Hasznosítják a szegedi hulladékot

Bálint
1999. 09. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szegeden tegnap ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének azt az európai színvonalú technológiával működő hulladékválogató művet, amely a térség számára nagy előrelépést jelent az EU-normák elérése felé. A 250 millió forintba került beruházáshoz a helyi környezetgazdálkodási közhasznú társaság jelentős támogatást kapott a központi környezetvédelmi alaptól. Az avatóünnepségen – ahol részt vett Pepó Pál környezetvédelmi miniszter is – megtudtuk, hogy ebben a Tisza-parti városban két éve igyekeznek megvalósítani a környezetgazdálkodási kht. szelektív hulladékgyűjtési programját. Kezdeti lépésként papír, üveg és műanyag szelektív gyűjtésére alkalmas edényeket helyeztek ki a város forgalmasabb pontjain. Ezzel párhuzamosan Algyőn, Sándorfalván, Kiskundorozs-mán és Gyálaréten hulladékudvart nyitottak. Kísérleti jelleggel megkezdték a háztartásokban történő szelektív hulladékgyűjtést, amit jövőre szeretnének kiterjeszteni a város egész területére. Ahogyan Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. igazgatója fogalmazott: sajnos az örömbe üröm is vegyül. Társaságuk ez év júliusában felmérést készített, aminek alapján megállapították, hogy a város környékén mintegy 180 vadlerakó található, ahová becsléseik szerint évente 76 ezer köbméter hulladékot és építési törmeléket hordanak. Cégük ebből évente 15 ezer köbmétert tud felszámolni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.