Továbbították Morvai feljelentését West Balkán-ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészséghez továbbította a Budapesti Nyomozó Ügyészség azt a feljelentést, amelyet Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti képviselő tett rendőrök ellen a West Balkán-ügyben, segítségnyújtás elmulasztása miatt.

WA
2012. 07. 06. 9:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi főügyészhelyettes elmondta: a feljelentésben foglaltak katonai bűncselekmény gyanúját vetik fel, a katonai büntetőeljárás alá tartozó ügyek nyomozása pedig a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írta: szerdán lejárt a 72 órás határidő, amely alatt a Legfőbb Ügyészségnek döntenie kellett arról, indít-e büntetőeljárást Morvai Krisztina vasárnap tett feljelentése nyomán a rendőrségi ügyeletesek szerepének tisztázására. A Legfőbb Ügyészség aznap azt közölte: a feljelentést nem nekik kell elbírálniuk, hanem a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Budapesti Nyomozó Ügyészségnek, ezért azt megküldték ez utóbbi szervezetnek.

Feljelentés

A Magyar Nemzet hétfői számában írta meg: feljelentést tett a legfőbb ügyésznél a Jobbik EP-képviselője, mert szerinte mulasztottak a hatóságok a West Balkán tavalyi, három halálos áldozatot követelő tragédiájában. Kivizsgálja a rendőrség azon ügyeleteseinek a szerepét – számolt be kedden a lap.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója szintén kedden az MTI-nek kifejtette: nem várták meg a Legfőbb Ügyészség intézkedését az ügyben, hanem még hétfőn soron kívüli belső vizsgálatot rendeltek el. A telefonos bejelentés hangfelvételének vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható, hogy a telefonügyeletes sem szakmai mulasztást, sem vétséget nem követett el, ezt a hangfelvételt és annak szó szerinti leiratát csatolták a bizonyítékokhoz, azt a bíróság az ítélet indoklásához is felhasználta – közölte a kommunikációs igazgató.

Háromezer fiatal volt egyszerre, amikor egy lépcsőházi tumultusban három lány megfulladt, tucatnyian pedig megsérültek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság múlt hét szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt két év nyolc hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte Szalontai Győzőt, a West-Balkán Kft. egyik ügyvezetőjét, az intézmény bérbeadóját, Kecskés Tamást, Csanádi József rendezvényszervezőt és a program biztonságáért felelős Hranek Istvánt. A szóbeli indoklásban a bíró a rendőrség felelősségét is felvetette.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.