időjárás 2°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Erősödik az Antenna Hungária

Barát Mihály
1999.09.20. 22:00

Az előző évhez képest közel tíz százalékkal magasabb – 28,393 milliárd forintos – mérlegfőösszeggel, valamint 1,289 mil-liárd forint mérleg szerinti eredménnyel fogadta el az Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Rt. rendes, évi második közgyűlése a társaság konszolidált mérlegét és mérlegbeszámolóját – hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. Dr. László Géza, a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta: a vállalatcsoport a múlt évben közel 20 százalékkal nagyobb nettó árbevételt produkált, mint korábban. Az Antenna Hungária Rt. (AH Rt.) és az érdekkörébe tartozó vállalatok 394 millió forint mérleg szerinti eredményt könyvelhettek el, ez több mint kétszerese az 1997-esnek. Így az AH Rt. néhány százalékos eltéréssel meg tudta ismételni tavalyi konszolidált eredményét, annak ellenére, hogy vevőállománya okán az előző évhez képest közel ötszörös (479 millió forint) céltartalék képzésére kényszerült. A közgyűlés elfogadta az alapszabály és a felügyelőbizottság ügyrendjének módosítását, és döntés született arról, hogy a cég dr. László Géza elnök-vezérigazgatót delegálja igazgatósági tagként az új DCS 1800-as mobiltelefon-szolgáltató társaságba. Az AH Rt. 1998. január 1-jén 20, december 31-én 19 befektetőt tartott nyilván. Év elején a cég befektetésekben birtokolt részesedésének névértéke 1,846 milliárd, nyilvántartási értéke 1,722 mil- liárd forint volt. Év végére a névérték összege 2,146 milliárd forintot, a nyilvántartási érték összege 1,961 milliárd forintot ért el. A vállalatcsoport eszközei 1998-ban 9,5 százalékkal emelkedtek, a befektetett eszközök 13 százalékkal növekedtek. Az immateriális javak nyilvántartási értéke az előző évihez képest 25,3 százalékkal csökken. A társaság saját tőkéje 18,139 milliárd forint, ami az előző évhez képest 9 százalékos növekedés. A kötelezettségek 6 százalékkal emelkedtek, a hosszú lejáratú kötelezettségek 28,7 százalékkal csökkentek. Az 1997. évi 2,610 milliárd forintos kötvénytartozásból másfél milliárd forint kifizetésére ez év júniusában sor került. A beruházási és fejlesztési hitelek, amelyek az anyavállalat beruházásainak forrásszükségletét biztosítják, 2,8 százalékkal növekedtek. Az értékesítés nettó árbevétele 18 százalékkal magasabb az 1997. évinél. Elsősorban a külföldön végzett műholdas közvetítések iránti növekvő igény mutatkozik meg az exportértékesítés 26 százalékos emelkedésében. 1998-ban az adózás előtti eredmény két százalékkal, az adózott és mérleg szerinti eredmény 3,8 százalékkal csökkent. E csökkenést elsősorban az anyavállalat lejárt vevői tartozásaira képzett céltartalék majdnem ötszörös növekedése okozta. Az AH Rt. további piaci erősödéséhez nagyarányú tőkeemelésre lesz szükség, amiről várhatóan ez évben döntés születik. A társaság felkészült arra, hogy a távközlési piac aktív szereplője legyen, a jövőben bevételének harmadát ebből az ágazatból kívánja biztosítani.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.