Akasztottak jajkiáltásai

Bácsikámról – dr. Kováts Béla mérnökről -, aki fiaként szeretett, rég tudtam, hogy halálra ítélték a Rákosi-korszakban. A fényképen íróasztalánál ül, könyvtárszobája csendjében mesél nekem. Negyedszázad elteltével, visszaemlékezéseiben elmerülve úgy érzem magamat, mint aki víz alá merül, s a légszomjtól fuldokolva kerül a felszínre. Letakarom a fényképet, mert irtózom az emberi szenvedések mélységes poklából feltörő jajkiáltásoktól.Bácsikám halálos ágyán Isten áldását kérte rám, s megígértette velem, hogy megírom: életét azzal váltotta meg, hogy a Gyűjtőfogházban létrehozott kutatóintézetben, a Mérnöki Tervezőirodában dolgozott – arisztokraták és zsidók társaságában -, ahol Aczél György volt a könyvtáros.A történelem során mennyi megaláztatásnak és meggyaláztatásnak volt kitéve ebben az országban az ember! A holokauszt és a kommunizmus üldözötteinek fájdalma pedig egyforma.A második világháború (és a holokauszt) áldozatai terhelik nemzeti lelkiismeretünket, s a háború utáni másik vihar áldozatai nemkülönben. Rajk László 1949-ben történt letartóztatása jelentette azoknak a törvénytelenségeknek a kezdetét, amelyek során őt és másokat halálra ítéltek, kivégeztek, Kádár Jánost és másokat pedig börtönbe vetettek, köztük Aczél Györgyöt, aki az ÁVH kutatóintézetébe került, „kímélő börtönkörülmények” közé.Dr. Kováts Béla mérnök, az „isten-verte úri sarj” ötvenéves volt ekkor, a legszebb éveit már elfecsérelte. Az első világháború után sikerült megszöknie egy szibériai fogolytáborból, és onnan gyalog hazatérnie. A fasizmus sem volt kíméletes hozzá. Mi jöhetett még? Letartóztatása előtt két hónappal nősült, azt hitte, van még néhány éve az emberi életre. Tévedett. Ahogyan Hitlerék kiforgatták Nietzsche, Schopenhauer filozófiájának értelmét, úgy állított mindent a feje tetejére az ÁVH. A bácsikám egyik este későn ért haza, s látta, hogy ketten figyelik Sárbogárdi úti villáját, benéznek az ablakon.- Ez a lakás lenne az.- Gyönyörű!- Mikor kell Pestre költöznötök, titkár elvtárs?- Holnap.- Lehet csomagolni!Az ÁVH-sokat másnap is látta. Egyszer csak becsöngettek, és a Fő utcába szállították. Sok embert elhurcoltak, minden nagyvállalattól, intézetből elvittek néhány vezetőt, hogy megfélemlítsék a többieket. Kováts Béla ott találkozott barátjával, a volt iparügyi miniszterrel. És még sok ismerőssel: akadémikussal, tábornokkal, orvossal, arisztokratával, zsidóval. Az ÁVH pincéiben azzal a kérdéssel gyötörték, hogy miért hozták be. Kováts száján ki is csúszott, hogy nem tudja. Verték, kínozták – köztük Bauer Miklós is -, és gyakran lépett be valaki, jelentést kért, s csak azt ismételgette: „Ami csak belefér.” Ő volt Péter Gábor.Kováts Bélát és a többi letartóztatottat – akikről családtagjaik évekig mit sem tudtak – a „gyűjtőbe” szállították. Szemük bekötve, kezükön bilincs. A börtönudvaron elítélteket kísértek az akasztófához.- Bajtársaim! A kisfiam még csak kétéves! Ha valaki élve kijut innen, nevelje fel a gyermekemet! Isten óvjon titeket! – hallatszott a jajkiáltás.A cellában parancsra mindenkinek ki kellett lépnie, levennie szeméről a kötést, bemutatkoznia: foglalkozás, beosztás, tudományos fokozat, hány évre ítélték és miért. Kováts semmit sem értett az egészből, helyette az ÁVH-s tiszt ismertette, mi a vétke: adatszolgáltatás, hazaárulás bűntettét követte el, s kötél általi halál az ítélete. A bilincset ettől függetlenül róla is levették. Attól a naptól ő és társai hazaárulók, elítéltek voltak. Az ÁVH Mérnöki Tervezőirodájának munkatársai lettek, s kímélő börtönkörülmények között folytatták civil foglalkozásukat, kutató- és tervezőmunkájukat.Aztán folyosókon át vezették őket, fegyveres őrök nyitották, zárták a rácsos ajtókat; s beléptek egy vasajtón. A tágas cellában tervezőasztalok, székek, lámpák, íróeszközök, kartonlapok, papírok, világos ablakok, függönnyel leválasztott térfélen ágyak, asztalok és padok voltak. Valaki megkérdezte, mit kell érteni a kímélő börtönkörülményeken. A nevetést kiváltó kérdésre az volt a válasz, hogy példának okáért az efféle heherészésért nem rúgják szét a heréjüket.Ismertették, hogy az őrség nem zaklathatja őket, nem ellenőrizheti a munkájukat, be sem léphet a körletükbe. Az őrségnek arra kell felügyelnie, hogy ők engedély nélkül ne távozhassanak. Az őrség a folyosón teljesít szolgálatot. Nincs kötött munkaidő, a feladatot kell elvégezniük, s hogy azt mikor teszik, magánügy. Határidőre kész legyen a munka, az a lényeg! Aki akar, ebéd után le is fekhet, ébresztő reggel hétkor, mosakodás a cellában, takarítás, utána reggeli.Megfogták a csajkájukat, kisétáltak a tálalóba, ahol gróf Esterházy adagolta az ételt, amelyet a cellában fogyasztottak el, s a csajkát elmosogatták. Hetenként egyszer volt fürdés a zuhanyozóban. Munkájukért fizetést ígértek, a keresetükből fedezték ellátásukat. Alkalmanként premizálásra is sor került, a pénzből cigarettát rendelhettek. Ami a fizikai igénybevételt illeti, az kizárólag napi egyórás séta és futás volt az udvaron. Ekkor láthatták a mindig magányosan sétáló Mindszenty Józsefet. Akinek szökési ingere támadt, annak a figyelmét felhívták, hogy nézzen ki az ablakon, s láthatja a háromméteres falakat, az őrtornyokat, a géppuskákat. Nem volt értelme a szökésnek.Feladatul kapták a legnagyobb beruházások tervezését. A vécé és a könyvtár állandóan nyitva volt, oda bármikor mehettek. Terepfelvételeket kaptak, térképeket, a szükséges segédeszközöket. Gépgyárat, repülőteret, kórházat terveztek. Tudományos szakkönyvtárat a cella mellett alakítottak ki.Megtalálhatták a legfontosabb szakirodalmat. A kézikönyvtárban szótárak, segédkönyvek, a kézirattárban dokumentáció állt a rendelkezésükre. Könyvtárközi kölcsönzéssel a világ bármelyik szakkönyvtárából beszerezték részükre a kért szakirodalmat egy héten belül.Kérésükkel Aczél Györgyhöz fordulhattak, ő volt a könyvtár vezetője. „Aczél bűnös, ugyanolyan mocskos hazaáruló, mint maguk és Kádár János, a lecsukásukkal csak sorainkat tisztítottuk meg” – hangzott az ÁVH véleménye. Aczél fordított is, ha külföldi szakirodalmat kértek: lefordította vagy lefordíttatta az irányítása alatt dolgozó fordítócsoporttal.A többiek felvehették a kapcsolatot a fordítókkal és az intézet valamennyi munkatársával. Figyelhették a szakirodalmat, olvashatták a folyóiratokat. S elkezdték a tervezőmunkát. Kováts Béla is, ám az úgynevezett önként vállalt munkaszerződést nem volt hajlandó aláírni.A börtön lett az otthonuk. Kováts Béla megkapta a Pentagon-jelentést repülőtereink állapotáról, s dolgozott. A megbízás aláírása nélkül. Hosszú idő telt el így, s éppen karácsony este volt, amikor Kováts Béláért jöttek. Megbilincselve vezették ki az udvarra. Dermesztő hidegben az akasztófához kísérték, hogy végrehajtsák a halálos ítéletet. Félmeztelenre vetkőztették, a nyakára helyezték a kötelet, és megfeszítették.Aztán a hóhér csak állt szótlanul, vacogott a hidegben, de nem folytatta a kivégzést. Majd levették nyakáról a kötelet, visszakísérték alagsori folyosókon át egy helyiségbe, ahol fényképeket mutogattak neki. Egy gyermekét, akit még sohasem látott. Aztán a feleségét vezették elé, akitől megtudta, hogy a képen látott gyermek a kislányuk. A feleségét internálótáborba vitték, a kislányt állami gondozásba vették. „Hazaárulónak a gyermeke is hazaáruló lesz” – mondták. (Pető László bizonyára sokat mesélt erről a fiának, Pető Ivánnak.)Kováts Béla azon nyomban döntött. Miután a feleségét elvezették, kérte: az asszonyt engedjék szabadon, a gyermeket adják vissza, s akkor beismerő vallomást tesz, és aláírja a munkaszerződést.Így lett. Amikor 1956-ban szabadult, egy kedves ötéves kislány ugrott a nyakába.Tudom, „a múltat még Isten sem tudja megváltoztatni”. Mégis megkérdezem dr. Bauer Miklóstól: Ön és az ÁVH miért cselekedte mindazt, amit cselekedett? Miért kellett egy embert a karácsonyi éj leple alatt akasztófa alá hurcolni? Miért történt mindaz, ami történt? Nem könynyítené meg a lelkiismeretét, ha feltárná: kit, miért bántottak?A Talmud írja: „Akit egyszer megmart az eb, ugatásától is fél.” Eszembe jut az ismert történet. Kádár János szeretett a felesége társaságában a Madáchba – egykori munkahelyemre – járni, ahogy korábban Rákosi is, kinek páholy és protokollszoba állt a rendelkezésére. Kádáré-kat Aczél György kísérte el. Egyszer a Kamarában véletlenül dr. Váradi György is a nézőtéren ült, épp Kádár János látókörében. A szünetben a kiegyensúlyozottnak látszó, szerény országvezető idegesen fordult Aczél Györgyhöz:- Nem azért jöttem, hogy még itt is őt nézzem!Aczél György értett a szóból, tudta, hogy a főnöke Váradiról beszél, és egykori börtönévei jutnak eszébe. Az az idő, amikor dr. Váradi Györgyöt még nem a színház érdekelte, hanem a bebörtönzöttek lelkében kutakodott. Dr. Bauer Miklóshoz hasonlóan.Rousseau írta, hogy az utókor mindig igazságos. Megkérdezem tehát a Történelmi Igazságtétel Bizottságot: nem tudná kezdeményezni egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, amelynek az volna a feladata, hogy feltárja a kommunizmus bűneit?