Lengyel világ Párizsban

Nem kell ahhoz túl sokat bolyongani Párizsban, hogy lengyel emlékre találjunk. Ismeretes a napóleoni háborúkban a lengyelek által vitt szerep, s azt is számon tartják a történelem évkönyvei, hogy az 1830-31-es szabadságharc vérbe fojtása után a Szajna-parti metropolis a lengyelek számára pótfőváros volt. Itt rendezte be a nem létező lengyel állam központját – a Szent Lajos szigetén, a Lambert-palotában – Czartoryski herceg, akinek emigránsként is sikerült fontos szerepet játszania a nemzetközi diplomáciában. 1849 májusában még Teleki Lászlót, a magyar kormány kiküldöttjét is sikerült egy asztalhoz leültetnie a cseh emigránsokkal. Hiába méregettem a tekintélyes épületet, szigorú fölirat adta tudtomra: bent nem tehetem tiszteletemet, magánépület, nem látogatható.Egyszerűbb volt a dolgom a nevezetes sziget másik oldalán: a Quai d'Orléans-on található Lengyel Könyvtárba szabad a bejárás. Ez az egyik legjelentősebb külföldi lengyel könyvgyűjtemény. Itt van a Mickiewicz Múzeum is; tudni való, hogy az európai romantika jeles lengyel költője hoszszú éveket töltött Párizsban. De a lengyel irodalom Párizsáról sokat írtak már, gazdag téma, érdekes téma. Hiszen „vigyázó szemüket” a lengyelek is a világ fővárosára vetették.Franciszek Ziejka krakkói irodalomtörténész, a Jagelló Egyetem tanára nemrég egész kötetet szentelt a századfordulós francia főváros lengyel kapcsolatainak. Az „Ifjú Lengyelország” sokrétű képzőművészeti és irodalmi mozgalma, a lengyel neoromantika és szecesszió szorosan kötődött a francia világhoz. Lengyel művészek garmadája sietett bemutatkozni, ösztönzést és sikert keresni Párizsban. Ahol évtizedek óta volt lengyel élet, egyesületek, irodalmi, művészeti társaságok, sőt lengyel nyelvű folyóiratok is megjelentek. A múlt század végén rendre megérkeztek a francia fővárosba a megújuló lengyel irodalom nagyjai, Reymont és Zeromski például. Hogy a francia világ előtt sem maradtak teljesen ismeretlenek, azzal bizonyíthatjuk, hogy Wyspianski híres drámáját, a Menyegzőt 1912-ben Párizsban is bemutatták.A XX. század második felében sem szakadt meg ez a hagyomány. A lengyel irodalom kontinenseket átívelő földrajzában Párizs az egyik legfontosabb központ továbbra is. Legendává nőtt fogalom a lengyel szellemi életben a párizsi Kultura című folyóirat. Egyik párizsi vándorlásom alkalmával, 1987-ben magam is bejelentkeztem a főszerkesztőnél, Jerzy Giedroycnál. A belvároshoz képest a Szajna harmadik kanyarján is túl lévő Maisons Lafitte-be helyiérdekű vasúttal kellett elutazni. Szerény emeletes ház a szerkesztőség és kiadó székhelye. Kávéval, teával kínált egy kedves hölgy, majd kisvártatva belépett egy elegáns, finom arcvonású öregúr. Élénken érdeklődött a lengyel-magyar irodalmi kapcsolatok felől, sajnálkozva magyarázta, hogy a Kultura programszerűen igyekszik ugyan bemutatni Kelet-Közép-Európát, de a magyar szellemi élethez nincs elegendő személyes ismeretségük. Kérdezte, ismerem-e Gömöri Györgyöt, aki magyar ügyekben az első számú hírforrásuk. Elmondtam, hogy éppen az ő közvetítésének köszönhetően jut el a folyóiratuk Magyarországra, és az Akadémiai Könyvtárban hozzá is lehet férni.A hetvenes évek vége óta vagyok ennek a folyóiratnak a rendszeres olvasója. Lassan húsz esztendő óta talán ez az a folyóirat, amelynek minden számát végigolvasom. Annak idején kíváncsi izgalommal vártam a hírt, megjött-e az Akadémiai Könyvtárba az új szám, mert akkor még a földolgozás előtt megkaphattam a hét végére. Tanítóm, mesterem volt ez a párizsi lengyel folyóirat. Sokrétű tájékozódásával, a nemzetközi politika mozgásainak érzékeltetésével, a lengyel problémák európai horizontú megközelítésével. Tanulmányok, elemzések térségünk lehetőségeiről, jövőjéről, a „létező szocializmus” mechanizmusainak föltárása meganynyi új szempontot kínált. Találkozni lehetett a Kultura hasábjain a lengyel emigráció első vonalbeli képviselőivel, a Gombrowiczot világirodalmi fényre hozó Konstanty A. Jelenskivel, a szovjet gulagok világáról döbbenetes hatású kötetet publikáló Gustaw Herling-Grudzinskival. Ebben a folyóiratban jelentek meg – a hetvenes évek végétől egyre sűrűbben – a sokszínű lengyel szellemi ellenállás hazai képviselői. És itt lehetett olvasni Czeslaw Milosz új írásait, verseket és esszéket.A folyóirat egyik legfontosabb törekvése évtizedek óta Lengyelország kelet-közép-európai helyének tudatosítása, a kapcsolatépítés a szomszédokkal. Giedroyc és munkatársai következetesen szembeszálltak azokkal a mítoszokkal és sztereotípiákkal, amelyek valaminő kultúrfölény pozíciójából tekintenek az ukránokra, fehéroroszokra és litvánokra. Ha a lengyel szellemi életben megerősödött az a fölismerés, hogy ennek a térségnek a népei egymásra vannak utalva, abban nem lebecsülhető szerepe volt a párizsi folyóiratnak.