A Hír TV és a Magyar Nemzet száz napja robbantotta ki a kispesti korrupciós botrányt. 2019 októberének elején felfokozott hangulat uralkodott az országban, az önkormányzati választások kampányfinisében a Borkai-ügy vetélkedett a Lackner-üggyel a választók figyelméért, és úgy tűnt, hogy az előbbi nagyobb érdeklődést váltott ki a bulváros jellegnek köszönhetően.
Míg a kispesti hangfelvételek „sima korrupciós ügynek” tűntek, addig a győri polgármester sztorijában elsöprőnek bizonyult az adriai hajókirándulás hedonizmusa. Az elmúlt száz napban nyilvánosságra került kép- és hanganyagokban található információk és azok összefüggései miatt azonban érdemes átkeretezni a Lackner-ügyet.
A hanganyagok és az eddig kiderített tények alapján egy évek óta működtetett, összetett, sokszereplős hálózat képe bontakozik ki a XIX. kerületben, amelynek irányítói kispesti baloldali politikusok.
Amennyiben Lackner Csaba szavai a hatóságok munkájának köszönhetően igaznak bizonyulnak, akkor kijelenthető: Kispest szocialista városvezetése egy sokszereplős összeesküvést szőtt a közpénzek rendszerszerű, illegális megcsapolására, amelyben kulcsszerep jutott az önkormányzati tisztségviselőkön kívül egyes üzletembereknek is. Ez az aljasságnak egy egészen elképesztő, az elmúlt harminc évben sosem látott dimenziója.
Érdemes felidézni azt is, hogy Lackner Csabára 2014-ben már felfigyeltek a hatóságok, mert a különböző korrupciógyanús visszaosztások kapcsán „százalékos dolgokat mondott” egy akkoriban készített hangfelvételen Burány Sándorról és Gajda Péterről. Később, a 2019-es kispesti hangfelvételen úgy fogalmazott, a helyi MSZP-s tagságból mindenki tudta, hogy Kránitz Krisztián mennyi pénzt tett zsebre az elmúlt években.
A jövővel kapcsolatosan pedig Lackner attól tartott, hogy a következő öt év Gajda Péter utolsó ciklusa lesz, és emiatt alaposan meg kell „hajtania a biciklit”, „végig kell tolni mindent”. Ezek a tények évtizedes távlatba helyezik a kispesti baloldali politikusok összeesküvését, amellyel kifosztották és szégyent hoztak az általuk vezetett közösségre.
Mindez következmények nélkül maradt, ahogy azt a szocialistáktól már megszokhattuk. Pontosabban a következményekből az látszik, hogy az MSZP-ben nem a Kispesten elkövetett disznóságok miatt kellett felelnie Lacknernek, hanem azért, mert szavai nyilvánosságra kerültek. Ha ugyanis a kerületi tagság tisztában volt vele, hogy ki mennyit rakott zsebre, akkor tisztában voltak vele a kispesti szocialista vezetők is, és tőlük megtudhatták a párt irányítói.
Ennek ellenére Gajda Péter, Kránitz Krisztián és Somogyi Lászlóné továbbra is MSZP-s politikus maradhatott. Sőt a korrupciógyanús ügyek mellett a Lackner által kábítószer-fogyasztással is megvádolt Kránitz Krisztiánnak megduplázták a fizetését. A gyalázat még esetleg úgy lenne fokozható, ha a szereplők valamelyikét felterjesztenék a Kispestért-díjra. Vajon mit kell még elkövetnie a szocialista kerületvezetésnek, hogy az ügynek politikai következményei legyenek? És vajon a kispestiek megvárják-e, míg a baloldali összeesküvés végképp feléli a jövőjüket?
Ez utóbbi kérdésre a válasz egyre inkább: nem. A botrány eddigi egyetlen pozitív fejleménye, hogy a kifosztott és megalázott kispesti polgárok kezdenek felocsúdni évtizedes álmukból. Legyen világos az összeesküvők számára: olyan nincs, hogy ezt szárazon megússzák.
