Ezredvégi magyar létünk közös kérdései

Csapody Miklós
1999. 11. 10. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntő lépést „magyar ügyben” (szervezetileg) idén februárban már megtettük. Az ünnepi és alkalmi, bár döntő fontosságú „magyar–magyar csúcstalálkozók” sorát végre parlamenti határozattal intézményesítettük. Létrehoztuk a már rendszeres tartalmi munkára képes Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), melynek szakbizottságairól júliusban a kormány is határozatot hozott. A MÁÉRT hat munkabizottságában (a kulturális, az oktatási, a gazdasági, az egészségügyi-szociális, az állampolgársági-önkormányzati, valamint az EU-integrációs bizottságokban) a hazai parlamenti pártok küldöttei mellett ott vannak a határon túli magyarság törvényhozási képviselettel rendelkező politikai-érdekvédelmi szervezeteinek szakértői is. E szakbizottságok feladata (mint a parlamentben) ajánlásokat készíteni a döntéshozatali fórum, a plenáris MÁÉRT-ülés számára. A keretek készen állnak, tőlünk függ, hogy mire jutunk. Az alapozó előkészítésben minden késedelem csak a lemaradást növeli és hátrányainkat tartósítja. A felkészületlenség könynyen vezet kapkodáshoz, ennek pedig a „külmagyarsággal” együtt valamennyien csak kárát látnánk. Az a szakértőkön múlik, hogy az anyaország és a határon túli magyar közösségek kapcsolatának erősítésében, a fennmaradást biztosító, és a hétköznapi életet befolyásoló nagy kérdésekben milyen konkrét megoldási javaslatok érkeznek. Nagy a tétje annak, hogy az ajánlások nyomán mire jut a közös bölcsesség, s hogy aztán majd milyen érvek és koncepciók adják a muníciót és a feladatot a kormány, az alkotmányos felelősséget viselő gyakorlati nemzetpolitika számára. Göteborgtól Kolozsvárig és Kassától Eszékig jártomban (néha azért nem kis kaland itthon lenni sem, a parlamentben!) legsürgősebb teendőink között két nagy kérdés mindig felmerült. Mindkettőt a jelen rossz tapasztalatai és a jövő bizonytalansága: bizonyosan közelítő EU-tagságunk nem mindenben belátható következményei és a fogyó idő szorító kényszerei, a Kárpát-medence magyarságának romló közösségi létviszonyai és a szomszédságok súlyos belpolitikai zavarai hozzák elénk – foglalkoznia kell tehát velük a MÁÉRT-nek is. A határon túli magyarokról szóló törvény mielőbbi megalkotásáról – és persze Schengenről van szó. (Legutóbb Frankfurtban, a repülőtéri átszállás „NO EU” kapujánál volt alkalmam majd egy órát töprengeni Schengenről is, az útlevél-ellenőrzésnél – magyar állampolgárként vízummentesen...) 1. Törvényt hozni a határon túli magyarokról – nem mai, és a szomszédságban sem ismeretlen gondolat (sőt gyakorlat) ez, elég csak a határon túli szlovákokról szóló törvényre, a külföldi ukránokról és a külföldön élő horvátokról készült és készülő törvényi szabályozásokra gondolni. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) erre vonatkozóan már 1998-ban kidolgozta a maga elgondolását, amely szerint a törvénynek „a magyar parlament által történő elfogadása kedvező lenne a határon túli magyarok szempontjából, még akkor is, ha az anyaország teherbíró képessége erősen behatárolja a jelenleg nyújtható kedvezmények körét”. A törvény szükségessége nyilvánvaló: a határon túli magyarok magyar nemzetekhez tartozásának kinyilvánítása (ezt már az első „magyar csúcs” Közös Nyilatkozata is kimondta, mégis, mintegy 20 százaléknyi hazai magyar a határon túliakat nem tekinti „igazi magyarnak”...!). Célja a (nemcsak „megosztott”, de rég szét is szakított) nemzet egységéből adódó konzekvenciák rögzítése, a hozzájuk rendelt garanciarendszer intézményesítésével. A törvénynek meg kell határoznia a „határon túli magyar” különleges jogállásának tartalmát, e státus elnyerésének és elvesztésének kritériumait és eljárásrendjét, a határon túli magyarok Magyarország területén érvényes jogait és kötelességeit – vagyis a magyar állam konkrét kötelezettségeit a határon túli magyarságot és annak szervezeteit illetően, természetesen a magyar állami intézmények teendőinek világos szabályozásával együtt. A KMKSZ tervezete – igen helyesen – abból indult ki, hogy a magyar államnak a határon túli nemzeti közösségeket (egyéneket és szervezeteket) érintő kötelezettségi körét az állam- és nemzetpolitikai érdekeknek megfelelően, a külpolitikai-diplomáciai szempontok figyelembe vételével kell megállapítani. „Nyilvánvaló azonban, hogy a határon túli magyarok abban érdekeltek, hogy a magyar állam minél több kötelezettséget vállaljon magára érdekükben, míg az állam abban, hogy e kötelezettségvállalásokkal ne szűkítse saját manőverező képességét, különös tekintettel az EU-csatlakozásra. Ennek egyik fontos összetevője, hogy minimalizálja a szomszédos nacionalista, magyarellenes törekvésekből fakadó konfliktushelyzeteket, akár a határon túli magyarok rovására is. Valamiféle kompromisszumos megoldás azonban ennek ellenére is születhet.” A határon túli magyarokról megalkotandó törvénynek tekintettel kell tehát lennie az anyaország által történő nemzetközi képviselet teendőire, bizonyos két- és többoldalú megállapodások előtti konzultációkra (az érintettek érdekeinek figyelembevételére), a határon túli magyar politikai erőkkel való kapcsolatok intézményesítésére (lásd MÁÉRT), de az egyházak helyzetére és kapcsolatrendszerére, a támogatási rendszer működtetésére, a gazdasági kereskedelmi kapcsolatokra, az önkormányzatokra, a határon túli magyar oktatás és képzés, tudomány és kultúra, műemlékvédelem, sajtó, média stb. helyzetére és ellátására is. Szólnia kell a törvénynek a határon túli magyar jogállásáról és az ehhez kapcsolódó jogosítványokról, ez pedig leginkább gazdasági megközelítést kíván, tekintve, hogy a státust elnyert külföldi magyar Magyarország területén jogosult lenne a magyar állampolgároknak kijáró szolgáltatások korlátozott igénybevételére, ami jelentős többletkiadást, illetve bevételkiesést jelent. A státust elnyert személy élhetne a korlátozott vízummentes beutazás, a meghatározott mértékű vámkedvezmény és a külföldiekre vonatkozó munkavállalás jelentős könnyítésének lehetőségeivel, csakúgy, mint a felsőfokú tanintézmények, az anyaországi egészségügyi ellátás meghatározott keretek közti igénybevételével – el egészen (mondjuk) az ingyenes múzeumlátogatásig. Pontosan meghatározandó ugyanakkor e jogállás megszerzésének feltételrendszere is, úgy mint a magyar állampolgárság hiánya, a nagykorúság, a büntetlenség, a magyar nemzetiség igazolhatósága, ami történhetne saját vagy szülői születési anyakönyvi kivonattal, egyházi igazolással stb. A határon túli magyar jogállás megszerzése a megfelelő állami szervtől kérelmezéssel és regisztrálással történne, a kérelmezés, döntéshozatal, elutasítás, felfüggesztés, megvonás stb. szabályozott eljárásrendjében. Mindehhez a jogszabályi harmónia körültekintő megteremtésére, a kötelezettségek pontos kijelölésére és a kompetenciák körülhatárolására is szükség van, a megfelelő végrehajtási utasításokkal együtt. A határon túli magyarság anyagi támogatása ma a költségvetésben főként szervezeteik, intézményeik támogatását jelenti, és bár a 2000. év költségvetésében a nagy közalapítványok forrásai sajnos nem bővültek – egyedül az erdélyi magyar felsőoktatás támogatása kétmilliárd forinttal emelkedett. A különleges jogállás és a kedvezmények bevezetése ezeken túli többletkiadásokat jelent, ez azonban egyrészt alkotmányos kötelességünk, tehát „szülőföld-stratégiánknak” is része, másrészt pedig a magyar nemzet biztonságának és a térség stabilitásának is fontos eleme – ha úgy tetszik, önmagunkra költött, megtérülő befektetés. A kiadások volumene ugyanakkor a státust elnyerők számától és a kedvezmények mértékétől függ, ennek alapja pedig az állam teherviselő képességének reménybeli javulása és a döntéshozók politikai bölcsessége, a kormányzat nemzeti elkötelezettsége. Az sem lehetetlen, hogy az integráció előrehaladtával a kedvezmények egy részét szomszédaink többségére nem kell majd kiterjeszteni. 2. Másik nagy, már jól ismert kérdésünk: mi lesz velünk Schengen árnyékában, amikor majd (nemcsak magyar) milliók fognak ácsorogni a magyar határra került „NO EU”-kapuk előtt? „Pedig furcsállom: hogy tudsz zengeni, / Ha vízumod sincs, mondjuk schengeni? / Fenét! Attól fogok még zengeni – / Semmint épp Schengenért esengeni!” – íme a képzelt párbeszéd a belmagyar politikus és a külmagyar költő között az erdélyi Kovács András Ferenc versében (Cabaret Europayen: Kuplé a schengeni zengerájban). Ötlete persze sokaknak van(?), az azonban rég nyilvánvaló, hogy Schengen előírásai nemzeti érdekeinkkel ellentétesek. A vízumlistáról és a mintavízumról való végső döntés hamarosan még nélkülünk fog megszületni, ezért az az érdekünk, hogy a szomszédos országok maradjanak rajta, illetve mielőbb kerüljenek rá a vízummentesek listájára. Az is világos, hogy csatlakozási tárgyalásaink során ez ügyben halasztást (derogációt) kell kérnünk – erre a schengeni, maastrichti és amszterdami szerződéseknek több cikkelye is lehetőséget ad. A halasztásnak pedig az lehet az ellentételezése, hogy amikor végre mi is tagok leszünk, az EU-tagországokkal közös magyar határokat – noha azok akkor már úgynevezett EU-„belső” határok lesznek – schengeni értelemben mégis „külső” határokként kell majd működtetnünk. Ez hatalmas költségekkel jár ugyan, mégis ez lesz a kisebbik rossz – ha nem akarunk könnyed mozdulattal egy új vasfüggönyt leereszteni néhány millió magyar honfitársunk előtt (is) – a harmadik évezred küszöbén. Márpedig nem akarunk. Igazságtalan, de való, hogy miközben (EU-tagságunkkal együtt) elemi nemzeti érdekünk a határon túli magyarsággal való kapcsolat fenntartása és erősítése – aközben éppen az elszakított magyar nemzetrészek puszta léte és ottléte (elszakítottságuk történelmi ténye) nehezítheti meg EU-integrációnkat. Megnehezítheti és lelassíthatja, mert a szétszakított magyarság problémáját „Európa” ma sem valóságos súlya szerint kezeli, sőt ez ügyben inkább ellenérdekelt. Azt mondhatjuk, hogy ha minden simán megy is – Trianonért megint nekünk, az áldozatnak kell majd ismét megfizetnie, ma még azt sem tudjuk, mennyit. Ez a realitás. „Hát hagyjatok már nyugton zengenem, / Mert sejtem én, hogy lyuk van Schengenen! / S ha tán nem érti szittya szlengemet – / Europe se mind temessen engemet – / Csókoltatom különben Schengemet!” Igen, de a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű.A szerző országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság tagja (MDF)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.