A disznók véleménye

A Facebook hazánkban is elindítja tényellenőrző programját.

Villányi Károly
2021. 03. 03. 6:00
null
Forrás: PEXELS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ki ne emlékezne George Orwell egyik leghíresebb művére, az Állatfarmra?

A regény tulajdonképpen arról szól, hogy miképpen válik egy eredetileg szép és nemes gondolatokon alapuló rendszer totális diktatúrává. Kezdetben még minden állat egyenlő volt, aztán persze lettek egyenlőbbek. Ezek az egyenlőbbek voltak ugye a disznók. Ők a végén már bármit megtehettek, élet-halál urai voltak, még a múltat is meghamisíthatták.

Hát, nagyjából így lesz ez lassan a közösségi médiában is.

Kezdetben még minden véleménynek helye volt. Aztán már nem annyira. Jöttek az átprogramozott algoritmusok, a filterek és a rafinált cselvetések. A tulajdonosok – valamint az őket mozgató befolyásos körök – ráeszméltek, hogy gyakorlatilag annak a véleménynek van helye az adott felületen, amelyik számukra is elfogadható. Ami ezzel szembemegy, az nem helyes, az gyűlöletet szít, az potenciális veszélyforrás.

A szóban forgó tulajdonosok egyébként kivétel nélkül globalisták, a liberális demokráciák feltétlen hívei. Ők voltak, akik korábban azt harsogták, hogy a választóknak mindig igazuk van. Most már ez az alapszabály úgy módosult, hogy azoknak a választóknak van igazuk, akik velük értenek egyet.

A Magyarországon legelterjedtebb ilyen internetes felület, a Facebook már létre is hozta a tartalom szigorúbb kontrollját. Az ellenőrző testület tagjai – nem meglepő módon – így vagy úgy, de Soros György magyar származású, Wall Street-i milliárdos köpönyegéből bújtak ki.

Friss, keddi hír, hogy a Facebook hazánkban is elindítja tényellenőrző programját. Nálunk ezt a folyamatot egy egyfős „csapat” irányítja majd. A program a legfontosabb témákban születő tartalmak közül hivatott kiszűrni azt, ami hamis vagy legalábbis nem bontja ki az igazság minden részét.

Nem nehéz elképzelni, hogy egy választási kampányban mit művelnek majd a nekik nem tetsző véleményekkel a Facebook cenzorai. (Valami hasonlót, mint Donald Trumppal a Twitter.)

A mesterséges intelligencia – köszönhetően a közösségi médiumoknak – lassan jobban ismer bennünket, mint a saját szüleink. Pontosan ismeri a személyiségtípusunkat, politikai nézeteinket, vágyainkat és, ami legalább ennyire fontos: a gyengeségeinket is.

Napjaink egyik legjelentősebb gondolkodója, Yuval Noah Harari mondta a Magyar Narancsnak adott interjújában: „Néhány vállalat és kormány hamarosan képes lesz rá, hogy meghekkeljenek minden embert. Hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy nem vagyunk többé rejtélyes lelkek – meghekkelhető állatok vagyunk.”

Egy biztos, az Egyesült Államok, a Szilícium-völgy mérnökei, illetve a multinacionális médiacégek programozói hatalmas tudás, illetve felelősség birtokában vannak. A világ egyéb országainak ugyanakkor résen kell lenniük, hiszen ha nem lépnek időben, őket hekkelik meg.

Az Állatfarmhoz visszatérve, a késlekedés azt eredményezheti, hogy kizárólag a disznók véleménye számít majd.

(Ui.: A ma már számtalan nyelvre lefordított Állatfarm először nem jelenhetett meg, tizennyolc angol könyvkiadó utasította vissza, mert az akkori – a náci Németországgal szemben harcoló – szövetségest, vagyis a Szovjetuniót sértette volna.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.