Egy évvel az olimpia előtt legjobb férfi úszóink sorra külföldre szeretnének menni. Először a világbajnoki bronzérmes váltó tagjai közül Zubor Attila és Horváth Péter jelentette be, hogy Olaszországban akar felkészülni az olimpiára, eközben pénzdíjas versenyeken jövedelemhez jutni. A hét elején az olimpiai bajnok Czene Attila közölte, hogy az egyesült államokbeli Phoenixbe távozik. A Napi Magyarország informá- ciója szerint Rózsa Norbert is melegebb éghajlatra készül: Brazíliába. – A hír igaz – válaszolta kérdésünkre Nagy József, az olimpiai bajnok mellúszóedzője. – Tervünk szerint Norbert egy hónapig Brazíliában készülne. Mivel az edzőtábor költségeinek egy részét a Flamengo fedezi, ezért a négy hét alatt versenyzőm ennek a klubnak a színeiben indul majd versenyeken. A Honvéd vezetőedzője elmondta, hogy Rózsa Norbert gyenge Európa-bajnoki szereplésére – a világbajnok nem került a fináléba – a pontos magyarázatot még nem találta meg. Jelenleg alapozómunkát végez, Nagy József csak a terheléses vizsgálatok eredményei után dönt arról, hogyan jut el tanítványa Sydneybe. A szakemberek szerint Rózsa gyenge isztambuli produkciójában szerepet játszott, hogy edzője egy új mellúszótechnikára állította át. – Bárcsak ez lett volna az egyedüli gond! – mondta felvetésünkre Nagy József. Rózsa brazíliai utazásával kapcsolatban felvetődik a kérdés: olyan szegény lett a magyar úszósport, hogy az olimpiai bajnoknak „haknival” kell megkeresnie az edzőtábor költségét? Korábban, amíg a mellúszókirály Széchy Tamás csapatában szerepelt, a szövetség támogatásával évente két-három hónapig külföldön készülhetett. Egy évvel az olimpia előtt több mint aggasztó a magyar férfi úszóválogatott helyzete.
Zöld-sárga Rózsa
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!