Erőpróba Oroszországban

1999. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oroszországban lezárult a választási kampány, elcsitult az információs háború, és a választók végre nyugodtan elgondolkodhatnak azon, kire adják szavazatukat a dumaválasztásokon – mondta a vasárnapi erőpróba küszöbén tegnap Gennagyij Szeleznyov, az orosz alsóház elnöke. Jevgenyij Primakov volt kormányfő tegnap bejelentette indulási szándékát a jövő évi elnökválasztásokon.Szeleznyov a választásokra érkezett külföldi parlamenti megfigyelők előtt beszélt (Magyarországot az EBESZ küldöttségén belül három, míg a kétoldalú kapcsolatok alapján két megfigyelő képviseli). Hangsúlyozta, hogy a tévétársaságok túlcsorduló „vádaskodása és mocskolódása” a választási törvény további szigorítását teszi majd szükségessé. Kitért arra is, hogy a jelenlegi duma képviselőinek kétharmada igyekszik megújítani mandátumát az egyéni választókörzetekben, illetve a pártlistákon.Az orosz alsóház 450 tagú; a mandátumok felét pártlistán, felét pedig egyéni választókörzetben lehet megszerezni. Vasárnap azonban csak 224-224 mandátum sorsa dőlhet el, mert a 31. számú választókörzetben, Csecsenföldön nem lesz szavazás. Itt a képviselő-választásokat valószínűleg a júniusi elnökválasztásokkal együtt tartják meg – vélekedett Alekszandr Vesnyakov, az országos választási bizottság elnöke. Vesnyakov szerint a csecsen menekülttáborokban lesz voksolás a szövetségi pártlistákra. A hadműveletekben részt vevő katonák azonban nem szavazhatnak.A vasárnapi orosz dumaválasztásokat csaknem 1100 külföldi megfigyelő – a világ 52 országából, 72 nemzetközi szervezettől – kíséri majd figyelemmel, emellett az orosz pártok (26 tömörülés szerepel az országos pártlistán) több mint félmillió megfigyelőjének is lehetősége lesz a több mint százezer szavazóhelyiség ellenőrzésére. A vasárnapi szavazás rendjére csaknem 150 ezer rendőr felügyel. A választások költségkerete közel 50 millió dollár; a pártok és a jelöltek 700 millió dollárt költöttek a kampányra.Az előrejelzések szerint a csaknem százhétmillió szavazópolgár 65 százaléka járul majd az urnákhoz. A szavazás már két héttel ezelőtt megkezdődött azok számára, akik december 19-én nem tudnak élni szavazójogukkal, így például a tengerjáró hajók személyzete, valamint az északi, ritkán lakott területek polgárai élhettek ezzel a jogukkal. Külföl- dön 850 ezer orosz állampolgár voksolhat vasárnap.Az első, még felmérésekre alapuló eredmények vasárnap este várhatóak, míg az adatok számítógépes feldolgozását hétfő reggelre ígéri a választási bizottság.Jevgenyij Primakov volt orosz kormányfő tegnap Moszkvában bejelentette, hogy indul a jövő júniusra tervezett orosz elnökválasztáson. – Részt veszek az elnöki posztért való versengésben – közölte Primakov a moszkvai felsőoktatási intézmények diákjai és oktatói részvételével tartott választási gyűlésen, két nappal az orosz parlamenti választások előtt. – Nem tudok félrevonulni, amikor az országban lábbal tiporják a jogot, olyan helyzetben, amikor cselekvő lépésekre van szükség ahhoz, hogy Oroszországot ki lehessen vezetni a súlyos helyzetből. Éppen ezért hoztam meg e számomra oly nehéz döntést – mondta Primakov.Számos orosz politikus jelezte már eddig, hogy megpályázza az elnöki széket, köztük például Viktor Csernomirgyin volt kormányfő, Grigorij Javlinszkij, a liberális Jabloko párt vezetője, Vlagyimir Zsirinovszkij, a Liberális Demokrata Párt vezére, továbbá Vlagyimir Putyin jelenlegi kormányfő, akit Borisz Jelcin államfő „hivatalos utódjelöltjének” kiáltott ki.A 70 éves Primakovnak kormányfőként hatalmas szerepe volt abban, hogy a tavaly augusztusi pénzügyi és gazdasági válságot követően konszolidálni tudta az orosz társadalmat, s kormánya az ellenzék, a baloldal támogatását is élvezte. Leváltását követően elvállalta a Jurij Luzskov moszkvai és Vlagyimir Jakovlev szentpétervári polgármester, továbbá más kormányzók által létrehozott Haza – Egész Oroszország választási szövetség vezetését. A dumaválasztások kampányában azonban ez a tömörülés vált a Kreml által ellenőrzött tömegtájékoztatási eszközök elég durva támadásainak célpontjává, olyannyira, hogy a hivatalos ellenpropaganda még a hagyományos ellenség, a kommunisták és a szélsőbaloldaliak lejáratásáról is elfeledkezett. Ennek nyomán a blokk népszerűsége komolyan visszaesett, akárcsak Primakové, aki hosszú hónapokon át kerülte a választ arra, hogy indul-e az elnökválasztásokon.uAz Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetsége meghívja a Magyarországon ideiglenesen vagy állandóan tartózkodó orosz állampolgárokat, hogy vegyenek részt a parlamenti választásokon. Ezt december 19-én, vasárnap, 8 és 20 óra között tehetik meg a Budapest XIII. kerület, Vágány utca 12-14. szám alatti orosz iskolában. A szavazásra jogosult személyeknek a megfelelő igazoló okmányok felmutatása mellett a MÁV 50 százalékos kedvezményt nyújt a Budapestre és visszafelé induló vonatokra – olvasható a választási bizottság közleményében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.