Rogán Antal: A Fiatal Baloldal politikai pedofília

1999. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) és a Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) együttműködési megállapodása újabb kísérlet arra, hogy a gyermekeket bevonják a politikába, és ezzel biztosítsák a baloldal „után-pótlását a bölcsőtől a sírig” – fogalmazott tegnapi tájékoztatóján Rogán Antal, a Fidelitas alelnöke, aki ezt a szövetséget politikai pedofíliának nevezte. Rogánnak komoly gazdasági aggályai is vannak: nem zárható ki ugyanis, hogy az úttörőszövetség csillebérci ingatlanát értékesítik, s az ügyletből több százmillió forint kerülhet a BIT-en keresztül az MSZP-hez. A Napi Magyarország úgy tudja, hogy az említett ingatlanra máris jelentkezett vevő; egy izraeli cég szállodakomplexumot szeretne kialakítani a területen. E cég egyike azon vállalkozásoknak, melyek Tasnádi Péter érdekeltségébe tartoznak. Az ingatlanokhoz nincs köze az új szervezetnek – jelentette ki Tóbiás József, a BIT elnöke. A MÚSZ vezetése gondolkodik azon, hogy banktitok megsértése miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. Rogán Antal erre válaszul közölte: az úttörőszövetség ingatlanával kapcsolatos adatok nyilvánosak, a földhivatalban hozzáférhetők. A politikus tájékoztatóján egyebek mellett azt közölte, hogy a MÚSZ két alkalommal is egymillió dollárnál magasabb összegű hitelt vett fel az ingatlanra.Gazdasági és politikai aggályait fogalmazta meg a Fidelitas a Fiatal Baloldal nevű gyermek- és ifjúsági mozgalommal kapcsolatban. Szerintük a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) és a Magyar Úttörő Szövetség (MÚSZ) együttműködése „politikai pedofília”, s célja lehet a több milliárd forint értékű csillebérci ingatlan eladása, majd a vételár pártpénzzé alakítása. Lapunk úgy értesült: a csillebérci ingatlanon egy, a Tasnádi Péter érdekeltségi körébe tartozó izraeli cég szállodakomplexumot kíván kialakítani.A BIT és a MÚSZ együttműködési megállapodása újabb kísérlet arra, hogy a gyermekeket bevonják a politikába, és ezzel biztosítsák a baloldal „utánpótlását a bölcsőtől a sírig” – fogalmazott tegnap Rogán Antal, a Fidelitas alelnöke. Politikai pedofíliának nevezte az együttműködést, és leszögezte: a politika nem teheti be a lábát a gyermekek közé. Emlékeztetett arra: a jelenség nem egyedi a magyar politikában, korábban ugyanezt tette a szintén szocialista érdekkörbe tartozó, Schmuck Andor és Czégé Zsuzsanna nevével fémjelzett Xénia-láz Egyesület is. Tiltakozásának a parlamentben is hangot ad a Fidelitas. Gyürk András országgyűlési képviselő, a testület elnöke elmondta: önálló törvényjavaslatot nyújtanak be, amely szigorúan tiltaná politikai szervezetek működését oktatási-nevelési intézményekben. A Fidelitasnak emellett komoly gazdasági természetű aggályai is vannak a tervezett egyesüléssel kapcsolatban. Rogán Antal szerint nem zárható ki, hogy az úttörőszövetség tulajdonában lévő csillebérci ingatlant értékesítik, az összeg egy részéből az úttörőszövetség tartozását rendezik, a fennmaradó több száz millió forint pedig a BIT-hez és ezen keresztül az MSZP-hez kerülhet. A MÚSZ a mintegy 400 ezer négyzetméteres csillebérci úttörőtábort, amely Budapest egyik legértékesebb ingatlana, 1989 júniusában ajándékba kapta az államtól. Az eltelt tíz évben azonban nem csak gyermekintézményként működtette. Rogán Antal utalt arra: a MÚSZ a tábor egy részét bérbe adta, többek között egy amerikai iskolának, majd 1997-ben 1,4 millió USA-dollárnak megfelelő jelzáloghitelt vett fel az ingatlanra az OTP-től fejlesztésre. Ebből azonban semmi nem valósult meg. Egy évvel később, 1998 márciusában a MÚSZ újabb jelzáloggal terhelte a csillebérci ingatlant. A száz százalékban állami tulajdonban lévő Konzumbanktól – amely a Magyar Fejlesztési Bank érdekeltségi körébe tartozik – újabb 1,64 millió dollár értékű hitelt vettek fel. – Ebből a hitelből az OTP felé rendezték a tartozást, de a szervezetnél így is több száz millió forint maradt, amelynek felhasználásáról, hollétéről ugyancsak nincs hír – fogalmazott Rogán Antal. A szerződést idén áprilisban megújították 2001. márciusi visszafizetési határidővel. Elképzelhetőnek tartja, hogy a MÚSZ értékesíti a több mint 400 ezer négyzetméteres ingatlant, amely egy 1996-os értékbecslés szerint 2,3 milliárd forintot ér. A vételárból törlesztik a tartozást, így a szövetségnél mintegy másfél milliárd forint marad. – Ha a MÚSZ egyesül a BIT-tel, akkor ez a pénz az MSZP ifjúsági szervezetéhez vándorol – fűzte hozzá a Fidelitas alelnöke. A Napi Magyarország megbízható forrásból úgy értesült: a csillebérci ingatlanra máris lenne vevő. Egy izraeli cég többször is érdeklődött a terület iránt, amelyen szállodakomplexumot kíván kialakítani. Információink szerint e cég egyike azon vállalkozásoknak, amelyek Tasnádi Péter érdekeltségébe tartoznak. Informátorunk arról is tájékoztatott: a BIT és a MÚSZ együttműködési megállapodásáról a Korda-villában, aTasnádi Péter által szervezett találkozók egyikén is szó esett. u A Fiatal Baloldal a társult szervezetek jogi vagy szervezeti ügyeiben nem dönt – mondta kérdésünkre Tóbiás József, a Baloldali Ifjúsági Társulás elnöke. Az ingatlanokhoz szintén nincs köze az új szervezetnek – tette hozzá. Nincs szó társulásról, a Fiatal Baloldallal együttműködési megállapodást köt a Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) – mondta kérdésünkre Rácz Péter ügyvezető elnök. Partnerek leszünk – fogalmazott. Az úttörőszövetség hasonló megállapodást kötött például a cserkészszövetséggel vagy a polgári védelemmel. Elmondta: ha vannak közös célok, akár a Fidelitasszal is köthetnének az előbbiekhez hasonló együttműködési megállapodást. Az elnök hangsúlyozta: továbbra is megmarad az úttörőszövetség teljes önállósága. Emlékeztetett arra is, mivel a MÚSZ kiemelkedően közhasznú civil szervezet, mozgásterét törvény korlátozza. Kérdésünkre elmondta: elképzelhető, hogy eladják a csillebérci ingatlankomplexumot, de a befolyó pénz sorsáról kizárólag ők döntenek. A MÚSZ vezetése gondolkodik azon, hogy banktitok megsértése miatt feljelentést tesz az ügyészségen ismeretlen tettes ellen – reagált Rácz Péter a Fidelitas tájékoztatóján elhangzottakra. Nem titkolta, hogy a csillebérci tábor fejlesztésére, a korábbi veszteségek rendezésére hitelt vettek fel, és befektetőket keresnek az ingatlan hasznosítására. Cáfolta ugyanakkor, hogy a szövetség rendelkezésére álló pénzekből bármilyen módon pártokat finanszíroznának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.