Búcsú a Mir űrállomástól

A Mir űrállomás központi egysége tizennegyedik éve, 1986 februárja óta kering mintegy 400 kilométer magas Föld körüli pályán. A mai Mir azonban már távolról sem ugyanaz, mint ami akkor útnak indult. A kezdetben 20 tonnás szerkezet az 1987–96 között hozzákapcsolt kutatómodulokkal tekintélyes, mintegy 120 tonnás égi laboratóriummá növekedett, miközben csaknem százezerszer megkerülte a Földet.Több mint 13 éves története során a Mir többféle szerepet töltött be a szovjet, az orosz, illetve a nemzetközi űrkutatásban. Mindenekelőtt – alapfeladatának megfelelően – tudományos kutatólaboratórium és műszaki fejlesztési kísérleti eszköz volt. Pályafutása első felében azonban korántsem elhanyagolható propagandaeszközként is igénybe vették. Ugyanis a szovjet űrkutatás világelsőségét kellett hirdetnie. Ez ugyan általánosságban egyáltalán nem volt igaz, az azonban elismert tény, hogy az űrkutatás egy szűk szeletében, nevezetesen az űrállomások üzemeltetésében és ezzel együtt a hosszú időtartamú emberes űrrepülések során felmerülő problémák megoldásában, az ember tartós világűrbeli jelenlé-tének biztosításában az orosz űrkutatók a világon egyedülálló tapasztalatokra tettek szert. Meglepően hangozhat, de a Mir fontos bevételi forrást jelentett a kilencvenes években a komoly pénzügyi gondokkal küszködő orosz űrkutatás számára. Elmúlt ugyanis az az időszak, amikor a politikai érdekszférába tartozó vagy éppen oda bevonni kívánt országok űrhajósait „barátságból”, azaz ingyen utaztatták a világűrben. Az orosz űrkutatási ügynökség ügyesen értékesítette a nemzetközi piacon a Mir nyújtotta kutatási kapacitást. Meghibásodások A külföldi űrhajósok néhányszor tízmillió dollár befizetése ellenében részesültek a szükséges kiképzésben, és vehettek részt a rövidebb-hoszszabb űrrepülésben. Ez az orosz űrkutatás számára pótolhatatlan bevételi forrást jelentett, enélkül valószínűleg már sokkal hamarabb megpecsételődött volna a Mir sorsa. Végül, de nem utolsósorban, élete alkonyán a Mir – az anyagi vonatkozásoktól függetlenül is – fontos szerepet játszott a nemzetközi űrkutatási együttműködésben, hiszen a NASA–Mir közös űrrepülések jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. A politikai vonatkozásokon túl fontos tény, hogy számos amerikai űrhajós a Mir fedélzetén szerezte meg a nemzetközi űrállomáson végzendő munkájához szükséges tapasztalatokat. Eközben azonban alaposan eljárt a Mir felett az idő, hiszen működési idejét öt évre tervezték. Az űrállomás helyzete 1997-ben vált kritikussá. A fedélzetén tűz ütött ki, később az egyik kutatómodul egy űrhajóval történt ütközés miatt súlyosan megsérült, és végleg használhatatlanná vált. A karambol miatt gondok voltak az energiaellátással. Számtalan apró hiba mellett súlyos problémát okozott a fedélzeti számítógépek rendszeres meghibásodása. A helyzet 1998-ra stabilizálódott ugyan, de nyilvánvalóvá vált, hogy a Mir használatáról előbb-utóbb végleg le kell mondani. A megsemmisítés időpontjára vonatkozóan vita volt az amerikai és orosz szakértők között. Az oroszok szerették volna a Mirt minél tovább használni, lehetőleg addig, amíg a nemzetközi űrállomáson munkába állhat az állandó személyzet. Az amerikaiak viszont kétségüket fejezték ki, hogy az oroszok ki tudnak-e szolgálni egyszerre két űrállomást. Ezért az amerikaiak a Mir minél előbbi megsemmisítését javasolták. Korábban, a NASA–Mir program végén a Discovery amerikai űrrepülőgéppel meglátogatta a Mirt Valerij Rjumin veterán űrhajós, a program orosz vezetője. Rjumin szerint a Mir még legalább egy évig biztonságosan üzemeltethető, bár még őt is meglepte a fedélzeten uralkodó rendetlenség, zűrzavar, zsúfoltság. Azt is kifogásolta, hogy a belső zsilipajtók nyílásán utólag elektromos kábeleket vezettek át, ami újabb szivárgás esetén lehetetlenné tenné a sérült rész elszigetelését. Mentőötletek Kétségtelen, hogy Rjumint igazolta az idő, hiszen azóta több mint egy év telt el, és az űrállomás használható maradt. Még optimistább nyilatkozatot tett a közelmúltban Jean-Pierre Haignere francia űrhajós, aki 1993-ban három hetet töltött a Mir fedélzetén, idén pedig az utolsó alaplegénység tagja volt. A francia elismerte a fedélzeti hőmérséklet és páratartalom ingadozásait, valamint a Földdel való kapcsolattartás nehézségeit. Egy távközlési műhold meghibásodása miatt 90 percenként csak 8-10 percre tudtak kapcsolatot teremteni a Földdel, akkor is rossz minőségben, ami napjaink követelményeinek már nem felel meg. Megemlítette, hogy zavaróan poros a levegő a Mir belsejében, elsősorban a kutatómodulokban, mert az egyetlen pormentesítő berendezés a központi egységben működik. Túlzásnak tartja azonban azokat a sajtóvéleményeket, amelyek szerint a Mirre látogató űrhajósok „halált megvető bátorságról” tesznek tanúbizonyságot. Sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az űrállomás mint élettér nem elég komfortos, de kutatólaboratóriumként jó műszaki állapotban van, hat hónapos repülése során nem kerültek szembe komoly technikai problémával. A 27. és egyben utolsó alapszemélyzet még az űrállomáson dolgozott, miközben javában folyt a szervezőmunka a Mir megmentése érdekében. Számos megvalósíthatónak látszó, s néhány képtelen ötlet is felmerült. Korábban szóba került, hogy a Mir még használható, legújabb moduljait át lehetne kapcsolni a nemzetközi űrállomáshoz, erről azonban letettek. 1999 elején egyes híradások egy titokzatos befektető felbukkanásáról számoltak be, aki 2002–2003-ig állta volna a Mir üzemeltetésének költségeit, az üzletet azonban – ismeretlen okokból – nem sikerült nyélbe ütni. Áprilisban, az űrhajózás napján az orosz űrkutatási ügynökség vezérigazgatója még abban reménykedett, hogy egy orosz származású kanadai üzletember 100 ezer dolláros adománya lehetővé teszi augusztusban egy újabb alapszemélyzet felküldését. Mint tudjuk, ez sem sikerült. Ugyancsak áprilisban röppent fel a hír, amely szerint a Gagarin Űrhajóskiképző Központ szerződést kötött az Orosz Állami Filmbizottsággal. Eszerint a Mir fedélzetét eredeti helyszínként vették volna igénybe egy játékfilm forgatásához. Komoly vevőként került szóba továbbá a kínai kormány. Kína ugyanis foglalkozott a gondolattal, hogy kiképezi saját űrhajósát, akit saját hordozórakétával és saját fejlesztésű űrhajón küld a világűrba. Számukra nyilván nagy műszaki előrelépést jelentett volna, ha jutányos áron hozzájuthatnak a még használható Mirhez. Végül ezt az üzletet sem kötötték meg. Ugyancsak áprilisban került szóba, hogy egy brit üzletember hajlandó lenne 100 millió dollárt fizetni azért, hogy augusztusban egy hetet tölthessen a Mir fedélzetén. (Egy évvel korábban a CNN hírtelevízió is hajlandó lett volna hasonló nagyságrendű összegért elküldeni egyik tudósítóját a Mirre, a tárgyalások azonban akadoztak, a kiszemelt riporter pedig időközben autóbaleset áldozatává vált.) A brit jelölt állítólag túl is esett az első orvosi vizsgálatokon, sőt májusban Moszkvába érkezett a kiképzésre, az utolsó pillanatban azonban visszalépett az üzlettől. Két volt űrhajós gyűjtést próbált szervezni, nem sok sikerrel. Szerintük a Mir megsemmisítésére fordítandó üzemanyag elegendő lenne ahhoz, hogy ellenkező irányban működtetve a hajtóműveket, biztonságos magasságba emeljék az űrállomást. Az interneten (www.space-frontier.org) bárki figyelemmel kísérheti a Mir megmentéséért indított kampány részleteit, a megsemmisítés ellen és a pályán tartás mellett szóló érveket. Foglaljuk össze röviden a Mir további sorsát illető lehetőségeket! Az állomás jelenlegi műszaki állapotában is komoly értéket képvisel, súlyos döntés tehát a megsemmisítést választani. Egy idő után azonban a berendezések elöregszenek. Ekkor a tudományos célt szolgáló műszerek már csak érdektelen adatokat szolgáltatnak. Még nagyobb baj, hogy az életfenntartó rendszerek hibája a személyzet életét veszélyezteti. Vissza lehet-e hozni a Mirt a Földre, például azért, hogy ép darabjait, még működő műszereit tovább használhassák? Nos, egy darabban semmiképpen, ez műszakilag kivitelezhetetlen. Darabokra szedni és részletekben lehozni műszakilag ugyancsak bizonytalan kimenetelű, ugyanakkor horribilis költségű vállalkozás. Használatlanul a pályán hagyni ugyancsak értelmetlen, amellett veszélyes. Az irányíthatatlanul sodródó hatalmas test ugyanis a felső légkör közegellenállása hatására lefékeződik, majd belép a sűrűbb légrétegekbe. Ott felizzik, de nagy tömege miatt nem tud maradéktalanul elégni, darabjai a Földre hullanának, amint az az amerikai Skylab és a szovjet Szaljut–7 esetében is történt. Ha az el nem égett részek lakott területre esnek, komoly kárt okozhatnak. Halálos ítélet? Az elképzelések után lássuk a tényeket és a néhány hónapon belül várható eseményeket! Augusztus végén az utolsó állandó személyzet elhagyta az űrállomást. Néhány nappal korábban kicserélték a fedélzeti számítógépet, nehogy a néhány hónapos automatikus üzemmód idején fellépő hiba veszélyhelyzetet teremtsen. Szeptember 8-án lekapcsolták a legtöbb fedélzeti rendszert, a Mir hibernált állapotban várja sorsának további alakulását. Sajnos, a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a magukra hagyott űreszközökben jelentős a meghibásodás valószínűsége, és nincsenek jelen az űrhajósok, akik közbe tudnának avatkozni. Ha a Mir februárig irányíthatatlanná válna, akkor elkerülhetetlenül becsapódik valahová. Csak reménykedni lehet, hogy ebben az esetben nem lakott területre hull. Mindamellett az orosz szakemberek szerint kicsi a súlyos hiba valószínűsége. Ha sikerül februárig mostani állapotában megőrizni a Mirt, akkor februárban vagy márciusban Szergej Zaletyin és Alekszandr Kareli – esetleg az Európai Űrügynökség egy űrhajósának társaságában – utoljára látogatja meg a Mirt, hogy végrehajtsa a „halálos ítéletet”. Hacsak addig valamilyen csoda folytán nem győzedelmeskednek az érzelmek a józan ész fölött, és nem döntenek mégis a szerkezet megtartása mellett. Aki szeretné februárig a saját szemével megpillantani a Mirt, az interneten, a www.heavens-above.com/main.asp címen megtalálja, mikor halad el lakóhelye fölött a fényes csillagként, méltóságteljesen vonuló űrállomás. Az űrállomásprogram azonban semmiképpen nem szenved csorbát, hiszen némi késéssel ugyan, de kezd összeállni a jövő kutatóeszköze, a nemzetközi űrállomás. Előreláthatólag nem sokkal a Mir megsemmisítése után megkezdi a munkát az első személyzet az új űrállomáson. Az ehhez vezető utat jórészt a Mir kövezte ki, érdemei elévülhetetlenek.