A fertőző betegségek új kihívásai

Nyugtalanító hírek érkeznek a világ számos tájáról, hogy új és veszélyes betegségek terjednek és egyre nő az antibiotikumokkal szemben ellenálló kórokozók száma. Új kórokozók bukkannak fel a fejlett országokban is. Az első igazán vészjósló jel az AIDS megjelenése volt, de a század utolsó negyedében még további, több mint harminc új, emberre is veszélyes kórokozót azonosítottak. Ezek egy része régebben ismert fertőző betegség kórokozója – mint egyes fertőző májgyulladásoké, illetve vírusos, bakteriális gyomor-bél betegségeké –, míg mások eddig ismeretlen, de ma már széles körben elterjedt betegségek okozói (mint pl. a Lyme-kór és más, kullancs által terjesztett betegségek). Mindezek a jelek azt erősítik, hogy a század végére a fejlett országokban a fertőző betegségek helyzete döntő mértékben megváltozott. A klasszikus fertőző betegségek gyakorisága a fejlett egészségüggyel rendelkező országokban jelentősen csökkent, sok közülük évtizedek óta nem vagy csak igen kis számban fordul elő, a halálozási statisztikákban a fertőző betegségek a háttérbe szorultak. A megbetegedések számának jelentős csökkenése a gazdasági és tisztasági körülmények javulása mellett a védőoltások bevezetésének volt köszönhető. A fejlett országokkal ellentétben a világ más részein a fertőző betegségekben nem következett be ilyen látványos változás. Ráadásul a hetvenes évek közepétől a fejlett országok orvosainak is az említett új kihívásokkal kellett szembenézniük. A fertőzéses eredetű megbetegedések a világon továbbra is az első helyen állnak a halálokok között, de már az Egyesült Államokban is a harmadik helyre kerültek. Régi-új betegség: a tuberkulózis A közelmúltban Budapesten megrendezett Új és veszélyes fertőző betegségek I. hazai kongresszusán több előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a társadalmi mozgások, háborúk és migráció következtében szembe kell nézni az oltási fegyelem csökkenésével is, melynek következtében pl. diftériajárvány ütötte fel a fejét tőlünk keletre, és számítani lehet a már-már elfeledett, rettegett szamárköhögés újbóli megjelenésére, valamint egyes, állatok közvetítésével terjedő betegség felbukkanására is. Ez utóbbinak egyik kiemelkedő példája volt az 1997-ben észlelt hongkongi vírus által okozott influenza, amelynek megjelenése pánikot okozott, de a csirkeállomány kiirtását követően már nem fordult elő több megbetegedés. Szerencsére sikerült ebben az esetben az egészségügyi szempontokat az üzleti érdekek elé helyezni, és így a fetőzés terjedésének gátat szabni. Elgondolni is rossz, hogy hasonló fertőzést Európában is sikerült volna-e ilyen radikálisan felszámolni, ismerve a bürokrácia útvesztőit és az igencsak befolyásos gazdasági lobbiérdekeket. Elgondolkodtató egy nagyon régi, de a jelenkorban is veszélyes betegség, a tuberkulózis, ismertebb nevén a korábban hazánkban népbetegségként számon tartott tbc példája. Már őskori leletekből is kerültek elő tbc-baktériumok, de egyiptomi múmiákon is megfigyelhetők voltak e betegségre utaló jelek. Az igazi járványok a XIX. századi városiasodással érték el csúcspontjukat. Ekkor minden negyedik ember ebben a magas lázzal járó betegségben halt meg. Magyarországon, az állítólag korábban, a keresztes hadak által behurcolt betegségben még a harmincsas években is a 40 év alatti korosztálynál 50 százalék feletti haláloki tényező volt. Korányi Sándor vezetésével ekkor már nagy lendülettel folyt a tbc elleni küzdelem. A szervezett, folyamatos harc a hatvanas évekre hozta meg gyümölcsét: a megbetegedés előfordulása 100 ezrelék alá szorult, majd a nyolcvanas évekre olyannyira elenyészővé vált, hogy több tüdőágyat és szanatóriumot is megszüntettek. 1990-től azonban világszerte újabbjárvány alakult ki: az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének adatai szerint ebben az évtizedben 30 millió ember halálát okozza. A megbetegedések száma ennek és a kötelező szűrővizsgálatok elmaradásának következtében hazánkban is jelentősen emelkedett. Természetesen megfigyelhetők regionális különbségek. Magasabb a szám Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Budapesten (itt elsősorban a VIII. kerületben). A kilencvenes években évente 500-700 tébécés halálozást regisztráltak. E betegségnél, amely cseppfertőzéssel terjed, a leginkább veszélyeztetettek a hajléktalanok, az alkoholisták, a rossz körülmények között élők, a menekültek, a kábítószer-fogyasztók, a HIV-fertőzöttek, a velük együtt élő személyek és azok, akiknek gyengébb az immunrendszerük, vagy éppen az immunrendszert elnyomó gyógyszerek hatása alatt állnak. A köhögés, tartós hőemelkedés, izzadás, fáradékonyság, vércsíkos köpet, étvágytalanság, fogyás és más tünetek hátterében tébécés megbetegedés állhat, amellyel szemben teljesen védett csoportok nincsenek, és semmilyen megelőzés nem helyettesítheti a rendszeresen elvégeztetett szűrővizsgálatokat. Az antibiotikumok évszázada A régi és új betegségek felbukkanása mellett egyre több szó esik az antibiotikumterápia csökkenő hatékonyságáról, az újabb és egyre ellenállóbb kórokozók térnyeréséről szinte naponta találhatunk közleményeket a sajtóban. A technikai fejlődés ugyan reményt adott a természet megregulázására, ám a kórokozók több milliárd éves fejlődésük során felkészültek arra, hogy mind jobban alkalmazkodjanak környezetükhöz. A versenyfutás az ember készítményeivel évtizedek óta tart, de eddig még az emberiségnek sikerült ezt a hátrányt rövid időre csökkenteni. Persze az antibiotikumok nem kellően megalapozott, gondatlan alkalmazása lépéshátrányra kényszeríti a kutatókat. Elég csak arra utalnunk, hogy az állattenyésztésben nemcsak egészségügyi okokból alkalmaztak, s talán még alkalmaznak ma is antibiotikumokat, hanem a profit érdekében, hozamnövelés céljából is. Az ezredfordulón a fertőző betegségek kutatóinak új kihívásokkal kell szembenézniük a már legyőzöttnek hitt és az újonnan felbukkant kórokozók kettős szorításában. S ha a leköszönő évszázad ebben a harcban az antibiotikumok évszázada volt, bízvást remélhetjük, hogy a harmadik évezred a széles körű védőoltások századát hozza el.