Újabb szlovákiai magyartól vették el az állampolgárságot a pozsonyi hatóságok, ezúttal egy majdnem százéves asszonytól – értesültaz MTI Hírcentrum pénteken.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke szerint „nemzeti védőhálót” kell felépíteni, amellyel ki lehet védeni a magyarellenes jogsértéseket. A III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó keretében tartott budapesti sajtótájékoztatón részt vett Boldoghy Olivér, a szlovák állampolgárságától megfosztott révkomáromi színész-vállalkozó és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke.
Toró T. Tibor emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a szolidaritás alapján a III. ökumenikus nagytalálkozón is kiállnak Boldoghy Olivér mellett, ugyanakkor szükséges, hogy a felvidékiek is minél többen álljanak a révkomáromi vállalkozó mellé. Úgy fogalmazott: „Ha több százan, több ezren lesznek, elérjük azt a kritikus tömeget, amikor a hatalomnak nincs más választása, mint hogy ejti ezt az egész ügyet.” Boldoghy Olivér elítélte, hogy hozzá hasonlóan egy rimaszombati idős tanárnőt is megfosztottak szlovák állampolgárságától, amiért felvette a magyart. Szerinte a tanárnő és a saját ügye is a márciusi választások előtti szlovákiai választási kampány része.
Mint az MNO beszámolt róla, november 18-án Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozótól vonta meg szlovák állampolgárságát a szlovák belügyminisztérium, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot.
A találkozó résztvevőihez köszöntőlevelet intézett a köztársasági elnök. Az államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogokat tekintve „csak azt várjuk a világtól, amit mi is megadunk másnak”.
„Fel kell lépni a magyarellenes megnyilvánulások ellen” – jelentette ki Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke. Tőkés László úgy fogalmazott: a III. Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozón a szólásszabadság jogán „emeljük fel szavunkat a szomszédos országok legtöbbikében, a volt kisantant országaiban tovább folytatódó és időről-időre felerősödő magyarellenesség újabb és újabb megnyilatkozásai ellenében”. Ezen kívül hangsúlyozta az összefogás fontosságát a Magyarországon kívül, a Kárpát-medencében élő magyarokért. „A határok fölött újraegyesülő nemzet, a magyar állampolgárságukat visszanyerő honfitársaink összefogásával és szolidaritásával vállalunk közösséget és állunk ki magyarságuk miatt megpróbáltatást szenvedő, idegenbe szakadt testvéreink mellett” – mondta az EP alelnöke.