Dzsingisz kán fiai

Végtelen pusztaság, vad lovaikon vágtázó zord harcosok, jurta és kumisz, legtöbbünk fejében ilyen képek ötlenek fel Mongólia nevének hallatán. No és természetesen a tatárjárás, esetleg a Marco Polo kalandjairól készült olasz filmsorozatból néhány történelmi név. De azt, hogy a távoli országban két év alatt három demokratikusan megválasztott miniszterelnök mondott le tisztéről, csak nagyon kevesen tudják.Obrusánszky Borbála ezen kevesek közé tartozik. A huszonhét esztendős Kelet-kutató az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-mongol szakos hallgatójaként 1993-tól évente látogatott Mongóliába, s jelenleg is országaink kapcsolatainak ápolásán munkálkodik. Rajongása korántsem új keletű, mert már általános iskolásként is foglalkoztatta a magyar őstörténet, s bár először török szakra jelentkezett, későbbi választását nem bánta meg.- Egyévnyi tanulás után, egyheti vonatozással 1993-ban jutottam ki először Mongóliába, ahol a legmeglepőbb az volt, hogy amit tapasztaltunk, és amit tanultunk, szinte semmiféle azonosságot nem mutatott – emlékezik első felfedezőútjára. A városokban akkor még óriási volt a nyomor, az ország hosszú ideig nem heverte ki az 1989-es rendszerváltozás és a szovjet testvér kivonulása okozta sokkot. Mongólia ugyanis a korlátlanul felvásárolt kevésbé jó minőségű áruk tömkelegétől a bolgár és a magyar konzerv-segélyszállítmányokig évtizedeken keresztül élvezte a KGST valamennyi előnyét.A vidéki hétköznapok viszont a kutatók legnagyobb gyönyörűségére a több száz éves hagyományok szellemében zajlanak, az ország két és fél milliós lakosságának egyharmada mostanság is jurtákban lakik, és vándorló, nomád életet él.Ami azonban a városi és a nomád mongolok életmódjában is közös, az a magyar nép szeretete. Obrusánszky Borbála elmondta: nincs az az eldugott település, ahol ne hallottak volna Magyarországról, sőt azt is tudják – ezen tudás egyébként a fiatal orientalistának is újdonság volt -, hogy rokon népek vagyunk, s ezt a hátsó felünkön hordott, az ázsiai törzsekre jellemző kék bőrfolt is bizonyítja. Ilyesmit hazánkban a kunok leszármazottain láthatunk, ám Mongóliában mindenki nagyon büszke a jellegzetes bőrelváltozásra.De a mongolok nemcsak távoli rokonságukra, hanem önnön történelmükre is büszkék. A Szovjetunióval fenntartott szoros barátság a történelemkönyvekből kiiktatta az Oroszországot elfoglaló hadvezérek nevét, így a nemzeti hősök és főként Dzsingisz kán most sokszoros erővel és számban tér vissza a közéletbe. A nagy elődök arcképei ellepték a közterületeket, sőt mint azt a magyar kutatók tapasztalták: rövid idő alatt a hivatali helyiségek Lenin-ábrázolásai is valamely kán portréjára cserélődtek.Az arcképcsere azonban nem járt együtt a hivatalok reformjával. A mongol bürokrácia az orosz elvtársak stílusában működik, a beosztott-feljebbvaló viszonyban pedig a harcos múltból táplálkozó hatalomtisztelet uralkodik. A hivatalok malmai lassan őrölnek, sokéves tapasztalata alapján Obrusánszky Borbála azt vallja, hogy az országban bármit el lehet intézni, csak mindenre várni kell.Így váratott magára a gazdasági átalakulás is, mivel Dzsingisz kán késői demokratikus utódai abban bíztak, hogy előbb-utóbb visszatér a szocialista világrendszerre jellemző össznépi segítségnyújtás. Csakhogy a kommunisták helyett nem várt irányból érkezett a támogatás: a gazdasági átalakulás motorja a mindent korlátlanul felvásároló szomszédos Kína piaca lett. Az ipar húzóágazata a bányászat. Mongólia földje gazdag ásványokban, a kitermelő vállalatok aranyat, rezet, molibdént, szenet és újabban egyre több kőolajat is felszínre hoznak. Jelentős az öt fajra – kecske, juh, szarvasmarha, ló, teve – alapuló állattenyésztés is, jelenleg a kecsketartás hódít, mivel a világpiacon megnőtt az állat szőréből készült kasmír iránti kereslet.A híres, apró termetű mongol lovakat a népszerűségi lista éléről viszont még a meggazdagodás reményével kecsegtető kecskék sem képesek leszorítani. A kancák teje adja ugyanis a nemzeti alkoholos ital, a kumisz alapanyagát. Az első kóstoláskor a komisz ízű erjesztett kancatej leginkább a natúr joghurtra hasonlít, ám azzal ellentétben a gyakorlatlan próbálkozót csúnyán fejbe kólintja. A kumisz ráadásul serkenti az anyagcserét, s ezen hatásának jó néhány Mongóliában járt – köztük odalátogató magyar – politikus volt már a kárvallottja.A kumisz a mongol férfiakban viszont nem a tápanyag-feldolgozást, hanem a zsigerekben lapuló harci kedvet gerjeszti. Gyakori, hogy a kumiszivók akár a nyílt utcán is megmérkőznek egymással, de a nemzeti sportként tisztelt birkózás egyébként is a nézeteltérések elintézésének kedvelt módja. Az utcai párviadalok legnagyobb érdekessége, hogy sem kitörésük előtt, sem a küzdelem alatt nem hangzik el egyetlen káromkodás sem. Mongóliában nem divat csúnyán beszélni, s a nyelv nem is nyújt lehetőséget ékes, magyaros káromkodásokra. A legcsúnyább kifejezés az ejnye-bejnye, de a megszólalás finomságát mutatja az is, hogy a nagyobb településeken vagy Ulánbátorban, a hétszázezer lelkes fővárosban feltűnő prostituáltakat egyszerűen csak szoknyáknak nevezik.Egyetlen, inkább tartalmában csúf kifejezés viszont szervesen beépült a mongol emberek mindennapjaiba. A korrupció félelmetes méreteket öltött, a budapesti Kelet-kutató szerint a helyiek már nem is beszélnek kenőpénzről vagy megvesztegetésről. A polgárok csak a politikusok tevékenységét figyelik kritikusabban, ami miatt az utóbbi két esztendőben három korrupciós ügybe keveredett miniszterelnöknek is távoznia kellett. A következő parlamenti választásokat nyáron tartják, s az előzetes felmérések szerint a kommunista párt utódszervezete, a parlamenti helyeknek jelenleg is az egyharmadát birtokló Forradalmi Párt számít a voksolás legfőbb esélyesének. Mongóliában ugyanis számos volt szocialista országhoz hasonlóan egyre erősebb a kommunista rendszer iránti nosztalgia – állítja a mongol és a magyar társadalom felépítésének hasonlatosságaiból 1999 decemberében doktorált Obrusánszky Borbála.