Legutóbb Pest megye rendőrfőkapitányára vallott Tasnádi Péter, akit tegnap hallgatott ki újból a rendőrség. Úgy tudjuk, hogy a vállalkozó azt állította: a házában lefoglalt Boros Tamás-videokazettákat és a „Bombagyáros” Clodo kihallgatási jegyzőkönyveinek másolatait dr. Komáromi István dandártábornoktól kapta.Tegnap ismét kihallgatták Tasnádi Pétert. Az önbíráskodással, zsarolással és más erőszakos bűncselekményekkel gyanúsított Tasnádit a ceglédi börtönből a rendőrökön kívűl felesége és ügyvédje is elkísérte a kihallgatásra. Nagy Judittól, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: tegnap újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Tasnádit: lőfegyverrel való visszaélés és nagymennyiségű lőszerrel való bűncselekmény elkövetésével, mivel a lakásán lefoglalt pisztolyt a szakértői vizsgálatok eredményei alapján oly módon alakították át, hogy az emberi élet kioltására alkalmas. A Napi Magyarország információi szerint a Tasnádi Péter őrizetbevételét követő házkutatáson többek között lefoglalták azokat a videokazettákat is, amelyen Boros Tamás (az Aranykéz utcában 1997. július 2-án merénylet áldozata lett) a Központi Bűnüldözési Igazgatóságon a magasrangú rendőrtisztek és az alvilág kapcsolatairól mesél. A jegyzőkönyvnek minősülő vallomás másolatait egyébként hivatalosan a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK), a BRFK és az ORFK felső vezetése kapta meg egy-egy példányban. Egy korábbi kihallgatásán Tasnádi arra a kérdésre, hogy hogyan jutott a képanyaghoz, azt vallotta: Dr. Komáromi István dandártábornoktól, a PMRFK főkapitányától kapta. Továbbá lefoglalták a vállakozónál Dietmar E. Clodo, a bombagyárosként elhíresült és jelenleg előzetes letartóztatását töltő német férfi kihallgatási jegyzőkönyvének másolatait is. Ezt – elmondása szerint – szintén Pest megye főrendőrétől kapta. Dr. Komáromi István dandártábornok „csacsiságnak” titulálta a fent említetteket, s közölte, nem nyilatkozik Tasnádi-ügyben. Lapunknak elmondta: nem hajlandó egy közveszélyes bűnöző szintjére leereszkedni, s azzal foglalkozni, hogy mit híresztel. Annyit még hozzátett: sem a Boros-kazettát, sem Clodo-”anyagot” nem ismeri. Eközben eddig ismeretlen céllal betonlétesítmény épül a Tasnádi-villa alatt. Lapunk a helyszínen is meggyőződött arról, hogy a szigorúan őrzött építkezésről folyamatosan márgás – mélyen fekvő – talajt hordanak ki és szállítanak el, miközben naponta többször fordulnak a betonkeverő teherautók. Ugyanakkor a kastélyszerű villa és a hozzá kapcsolódó melléképületek gyakorlatilag elkészültek, ami azt támasztja alá, hogy más célra kell a beton. A rózsadombi Szemlőhegyi utca lakói elmondták, hogy a föld és beton szállítása közel egy hónapja, folyamatosan tart. Az építkezésre az őrök elzárkózása miatt nem sikerült bejutnunk, az építkezés célját lapunkkal sem az építőmunkások sem az őrök nem voltak hajlandóak közölni. Egyelőre nem tudjuk, hogy a villa építési engedélyében szerepel-e a föld alatti létesítmény, ám Bencze B. György, a II. kerület polgármestere megígérte, hogy hétfőn tájékoztatást ad az ügyben. Annyit mégis elmondott: több mint tízmillió forintra büntették meg Tasnádit, mert megszegte az építési engedélyt.

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést