak. A muszlimok esetében ösztönzi a radikalizálódást az a vallási-politikai ideo­lógia, amely az elmúlt két évszázadban a Nyugattal, a modernitással és a felvilágosodással szembeni harc és bosszú gondolatát plántálta a jobb életre vágyakozó milliók fejébe.

A háttérben működő hitszónok

A 47 éves tanár, Samuel Paty nyílt utcán történt lefejezésével került reflektorfénybe Abdelhakim Sefrioui, egy olyan iszlamista uszító és aktivista, akit a biztonsági szervek már másfél évtizede megfigyelés alatt tartottak, ám posztjait – közöttük a tanárt elítélő fatváját – akadálytalanul megoszthatta a Facebookon és a YouTube-on. A marokkói származású Sefrioui tipikus esete az állam által tehetetlenül szemlélt radikalizáló aktivistának, míg a barbár cselekedetet végrehajtó 18 éves csecsen férfi megtestesítője a nyugati civilizációt elutasító, annak megsemmisítésére törekvő gyilkos indulatnak. A harmadik fontos szál a történetben az eleddig legálisan működő iszlamista NGO-k hálózata, amelyek közül a Muszlim Testvériséghez kötődő, több mint 12 ezer tagot számláló Franciaországi iszlamofóbia-ellenes közösség (Collectif Contre L’islamophobie En France) aktív szerepet vállalt a tanár elleni gyűlöletkeltésben.

A hírszerzés által régóta megfigyelt Abdelhakim Sefrioui a Hamász alapítójáról, az Ahmed Jászín sejkről elnevezett csoport létrehozója, az ulisi muszlimok kulturális egyesületének elnöke, Izrael-ellenes tüntetések szervezője. A francia állam által biztosított mozgásteret kihasználva 2011-ben a Saint-Ouen középiskola igazgatójára az iskolai egyenruha-szabályzat megváltoztatása miatt gyakorolt nyomást. Egy mecsetépítési projekt módosítását követelő közösségi tiltakozás vezetőjeként pedig folyamatos demonstrációkkal és petíciókkal akarta befolyásolni a helyi önkormányzat döntését.

A zsidó közösséggel ápolt – szerinte szoros – kapcsolat miatt kampányt indított a párizsi nagymecset imámja, Dalil ­Boubakeur és Drancy imámja, Hassen Chalghoumi ellen, akit ezek után számos atrocitás ért a szélsőségesek részéről. Samuel Paty esetében Sefrioui a Francia Imámok Tanácsának tagjaként egy tiltakozó szülőt kísért el az iskolába azért, hogy a tanár menesztését követelje. Később videót is közzétett a ­YouTube-on, amelyben bűnözőnek nevezte a tanárt. A támadó nem ismerte személyesen Patyt, a közösségi médiából értesült a fejleményekről, és Normandiából utazott a helyszínre. A nyomozás eddigi szakaszában az illetékesek úgy fogalmaztak, hogy a merénylet és a gyűlöletbeszéd között közvetett kapcsolat van, Sefrioui felelősségének bizonyítása tehát korántsem egyszerű.

Segítők és cinkosok

Anzorovnak voltak cinkosai, akik tudhattak tervéről és segítették annak végrehajtását. Az elkövető és segítőinek átlagéletkora nem haladja meg a 18 évet, s ez az arány a társadalmi jövőkép szempontjából végzetes tendenciákat jelez. A veszélyeztetettség és áldozattudat gondolati csapdájában rekedt fiatalok a szekularizált nyugati világot bizonytalanságuk és kívülállásuk legfőbb okának tartják, a perspektívák hiányát pedig a befogadó társadalmat megalázó és megfélemlítő cselekedetekkel akarják kompenzálni. Tiltakozásukat és követeléseiket többféle formában nyilváníthatják ki, úgy mint az önelszigetelés, agresszív tiltakozó megmozdulások, demonstratív térfoglalás és civilizációs szimbólumok (templomok, közintézmények vagy éppen egy szerkesztőség) megrongálása, jelképes személyek (papok, politikusok, újságírók) elleni támadások.

A radikalizálódás tehát gyökerezhet az egyén egzisztenciális vagy kulturális bizonytalanságában, megtörténhet transznacionális terrorista hálózatok kötelékében vagy szélsőséges ideológiát valló társadalmi-politikai mozgalmak hatására. A radikális iszlamista identitás a bevándorlók esetében az etnikumon és a társadalmi osztályon átívelő közösséghez tartozás érzésével kecsegtet. Ehhez az út konzervatív vallásgyakorlaton és (agresszív) cselekedeteken keresztül vezet, ami gyakran baráti társaságokban vagy éppen testvéreik hatására veszi kezdetét. A „kinevelés” fontos eleme az áldozattudat és az elidegenedés hangsúlyozása, a személyes, történelmi és politikai sérelmek összemosása. A folyamat eredménye pedig a bosszúvágy, a külvilág és az emberek iránti közöny és gyűlölet, az erőszak igazolása és felmagasztosítása.

Késelés a nizzai katedrálisban

Október 29-én délelőtt 9 óra körül késes támadás történt a nizzai Nagyboldogasszony-bazilikában és a templom előtti téren. A merénylet három áldozata közül egy hetvenéves asszony és a templom gondnoka az épületen belül, egy fiatalasszony pedig sebesülését követően egy közeli kávézóban vesztette életét. Az elkövető rendőrségi források szerint többször „Allah akbar!”-t kiáltott, amikor elhagyta a templomot. A férfi egy 21 éves tunéziai, aki néhány hete érkezett Franciaországba Lampedusa szigetén keresztül illegális bevándorlóként – a 2016-os berlini gázolásos támadás szintén tunéziai elkövetőjéhez, Anis Amrihoz hasonlóan.

Az Ibrahim nevű férfi 2020 szeptemberé­ben érkezett Olaszországba menedékkérőként, majd októberben Franciaországba utazott. A támadásra a Franciaország és a muszlim világ közötti rendkívül feszült időszakban került sor, amelynek során számos muszlim ország bojkottot hirdetett a francia termékekre, elítélte Macron franciaországi muszlim közösségekre vonatkozó szigorító intézkedéseit és tömegrendezvényeken követelték az iszlám jelképeinek tiszteletben tartását. A merényletet Mohamed próféta születésnapján követték el, ami az egész muszlim világban ünnepnap.

A huszonegy éves férfi elhagyta hazáját, hogy kilátástalannak vélt helyzetéből a feltételezett európai édenbe jusson, ám végül egy templomot támadjon meg, ahol rendszerint a menedékkérőket segítik. Radikális identitása nem Európában alakult ki, hanem Tunéziában, ahol a Nyugattal szembeni gyűlölete a „paradicsom” meghódításának vágyképével társult. Ez a szemlélet az ezredforduló táján született arab fiatalok számára hazájuk társadalmi és gazdasági válsága miatt egyre nagyobb kísértést jelent. A muszlim hátterű kibocsátóországokban a szekuláris berendezkedés kudarca és a 2011-es politikai átrendeződés nyomán az iszlám szélsőségesen konzervatív, minden kompromisszumot elutasító olvasata egyre nagyobb teret hódít. Az iszlamizmus a Nyugatot ellenségként definiálja, és az iszlám világ egykori, ám leginkább csak elképzelt virágzása elpusztítójaként ábrázolja.

A nizzai merénylő esete jól példázza, hogy ez a lappangó gyűlölet az európai valósággal való szembesülés hatására pszichotikus őrjöngésben nyerhet kifejezést.

Az európai merényletek az elkövetők szempontjából többrétegűek. Egy részük másod-, illetve harmadgenerációs bevándorló, vagy szüleivel érkezett, de Európában szocializálódott. Jelen vannak a 2015 utáni menekülthullámmal érkezők is, akiknek egy része dzsihadista múlttal rendelkezik, míg mások néhány év alatt Európában vagy az ide vezető úton radikalizálódtak. Motivá­cióik különbözők, ám erőszakos tettük alapja a gyűlölet és az a vákuum, ami a szociális és gazdasági értelemben bukott kibocsátó államok kilátástalanságában és az európai integrációs politika csődjében gyökerezik. Hozzátehetjük, ezen merénylet azt is bizonyítja, hogy a legutóbbi olasz liberális menekültügyi szabályozás vészterhes időket hoz a kontinensnek. A migrációs propaganda és az illegális bevándorlás intézményesült rendszere tehát továbbra is ostrom alatt tartja Európát.

Francia társadalmi kockázatok: merre tovább?

A 2020. októberi merényletsorozat nem előzmények nélküli. Az országot 2015 óta tucatnyi brutális terrorcselekmény rázta meg, ezek közül számos kifejezetten keresztény célpontok ellen irányult, elég csak a nantes-i katedrális felgyújtását és Jacques Hamel atya meggyilkolását felidéznünk. A radikális identitás legerőszakosabb kifejezése a civilizációs szimbólumok elleni erőszak, ami irányulhat épületek, infrastruktúra vagy személyek ellen. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök október 2-án szeparatizmus elleni törvényt léptetett életbe. A definíció szerint ez minden olyan cselekedetre és propagandára vonatkozik, amely az iszlám nevében visszautasítja a köztársasági normákat és az ezek által meghatározott társadalmi együttélést. Macron törvénye egyelőre nem más, mint egy megkésett felismerés és szándék kifejezője, miközben az iszlamizmus a radikális identitás gazdasági és eszmei alapjait teremti meg.

A globalizáció, a neoliberalizmus és a nemzetközi migráció egy új típusú kulturális bizonytalanság kialakulásához vezetett, ami a – vallási, politikai és egyéb – identitások radikalizálódásában és az úgynevezett civilizációs erőszakban nyilvánul meg. Az elkövetők és a szimpatizánsok által hangoztatott jelszavak között megtaláljuk az iszlamista, az anarchista és a gyarmatosításellenes mozgalmak szlogenjeinek széles spektru­mát, cselekedeteik pedig a kialakult rend erőszakos felforgatását célozzák.

A kulturális bizonytalanság a bevándorlók esetében tiltakozást vált ki, amely nem a társadalmi körülmények jobbítására fókuszál, hanem egy lét- és viselkedési móddá válik, ami a nyugati civilizáció szimbólumai ellen immár rendszeresítette az erőszakot. Az európai államok ellenálló képességét csak a kulturális biztonság megteremtése alapozhatja meg. A társadalmi kohézió­hoz ugyanakkor elengedhetetlen a tisztelet kultúrája, amely kijelöli a határokat mind szellemi, mind fizikai értelemben.

A szerzők a Migrációkutató Intézet szakértői