Addig kell ütni a vasat, amíg meleg – tartja a közmondás, és Tarlós István politikai ellenfelei teszik is folyamatosan, mert amíg ugye a vas meleg, addig formázható. A legnagyobb baj azonban az, hogy az a bizonyos vas nemhogy meleg, hanem kifejezetten hideg.
Tarlós Istvánt az SZDSZ-es múltjával visszatérően revolverezők nem számolnak azzal, hogy elég csak a magát a rendszerváltás harsány antikommunista bajnokaként feltüntető SZDSZ látványos pálfordulására gondolni, amikor az az első adandó alkalommal levetette jelmezét és összebútorozott a legnagyobb ellenségnek kikiáltott Horn Gyula-féle MSZP-vel.
Bár Hornnak biztos többsége révén nem lett volna szüksége további mandátumokra, ám az SZDSZ erőszakos hatalomvágyának senki nem tudott ellenállni. S miközben Tarlós István már 1994-ben – megdöbbenve a nemzet nagy átverésén – kilépett a pártból, addig például a főpolgármestert lejáratni akaró Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke az utolsó töltényig kitartott a Medgyessy Péter szerint korrupciós ügyekkel teli, gigaadósságot felhalmozó, annak rendezését a magyar népre bízó párt mellett.
Horn Gábor ahelyett, hogy legalább némi bűnbánatot mutatna, hogy egy esetleges bocsánatkérő megnyilvánulásról ne is beszéljünk, arcátlanul kérkedik azzal, hogy ő bizony nagyon is jól tudja, hogy Tarlós egykor SZDSZ-es volt.
Ki is jelenti: a főpolgármester 25 évvel ezelőtti múltjának felemlegetésével ő szándékosan rosszat akar neki. Le akarja járatni azok előtt, akik október 13-án rá akarnak szavazni, mert benne látják azt az embert, aki a leginkább alkalmas a főváros további szakszerű vezetésére, aki személyében a főpolgármester-jelöltek közül egyedül képes garantálni a budapestiek biztonságát, a város töretlen, az elmúlt kilencévihez hasonló ütemű fejlődését.
De említhetem Gréczy Zsoltot, a DK parlamenti képviselőjét is, aki Tarlós 1990-es szórólapjának Facebookon való posztolásával akarja a mérget a boroshordóba önteni, sugallva, hogy a főpolgármester valójában ma is SZDSZ-es, csak ügyesen álcázza.
Tarlóst egyébként már csak azért sem lehet erőszakosan bármerre hajlítani, mert ilyen kényesnek látszó témában is nyugodt lelkiismerettel vállalja a múltját. Egy rádióinterjúban ő maga hozta szóba: „Valamikor az SZDSZ-ben kezdtem el politizálni, ez 1994 nyaráig tartott, amikor a kommunizmusellenességet szimuláló SZDSZ végérvényesen elárulta a rendszerváltozást.”
Nem Tarlós volt az egyedüli, akit akkor behúztak a csőbe. Az antikommunista hangnem zene volt a magyarok füleinek. Egyáltalán nem volt nehéz különbséget tenni az Antall-féle nyugodt, keresztényi erők programja és az SZDSZ mindent túlharsogó, de mint utóbb kiderült, aljas módon hazug antikommunizmusa között.
Ők valójában azt akarták, hogy a háttérben a kommunistákkal titokban összejátszva, az „új világot” demokratikusnak álcázva tovább tudják vinni a pártállami rendszert. Ebben játszott főszerepet például a napjainkban Tarlósnak rosszat akaró Horn Gábor, és érezte meg az így teremtett politikai légkör orrfacsaró bűzét Tarlós István, ami után nyomban ki is lépett a pártból.
Ám tudjuk, minden rosszban van valami jó. A főpolgármester a gyakorlatból ismeri, hogyan is működik az SZDSZ láthatatlan háttérszervezete. Ismerős magatartás az is, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelölt, Karácsony Gergely előretolásával az erőforrások öncélú megszerzéséről van szó választás címén. Természetesen nem a budapestiek érdekében, hanem az esetleges siker után a Fidesz elleni kíméletlen háború fővárosi erődjének berendezésére.
Nem árt emlékezni rá, hogy a zuglói polgármesterként csődöt mondott Karácsony nyilvánvalóan Gyurcsány Ferenc embere. Neki volt a beszédírója, az ő miniszterelnökségén dolgozott, őt szolgálta tavaly miniszterelnök-jelölti pozíciójában, miután az eredetileg erre a célra kiszemelt MSZP-s Botka László nem volt hajlandó együttműködni a DK rovott múltú elnökével. Azzal a választók által legelutasítottabb Gyurcsánnyal, akinek az SZDSZ mai momentumos utódai a legszorosabb szövetségesei közé tartoznak.
Most tehát azok akarják minden erővel Tarlós Istvánt SZDSZ-es múltjával ellehetetleníteni, akik maguk nyakig vannak benne a fertőben. Eközben – Marcus Aurelius szavaival – Tarlós úgy „áll, mint a szirtfok, melyet a hullámok szüntelenül ostromolnak – ő viszont rendületlenül áll, és körülötte elcsendesül a habzó forgatag”.
Aki Budapest fejlődését akarja, az a szirtfok erejében bízik, s nem dől be a háborús készülődésnek. Nem dől be a fővárost erődként a kormány ellen fordítani akaró ellenzék vágyálmainak.
A szerző újságíró
