A SZEF vádjai

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint a kormány egyoldalúan felmondta a SZEF-fel kötött megállapodását azzal, hogy 2002-re nem teljesítette a közalkalmazotti bérek versenyszférához történő felzárkóztatására vállalt kötelezettségét - mondta Szabó Endre, a konföderáció elnöke a SZEF Szövetségi Tanácsának ülése utáni sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette: a kormány keddi levele után, amely szerint nincs lehetőség az idén a közalkalmazotti bérek 7,75 százaléknál nagyobb mértékű emelésére, a dolgozók körében nőtt a feszültség, az elégedetlenség és az elkeseredés.

MTI
2002. 02. 20. 15:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Endre kiemelte: ha a mintegy 750 ezer főt tömörítő tagszervezeteik részéről igény jelentkezik tiltakozó demonstrációk szervezésére, a SZEF azt felkarolja és támogatja. Zalaegerszegen február 26-án SZEF-nagygyűlést rendeznek, ám az elnök óva intett a kültéri rendezvényektől és attól, hogy a tiltakozás politikai párt eszközévé váljon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.