Látta, mikor a Perényi 1-ben megtalálták a puskákat

Tanúmeghallgatással folytatódott a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere szerdán a Budapest Környéki Törvényszéken.

PR
2012. 05. 16. 15:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság a nap folyamán két tanút hallgatott meg: egy férfit, aki hatósági tanúként volt jelen a debreceni Perényi 1 szórakozóhely 2009. augusztus 21-én történt átvizsgálásakor, valamint a szórakozóhelyet üzemeltető cég egyik alkalmazottját.

A vádlottak az említett szórakozóhelyen dolgoztak, és a négy férfi augusztus 21-ei elfogásakor a szórakozóhelyen, a fal mögé rejtve találták meg egy besenyszögi vadásztól 2008 márciusában elrabolt, a támadássorozatnál használt vadászfegyverek egy részét. A helyszíni szemlén hatósági tanúként részt vevő férfi egyebek mellett elmondta: látta, hogy a rendőrök találtak egy sörétes és egy távcsöves puskát, valamint jelzőrakéta kilövésére használatos pisztolyt.

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyében Kiss Árpádot, testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják. A per pénteken folytatódik.

Legutóbb – egy hónapos szünet után – múlt pénteken tartottak tárgyalást, ezen az ügyben eljáró bíró vádlotti kérésre ismertette a korábbi tárgyalássorozat jegyzőkönyveit, amelyek összesen több mint hatszáz oldalt tettek ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.