Egy kenyéren József Attilával

„A kortárs, a barát által elkövetettéletrajz akaratlanul is kettő lesz,kisebb részben az >övéenyém<.Aki kíváncsi József Attila makói diákéveire,az szenvedje végig a nem nagy ember dolgait is." Balog JózsefMikor a gimnázium bástyaszerűen fölmagasodó, József Attila utcai sarkához értünk, apám lelassította lépteit, és megszólalt: "Látod, itt mondta nekem Attila, hogy róla még utcát fognak elnevezni."Ez a kis epizód jó ötven éve történt. Ekkor már elkezdődött a költő posztumusz karrierje (amely éppúgy méltatlan volt hozzá, mint a mostani mellőzés). A gimnázium nemsokára fölvette a proletárköltő nevét, ahogyan akkoriban emlegették, amikor a köztársaságot is fölcicomázták a "nép" és a harcot a "béke" előtaggal. Az iskola példáját több intézmény követte a városban: a könyvtár, a múzeum, a művelődési ház, egy termelőszövetkezet; a főtéren felállították a költő még szocialista realista mércével mérve is unalmas, semmitmondó szobrát."Kedves Jocó!"Akkor, 1949 tavaszán kisiskolás voltam, de tudtam, ki az az Attila. Versei benne voltak az olvasókönyvünkben – a Kedves Jocót és a Mamát kívülről fújtam -, apám gyakran emlegette, és túl voltunk József Jolán látogatásán is. A korszak toprongyosságához mérten hivalkodóan elegáns hölgy egy havas decemberi napon állított be hozzánk. Nagy, fekete állami autó hozta, és egyenruhás sofőr ült a volánnál. Konyhánkban – ahová a házinéni kalauzolta – tökéletes couleur locale várta: nagymosás volt, anyám görnyedten, lúgtól kimart kézzel állt a teknő mögött, a sparhelten bableves rotyogott, és a hideg falakon vékony erekben csordogált a lecsapódó pára. A hölgy apámat kereste. Először kissé leereszkedően bánt anyámmal, ám amikor megtudta, hogy nem mosónő, hanem feleség, hangot váltott. A mama is mindig mosott, otthon érzem magamat a konyhádban, kedvesem – mondta, és hiába törölte meg szemét illatos zsebkendőjével, szavai hiteltelenül csengtek.József Jolán a költő makói nyomait kutatva jutott el hozzánk, de apámat csak másnap érte el a hivatalában. Másfél hónappal később ezt jelentette a vele együtt kutató Szántó Judit a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban: "A legérdekesebb élmény birtokában dr. Balog József tiszti főorvos van. Amit az elmondottakból József Jolán megírt, csak egy része annak, amit hallottunk. Mint iskolatárs és barát, aki maga is szegény szülők gyermeke, sokszor közelebb került Attilához, mint kenyéradói (a mecénásokra gondolok)." Szántó Judit fölismerte a lényeget: a pártfogóknak kuriózum volt a verselő diákgyerek, apámnak viszont, ha bosszantotta is néha Attila különcsége, valaki a maga fajtájából. Ezt az azonosságot fejezi ki az a dedikáció is, amelyet az 1922 decemberében megjelent Szépség koldusa első, kézbe vett példányába írt az akkor tizenhét éves költő."Balog Jóskának, kenyeres-kujon pajtásomnak,Aki úgy pendül egy húron velem,Miként H mellett az A.Micsoda disszonancia!Alvó Titánt legyecske így gyötör:Tagadja, hogy versem mily gyönyör.Fülébe zengem büszke rímeit,De ő dicséri rossz galambjaitS hogy zseni vagyok, el nem ösmeri,Pedig naponta bömbölöm neki!"Apámnak sajnos csak az emlékei maradtak meg. Attila nála hagyott és egy ötvenkilós cukrosládába elcsomagolt irományait a háborús évek alatt megrágták az egerek, a maradékot nagyanyám tüzelte el; a dedikált verseskönyvek, egy-két fénykép és a későbbi levelek pedig Máramarosban maradtak, minden ingóságunkkal egyetemben a háború martalékává válva. Csak egyetlen, letépett sarkú irkalap vészelte át a zűrzavaros századot. Ezen apám írásával ez áll: "1923. József Áron apja. Pőcze Borbála. József Attila, szül. B. Pest., 1905. ápr. 11., esti 1/2 9., Gát u. 5 sz., IX. ker. Kisgyermek korában öcsödi gyermekmenhelyre került... Óvodát ott végzett. Gombos vagy Gombai Ferenc családhoz volt kiadva ellátásra. Még most is visszaemlékezik a nagy eperfára, mely alá vasárnaponként, mikor egyedül maradtak, piszkos lópokrócot teregettek, melyre fekete epret ráztak. Nővérével együtt tartózkodtak ott. Mikor Pestre került vissza, fölvették az Ipar úti elemi II. osztályába, majd azt megunva, innen önkényűleg kilépve a Tóth Kálmán utca és a Vásártér sarkán lévő iskolába lépett, mert az messzebb volt, és így többet lóghatott. Itt végezte a harmadikat. Bizonyítványa rossz volt. Csupa 4-es. IV.-be ismét az Ipar utcai iskolába íratták, egy pár pofon kíséretében. Szellemi képességének már itt jelét adta. Erdős Ede tanító (piszkos színű, zsíros szakállú ember) fölírja a táblára, hogy 5/6, 7/6. Megkérdezte, ki tudja, hogy mi a különbség a két tört között. József öcsém megmondta... tudta, hogy egyik kisebb, másik nagyobb egynél. A tanító bácsi rettenetesen pofon vágta, és összeszidta, hogy miért nem tanul, hisz van esze."Apám emlékei nem különlegesek. Diákcsínyekről beszél, kamaszszerelemről, Attila örökös éhségéről, felemás eleganciájáról, stréberségéről, amely mögött valódi tudásszomj ágaskodik, költői becsvágyáról, kiszolgáltatottságáról, együttlakásuk körülményeiről.Íme egy pillanatkép Attila bevonulásáról 1920. szeptemberében a makói Csanád Vezér Főgimnáziumba. Az ötödikesek osztályfőnökükre, Eperjessy Kálmánra várnak. Ki-ki a helyét keresi. Jönnek az új fiúk: "Petrásovics, a kitűnő latinista, Bedő, aki órák alatt szorgalmasan manikűrözött, Nagy Zoltán, a Főnök, aki szenvedélyes dohányos volt. Alig várta a szünetet, hogy cigarettát gyűrhessen. Schopf Lojzi, aki skandináv cipőben járt. És még sokan, akik elvesztek a feledés homályában. Brommer mellett egy új internista foglalt helyet. Középtermetű, kicsit szeplős, magas homlokú, keményszálú, bronzbarna, hullámos hajú, nőiesen párnás kezű fiú. Az új fiún erősen kopott, egyébként jó anyagból készült öltöny volt bricsesznadrággal." Az internisták "reggel hosszú kettős sorban jöttek osztályonkénti tagozódásban, felügyelő tanár kíséretében az Eötvös utcán"."Én, József Attila,itt vagyok!"Abban az ötödik osztályban – mint bárhol a világon – a fiúk nem a rendes nevükön szólították egymást. "Miért hívták Dégit Jamesnek (úgy, ahogy írva van), Molnárt Nőcinek, Hervayt Kolmannak, Leipniket Tucsának, apámat Pikinek vagy Bleiert Dosza Lajbinak?" – a legtöbb esetben kideríthetetlen, ám az Attilán rajta maradt Misternek tudjuk az eredetét. A jövevény József Attila, ha valakit meg akart szólítani, a Nick Carter-füzetek révén közismert Mistert használta. Természetesen magázva, mert "az új fiúk, ha nem voltak igazi úrifiúk, legalábbis eleinte magázódtak. Csak az utóbbiak engedték meg maguknak az azonnali letegezést."Az osztály nem kedvelte az új fiút. "Diákszemmel nézve nem volt szimpatikus egyéniség. Fél füllel hallottuk, hogy latin különbözetit kell tennie. Az órákon, még az unalmasokon is, figyelt. Egyszóval dolgozott. Egykettőre kialakult a közvélemény, hogy stréber." Az osztály íratlan törvényei közé tartozott, hogy ha valaki elakadt a felelésben, és a tanár megkérdezte, ki tudja, nem illett jelentkezni. Attila viszont jelentkezett, és megadta a helyes választ, amikor azonban szünetben a többiek sarokba szorították, és valaki nekilökte a kályhának, nem árulta be a vétkest, azt mondta, megcsúszott, és úgy égette meg az arcát. A szünetekben gyakorta játszott újhúsnak is ő volt a kárvallottja. Ha a beilleszkedés vágyától sarkallva beállt a játékba, "a nagy ütők jöttek elő. Attila jajszó nélkül tűrte, a nézők pedig a szokásosnál is harsányabban ordítottak".Eleinte apám sem kedvelte, kivált azután, hogy kapott miatta egy pofont. Ásványtanórán "Gerzanits bekészítette a kísérletekhez szükséges holmit a szertárból, közben tájékoztatta az osztályt, hogy a kísérlet nem fog sikerülni. Miközben Oravetz tanár úr magyarázni kezdett, kialudt a Bunsen-láng. A tanár úr segítségkérően fordult az osztályhoz. Néma csend. A fiúk fele dohányos lévén, el volt látva tűzszerszámmal, de senki se mozdult, azaz, az utolsó pad felől mocorgás indult. Attila igyekezett szolgálatkészen a katedra felé. Meggyújtotta a lángot. Nem tudom, hogy tudatosan toltam-e ki a lábomat, de tény az, hogy a helyére igyekvő Attila belém botlott, és spanyol futballista módjára még rá is játszott. Látszat szerint majdnem orra bukott. Oravetz tanár úr, mint a boszszúállás angyala közeledett hozzám. Állj fel! – rikoltotta, és pecsétgyűrűjét befelé fordította jobb keze gyűrűs ujján. A következő pillanatban – mikor Attila leült a helyére – hatalmas pofon csattant a képemen. Az osztály döbbent csendbe dermedt."Mister és Piki később összebarátkozott, a közös sors – a szegénység, a származás és az irodalom szeretete – összehozta őket. "Attila gyengéje az irodalom volt. De kit érdekelt az irodalom – Nick Carteren és May Károlyon kívül – az akkori gimnázium V. osztályában? Elég bajunk volt a kötelező házi olvasmányokkal és a könyv nélkül betanulandó versekkel. Attila élt-halt a versekért. Ady! Az osztály nagyobb része mit sem tudott Adyról. Attila könyv nélkül fújta." Ezzel azonban nem imponált a többieknek, meg az önképzőköri szereplésekkel sem, ahol a bírálók rendre leszólták költeményeit. A közhangulat akkor kezdett megváltozni, amikor "valamelyik fiú bejelentette, hogy Kálmán-nap van, föl kellene az oszit köszönteni. De ki legyen az, és mit mondjon? Vagy írjuk a táblára, hogy éljenek a Kálmánok? Még tartott a vita, amikor Attila kiment a táblához, és az alábbi időmértékes sort írta föl: Éljen hőn szeretett osztályfőnk, doktor Eperjessy Kálmán!"Lassanként befogadta az osztály az új fiút, apám pedig egészen közeli kapcsolatba került vele, és nemcsak viszonzatlan szerelméről tudott a "szívszorítóan szép" Gebe Márta iránt, hanem családi körülményeiről is. 1921 tavaszán Attila megbetegedett, és apám meglátogatta az internátus betegszobájában. "Egy elegáns hölgy látogatója volt. Attila bemutatott ifjabb nővérének, József Etának. Közösen vigasztaltuk és biztattuk Attilát, hogy csak napok kérdése, és egészséges lesz. Egyszerre távoztunk, és az utcán zavartan búcsúztam a József-nővértől. Nem értettem, hogy Attila miért hozzám hasonlóan kopott, míg a nővére olyan elegáns.""Csókol Attila,a hírneves költő"Nyomdász nagyapám már azelőtt megismerte Attilát, hogy apám meghívta magukhoz. Attila diáklapot akart indítani, ezért szólította meg reggel iskolába menet a nyomda előtt. Havonta szerette volna megjelentetni 150 példányban, de mikor megtudta, hogy előbb előfizetőket kellene gyűjteni, letett szándékáról. "Nagyon sok itt a vaskalapos diák, bácsi. A többségnek csak a játék kell. A sajtó útján való művelődésre, szárnybontogatásra fütyülnek." Nagyapám nagyon tisztelte az irodalmat, maga is literátus ember volt, népies elbeszéléseket írogatott a Dél-Alföld lapjaiba. 1917-ig Békéscsabán dolgozott a Tevan-nyomdában, és kiváló szedőként a Tevan-sorozat mettőrje lett. Ennek emlékére keskeny könyvespolcán ott sorakozott kissé harsány, narancs, vörös, zöld és fekete köntösben Ady novelláskötete, a Muskétás tanár úr, Karinthy Együgyű lexikona, Krúdy Gyula, Kaffka Margit, Csáth Géza elbeszélései, Anatole France, Strindberg, Wedekind művei, és finom, merített papíron Kosztolányi, Juhász Gyula, Somlyó Zoltán verseskötetei, amelyekre az irodalomra éhes kamaszköltő már első látogatásakor lecsapott, és bizalmába fogadta nagyapámat is, akinek sokszor megmutatta versrögtönzéseit. "Bácsi, mint nyomdászember, aki Tevannál beérkezett költők verseit szedte, mit szól az én zöngeményeimhez?"Nagyapám családostul apósa házában lakott, a Kálvin utca 14-ben. Ide költözött be 1921 őszén Attila, amikor egyik öngyilkossági kísérlete után kitették az internátusból. "Makóról, a Kálvin utcából indultak el az első József Attila-versek a magyar irodalmi fellegvárak, a fővárosi irodalmi folyóiratok ostromára is" – állapítja meg Saitos Gyula a makói évekről írott könyvében."Hosszú ház nyitott folyosójára nyíltak az ajtók – meséli apám. – Az első a nagybátyáméké volt. Utána nagyapám és legifjabb nagynéném, majd a padlásföljáró és a pinceajtó. Aztán a mi lakásunk. Apartmanunk egy konyhából és egy szobából állt. Padlózatuk azonos: föld. A konyhának egyáltalán nem volt ablaka, csak üvegezett ajtaja. Szüleim a konyhát rendezték be hálónak, és mi Attilával a szobát birtokoltuk. A világítást 12-es petróleumlámpa szolgáltatta."Mikor Attila beköltözött apámékhoz, a nagy család szeretettel fogadta. A nők etették, a férfiak felnőttként tárgyaltak vele. Dédapám a már akkor bomlani kezdő hagyományos paraszti életformáról mesélt. Bölcsessége, élettapasztalata és eredeti gondolkozása nagy hatást gyakorolt a kamaszfiúra. Más ismeretekre is szert tett a Kálvin utcában. Nagyanyám legfiatalabb öcscse és apám szenvedélyes galambász volt. "Még ma is híres-neves a makói keringő (purcli) galamb. A fekete, vörös és kék hátú keringőkért, amelyek kiállításokon díjakat nyertek, a hozzáértők olyan összegeket fizettek, hogy egynek-egynek az áráért tehenet vagy hízódisznót is vehetett annak idején az ember." A galambdúc az udvar végében volt. Attila a vén eperfa alatt, egy fatuskón üldögélve gyakran bámulta a levegőben hencsergő – bukfencező – tollas artistákat és az őket megszállottan röptető galambászokat.Apám kijárt a Marosra horgászni. Attila gyakran vele tartott, és amíg barátja türelmesen üldögélt a vízparton a zsineget áztatva, ő a füzesben kóborolt, a nyárfák közt – ahol "ezüst habokkal az édes szellő folydogál" -, és rímekre vadászott. Tudatosan gyűjtötte az élményeket, a költői alapanyagot, amelyet átlényegítve beépített költeményeibe. Apám sokszor volt tanúja latolgatásának, amikor szavak és rímek között válogatott, és azzal boszszantotta a verseit nagy műgonddal csiszolgató Attilát, hogy az izzadva költők családjába tartozik.József Attila kamaszkorának legfogékonyabb éveit töltötte Makón, és költészete sokat köszönhet a Maros-parti városnak. Aki hallotta csak egyszer is a makói református ótemplom nagyharangját, az tudja, hogy a kék, vas éjszakát hömpölyögve hozó, lassúdad harangkondulás metaforája a Kálvin utca házait naponta többször megrengető harangszó emlékében gyökerezhet, és a "zömök, tömött... hős paraszti dajka" éppúgy lehet az öcsödi nevelőszülők édes gyümölcsöt adó eperfája, mint a dédapám udvarában álló, amelynek száraz ágára Attila fölkötötte a galambokat dézsmáló cirmos kandúrmacskát. "Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa", verselt később a felnőtt, de a pocsolyában hentergő hízót valószínűleg a siheder költő sóvár szeme képezte le dédapám udvarában, és mikor kipattant agyából az öles kondérban babot főző halál képe, a szájában nagyanyám kolbászos bableveseinek ízére futott össze a nyál.Már itt, Makón tudta, biztosan tudta, hogy nagy költő lesz, és ezt a tudását nem rejtette véka alá. "Csókol Attila, a hírneves költő, melyet nem szül kettő, sőt három emberöltő" – írta nővérének 1920 karácsonya körül. Apámnak is akkoriban jósolta meg a jövőt. Rólam még utcát fognak elnevezni, mondta a gimnázium sar