Átfogó együttműködésre törekszik az állam „beszállítója” + Képek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újabb független intézményekkel kíván együttműködni a képzési színvonal emelése érdekében.

Kovács András
2012. 06. 13. 18:05


Az NKE alapításának egyik célja, hogy továbbképző egyetem is legyen az említett ágazatoknál, hogy közvetlen beszállítói vagyunk az állami szerveknek, így egy átfogó együttműködési rendszer kiépítésére törekeszünk a független állami szervekkel – zárta szavait a rektor.

Erősödő oktatási jelenlét

Korábban több felsőoktatási intézmény gondolkodott arról, hogy szükséges lenne valamilyen együttműködés a hatósággal, de ezek a felvetések nem jutottak el az egyeztetésig sem – hangsúlyozta lapunknak Gajdos Róbert, a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke. Ha Magyarországon létezik ingatlan, banki, egészségügyi, gazdasági büntetőjogi szakjogász, akkor miért ne lehetne közbeszerzési szakjogász és közbeszerzési szakértő – tette fel a kérdést. A KH elnöke szerint ezt a két irányt szét kell választani, mivel a jogi képzést nem bonyolíthatja le a közszolgálati egyetem, de a szakértői képzést már ott is el lehet indítani.

Gajdos Róbert, a Közbeszerzési Hatóság elnöke

Három lábon áll ez a megállapodás, amelynek egyik része egy négy féléves posztgraduális képzés, különböző konferenciákon való együttműködés, illetve az egyetemtől hozzánk küldött szakmai gyakorlatot végző hallgatóknak nyújtott egy hónapos képzés – összegezte az együttműködés főbb részeit Gajdos. A KH elnöke elmondta, hogy a szakjogász képzésre évi 40 főre számítanak, míg a szakértői modulon is hasonló számok lehetnek.


A tavalyi évben elkezdtük azt, hogy az egész oktatási szektorban megújítsuk a képzési anyagot, mivel többek között az OKJ-s képzésben elavult tematikák mentén oktattak – hangsúlyozta Gajdos. A rendkívül jó alapokon álló Közbeszerzési Szemle című magazint is sikerült elindítanunk, amely szintén erősíti az ágazat jelenlétét az oktatásban – zárta szavait az elnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.