„Jobban tennék, ha Gyurcsány szakdolgozatát keresnék”

A Gyurcsány-párt jobban tenné, ha aktivistáinak minden energiáját inkább Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának előkerítésére fordítaná.

KA
2012. 06. 10. 17:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DK azt közölte: arra kéri azokat, akik elutasítják „a népnyelvben Nemzeti Inzultációként emlegetett akciót, hogy a személyes adataiktól megfosztott Orbán-leveleket” juttassák el hozzájuk. Jelezték: a megsemmisített és újrahasznosított levelekből befolyó összeget a DK jótékony célra ajánlja fel.

A Fidesz szóvivője erre reagálva azt írta, hasznosabb időtöltés lenne, ha a DK-sok inkább pártelnökük, Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának előkerítésére fordítanák energiáikat. „Ez mindenképpen hasznosabb időtöltés lenne, mint az emberek politikai aktivitásának, a közügyekbe való beleszólásnak, az együttkormányzásnak a szándékos akadályozása” – áll Selmeczi közleményében.

Selmeczi vasárnap azt is közölte, hogy Magyarország néhány éven belül olyan ország lesz, ahova vissza akarnak, és vissza fognak jönni a magyar fiatalok. Hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a munkahelyteremtés áll, amit a Fidesz kiemelt nemzeti ügynek tekint, és különösen nagy figyelmet fordít a fiatal munkanélküliek helyzetének megoldására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.