Civil áldozatok Kolumbiában

Helyszíni beszámolók szerint három polgári személy életét követelte a szélsőbaloldali fegyveresek ellen intézett légitámadás Kolumbiában. Tanúk szerint egy férfi és két gyermek vesztette életét a bombázásban, amelyet csütörtökön kezdett a kormányhadsereg 85 stratégiai cél ellen abban az övezetben, amelyet három éve a gerilláknak engedett át, de a héten visszafoglalásáról döntött. A nyilatkozók szerint a holttesteket és öt sérültet sikerült kimenekíteni San Vicente del Caguán városába. A hadsereg első embere, Fernando Tapías tábornok elmondta, hogy vizsgálják az esetleges polgári áldozatokról szóló információkat, de nem kizárt, hogy az ellenfél propagandájáról van szó.

MTI
2002. 02. 23. 8:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Washingtonban az amerikai külügyminisztérium pénteken arra figyelmeztette az Egyesült Államok polgárait, hogy lehetőleg ne utazzanak Kolumbiába, mert ott a kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) között megszakadt békefolyamat nyomán megnövekedett a terrorakciók kockázata.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.