A Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek a napokban megtalálták a Magyar Gazdát Szilágyi Gyula 77 éves túrkevei gazdálkodó személyében. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ez év áprilisában – hagyományteremtő szándékkal – új rendezvénysorozatot indított útjára a Magyar Gazda elnevezéssel. A rendezvénysorozat alapvető célja, hogy hazánk uniós csatlakozásának felkészülési időszakában tájékoztassa a gazdákat a várható változásokról. Minden alkalommal, így a Szolnokon tizenegyedikként tartott agrárszakemberek találkozóján személyes konzultációkra is lehetőség nyílt. Az eseménynyel egy időben rendezett Gazdaexpón egyéni gazdálkodók és szakmai intézmények tartottak termékbemutatót, de jelen voltak a városi agrároktatási intézmények standjai is.A rendezvény előtt korábban megjelentetett szavazólapok, a falugazdászfórum közönsége, valamint a szakértőkből álló zsűri véleménye alapján megválasztották Jász-Nagykun-Szolnok megye Magyar Gazdáját, aki Túrkevén dolgozik 77 évesen, három éve telepített, 5,2 hektáros diófaültetvényén. Az idős gazdát, Szilágyi Gyulát Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter köszöntötte, s átadta neki a rendezvény első díját, Balogh Miklós újfehértói népi faragóművész Magyar Gazda című szobrát. A programsorozat részeként a Fiatal Gazda-, az Innovációs Gazda-, valamint a Legszebb termék-díjak átadásáról is határoztak a szervezők.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
