Lassú csorgás a BÉT-en

1999. 09. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hétfőn zárva tartó New York-i tőzsde nem hathatott az európai piacokra. Kedden Japánban viszont éppen az a nyomás hiányzott, ami határozott irányba terelte volna az árakat, így a már előre megjósolt lassulás nem érte váratlanul a befektetőket. A dollár erősödése ellenére a Nikkei 225 index közel 50 pontos (-28 százalék) csökkenés után 17 707,50 ponton fejezte be a kereskedést, a részvények első szekcióját összegző Topix 7,46 ponttal került lejjebb. Az exportorientált cégek közül egyedül a Fujitsu haladt a trenddel párhuzamosan, ellenben a Sony, a NEC, a Honda és a Nissan emelkedést produkált. A csütörtökön nyilvánosságra kerülő GDP-adatok is jelentős mértékben befolyásolták a tokiói árfolyamokat, előzetesen annyit lehet tudni, hogy a vállalatok 13,4 százalékkal kevesebbet költöttek beruházásra, mint tavaly. A nyugat-európai börzék vegyes képet festettek a hét második napján, a DAX kismértékű emelkedést mutatott, ellenben az FTSE a német indexszel szembe haladva mozgott. A Cityben főként a Legal and General felvásárlása hozta izgalomba a spekulánsokat. A felvásárló National Westminster 23 pennyvel, a pénzügyi szolgáltató Barclays 29 pennyvel, a HSBC 97 pennyvel drágult. Az előző napi Vodafone-növekedést ezúttal korrekció követte, így a mobiltelefon-szolgáltató részvényei 26 pennyvel lettek olcsóbbak. A legnagyobb európai cégeket tömörítő EuroSTOXX papírjai közül a Société Générale és az Elf 4-4 eurót, a Generali 0,2 eurót, a Philips 2,25 eurót javult. A Budapesti Értéktőzsdén a Tőzsdetanács ülésén megvitatottak kerültek nyilvánosságra. Dunavölgyi Mária ügyvezető igazgató a tőzsde forgalmának külső tényezők miatti visszaeséséről tájékoztatta az újságírókat. Határozott elképzelés, hogy az MMTS határidős kereskedés bevezetését a tőzsde már szeptember 17-re tervezi, amennyiben a folyamatos tesztelés során rendszerhibát nem fedeznek fel – hangzott el a sajtótájékoztatón. A BUX-kosárban szereplő részvények változásáról az ügyvezető megemlítette, hogy az Inter-Európa Bank részvényei kikerülnek, és helyükre a Synergon papírjai kerülnek a kosárba, ezek értékét szeptember 30-án határozzák meg. A Synergon a hírre 210 forinttal emelkedve zárt. A csökkenő trendben a Mol 65 forinttal, a Matáv 5 forinttal, az OTP 210 forinttal gyengült. A PSCX-index 1126,67 pontra (-10,05 pont) csökkent.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.