Autótolvajokat fogott el a rendőrség

B.O.
1999. 09. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemzetközileg körözött, frissen lopott, méregdrága autókat találtak meg a tolvajokkal együtt a BRFK akciósai. A Szanyi Albert őrnagy vezette 1-es műveleti alosztály emberei szokásos portyájukon rutinellenőrzésre indultak vasárnap a budapesti Keleti pályaudvarra. Ráérzésüknek köszönhetően krimibe illő jelenetek szemtanúi lehettek 11 és fél 12 között a forgalmas parkolóban tartózkodók. Ott figyeltek fel ugyanis a négy vadonatújnak tűnő, pozsonyi forgalmi rendszámú kocsira. Az A6-os 1,8 literes Quatro, az A4-es 1,9 literes TDI és az alaptípusú A6-osban ülők igazoltatása azonban csak részsikert eredményezett. Az autókból kikászálódott felvidéki fiatalemberek átadott forgalmijában azonnal feltűnt, hogy azokba egymás utáni sorszámot írtak.Bár a hazai körözési listán egyik kocsi sem szerepelt, az Interpol körözéséből kiderült, hogy azokat nemrég lopták el Németországból. A három férfi egyike az ellenőrzés közben pánikba esett, s kihasználva az adatlekérés közbeni várakozást, sikeresen megszökött, a helyszínen elfogott két társa viszont beszélt. Elmondásuk szerint 500 német márka ütötte volna a markukat, ha a lopott kocsikat sikerrel juttatják el a címzetthez. A kocsik egyikével mindössze 500 kilométert ment valódi tulajdonosa.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.