A Harcosok Klubja kezdeményezés sikerét az mutatja a legjobban, hogy óriási zavart okozott az ellenfélnél, ezért minden erővel támadták – mutatott rá Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója egy videóban a közösségi oldalán.
A kormánypárti politikus felidézte: látta ezt az internetes felületeken, de ez nem zökkenti ki egy pillanatig sem, mennek tovább.
Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, hogy a résztvevők létszámát tízezerről duplázzák húszezerre, ami megtörtént, az új tagok technikai beléptetése zajlik most.
– Ők szabadságharcosok, olyan emberek, akik képesek és hajlandók Magyarország védelméért cselekedni, kiállni hazánk mellett és vállalni a vitákat, a véleményüket, megvédeni Magyarországot – jelentette ki a kommunikációs igazgató.
– Ebben a közösségben az erőnk nem összeadódik, hanem megsokszorozódik. Ezért mindenkit arra buzdítok, hogy ha csatlakozni szeretne, akkor a lakóhelye szerinti Fidesz vezetőit keresse. Egyre több ilyen jelzést kapunk, és a küzdelmeink meggyőződésem szerint sikeresek lesznek. Megvédjük egymást és legfőképpen az országot a külső támadásokkal szemben. A magyar érdek mellett állunk ki, ezért jött létre a Harcosok Klubja – közölte Menczer Tamás.