Orbán Viktor nem maradt adós, sínre tette a Pfizer-ladyt. Azt mondta: az Európai Bizottság elnöke a brezsnyevesedés jeleit mutatja, az unió pedig egyre inkább úgy viselkedik, mint Moszkva (a komcsi időkben). Igaz is, minek nevezzük, mikor egy fonnyadó birodalom a demográfiai katasztrófa közepette LMBTQ-vallásra és abortuszra idomítja a népét, területére ellenséges, együttélésre képtelen barbárok millióit telepíti, az olcsó energiahordozókról pedig levágja magát, tönkretéve a gazdaságát? Brezsnyev szellemi leépülése a kanyarban sincs ehhez képest. És ez még a jobbik eset. A rosszabbik, hogy Ursuláék nem alzheimeresek, hanem kész forgatókönyv alapján, tervszerűen teszik tönkre a kontinenst, és ezt még meg is ünnepeltetik a leamortizált lakossággal a szivárványos parádéikon.
Állítólag mindenféle nyugati politikusok is érkeznek a mai riszálásra cuki tógákban. Biztos szipi-szuper lesz. Karácsony Gergely pedig sírásra görbült szájjal újságolhatja a világsajtónak, hogy Orbán betiltotta a szabad szerelmet, de ő utolsó leheletéig küzd érte. Bár tizedennyi lelkesedéssel küzdene azért, hogy ebben a nyamvadt városban például közlekedni, élni lehessen! Első lépésben saját kezűleg szedetném össze vele a karóit meg a rakpartot lezáró táblácskáit. Budapest büszkeség – ez a betiltott rendezvényük címe. Kész paródia. Mi a túróra büszke ez a csődember? Hogy szétvert egy jól működő várost? Gratulálunk!





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!