Fordulatot várnak az elemzők

Elemzők és brókerek részvények vásárlására buzdítják a befektetőket, de a javuló makrogazdasági környezet nem elegendő ahhoz, hogy a vevők megjelenjenek a piacokon. Az elmúlt héten hiába jelent meg bármilyen amerikai, vagy nyugat-európai gazdaságélénkülésről szóló hír a tőzsdei szereplők inkább az eladói oldalon álltak és gyengítették az indexeket.

2002. 02. 24. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakértők szerint az Enron-botrány még mindig félénké teszi a piacokat, így valójában a céges hírek domináltak, melyek között többségében érdektelen, vagy inkább negatív jellegűeket találhattunk. A hét első felében különösebben nagy árfolyammozgások nem alakultak ki, de a csütörtöki New York-i bezuhanás és az azt követő európai gyengülési hullám már-már pesszimista hangulatot alakított ki.

Hullámzó nemzetközi hatások éreződtek az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén is. A BUX értéke kétnapos gyengülés után minimális korrekciót mutatott, majd csütörtökön és pénteken egy újabb közel egy százalékos gyengülést produkált. Az index egyhetes mozgását summázva 2,26 százalékkal gyengülést lehetett tapasztalni a hazai parketten. A forgalomi összesítés szerint öt nap alatt 24,32 milliárd forintos forgalmat regisztráltak a piacon, ami igen alacsonynak mondható ez elmúlt hetekben elért adatokhoz képest. Mivel kicsinek nevezhető érdeklődés jelentkezett a részvények iránt, így a túlsúlyban lévő eladók igen erős nyomást gyakoroltak az árakra. Az öt kereskedési nap után összefoglalva a gyengülők sorát a problémás Humet vezette 13,51 százalékos zuhanásával, ezt követte a nagyobb forgalmú Synergon 6,13 százalékkal. A vezető részvények közül a Matáv visszaesése volt a legszámottevőbb, – százalékban mérve 5,41 százaléknyi – de négy százalékkal gyengült az Antenna Hunária ára is.

Hétfő: Igen alacsony forgalom és tartósan csökkenő index jellemezte a hét első kereskedési napját. A BUX értéke 67,10 pontot gyengülve 7958,02 ponton állapodott meg amit elemzők a korábbi napok emelkedését követő korrekcióval magyaráztak. A forgalom 2,02 milliárd forintra csökkent ezzel is jelezvén a szekértők igazát, hiszen vélhetően a befektetők egy újabb emelkedési fázis reményében megtartották papírjaikat. A visszafogott üzletmenet során csak hat papír ára tudott javulni, míg csökkenés viszont 25 részvény árában volt tapasztalható. A blue chipek sorából csak a Mol-nak sikerült pozitív tartományban zárnia. Az olajipari részvények értéke szűk 30 pontos sávban ingázott és végül ezen tartomány közepén 5415 forinton (+15 forint) került ki a teremből. Rosszabb napot könyvelhetett el viszont a Matáv (-10 forint), az OTP (-400 forint) és a Richter (-35 forint).

Kedd: Szinte megállás nélkül tovább gyengült a BUX és zárásra újabb 55,16 pontos veszteséget produkált. A nyitást követő százpontos bezuhanást ugyan sikerült korrigálni, de az index értéke egyetlen egy pillanatig sem volt képes az előző szintet jelképező határvonalat átlépni. A forgalom 5,42 milliárd forintra ugrott ami azt jelezte, hogy a befektetők optimizmusa lassan elhalványodik. A legnagyobb problémát a nemzetközi porondokon észrevehető pesszimista árfolyammozgások okozták, így a hazai befektetők is inkább visszavonulót fújtak és eladásokkal realizálták a még meglévő hasznukat. A hétfői kereskedést követve kedden a Mol ára már nem tudott ellenállni a gyengülésnek és végül 50 forinttal lassult, viszont helyette az OTP-nek sikerült minimális 50 forintos növekedést összekovácsolnia. Nem szakadt meg a Matáv, és a Richter gyengülő trendje sem, a távközlési papírok ára 15 forinttal gyengült tovább, míg a gyógyszergyári részvények kurzusa 105 forinttal csökkent. Kisebb forgalom mellett nagyobb vérveszteséget produkált a Synergon, az Antenna Hungária valamint az Egis. Meglepetésre a kárpótlási jegyek ára 580 forintra zuhant, ami vélhetően egy egyszerű spekulációs folyamat pillanatnyi állapota volt csak.

Szerda: Megtorpant a gyengülési folyamat, a hét közepén korrekciós vagy éppen trendforduló előtt állt a piac, így a BUX értéke minimális növekedést mutathatott fel. A forgalom tovább nőtt és meg haladta a 6,2 milliárd forintot. Az index 37,51 pontot javulva 7940,37 ponton zárt amit az elemzők csak pillanatnyi fellángolásnak tulajdonítottak. A szakértők rámutattak a nemzetközi hangulat vélhetően tovább fogja rontani a hazai index értékét, így a szerdai növekedést csupán technikai jellegűnek lehetett betudni. A fordulat bizonytalan kimenetelét jól jellemezte az, hogy a vezető részvények többségének ára emelkedett, de az OTP továbbra is visszafogott maradt, azaz 50 forinttal gyengült. A növekedésben találhattuk viszont a Matáv (+7 forint), a Mol (+35 forint), a Richter (+90 forint) és a TVK (+90 forint) részvényeket. Az átlagot meghaladó drágulást jelezett az Antenna Hungária (+4,55 százalék) árfolyama, ami nem volt meglepő, hiszen a műsorszóró cég részvényei lassan alulértékelté váltak.

Csütörtök: Nyitáskor 8000 pont fölé emelkedett, majd előző szintje alatt zárt a BUX értéke. A lélektani határátlépése igen nagy akadályt jelentett az indexnek, így viszakozott és zárásra 17,93 pontra növelte veszteségét. Az átlagos 5,4 milliárd forintos forgalom mellett csak a Mol, és az OTP ára emelkedett. Az olajipari részvények 70 forinttal, a banki papírok 155 forinttal erősödtek. Lassulást mutatott viszont a Matáv (-20 forint), a Richter (-290 forint) és a TVK (-90 forint) értéke. A nap meglepetését az Egis és a Graphisoft drágulása jelentette. A gyógyszeripari papírok 300 forinttal javultak, és hasonlóan három százalékot meghaladóan erősödtek a szoftvergyártó társaság részvényei is. Kedvezőbb hangulat övezte még a kárpótlási jegyek piacát ahol a papírok ára 668 forinton zárt. A visszaesők között érdemes megemlíteni a Danubius (-2,65 százalék) részvényeket is.

Péntek: Bár semmi sem indokolta a hét utolsó napján a BUX értéke közel egy százalékkal gyengült. A nyugat-európai piacokon ugyan a csökkenő hangulat érződött, de a tengerentúli nyitáskori növekedések némi optimizmust adhattak volna a magyar börzének. Szekértők szerint a hazai csökkenést azzal lehettet magyarázni, hogy a Wall Street-i nyitás nem volt eléggé határozottan pozitív, így a magyar befektetők nem álltak el az utolsó félórában sem az eladásoktól. A magyar börzemutató 0,92 százalékos csökkenés mellett zárta a hetet, a forgalomi indikátor 5,3 milliárd forintot jelezett. A Big Five (vezető részvények) közül csak a TVK és a Richter tudott növekedést fenntartani, míg a Matáv, Mol, OTP hármas kurzusa tovább csökkent.

A TVK értéke 25 forinttal, a Richter ára 95 forinttal nőtt. A vegyipari cég javulását vélhetően azzal lehetett magyarázni, hogy a BorsodChem tulajdonosai körüli botrányok a még magyar kézben lévő vegyipari cégnek kedveznek. Rosszabb és kedvezőtlenebb hatás befolyásolta a Matáv árát. A magyar távközlési céget újból az anyavállalata a Deutsche Telekom problémái nyomták egyre lentebb. A Matáv ára végül 927 forinton landolt ami 15 forintos csökkenésnek felelt meg. Igen nagy volt még a nyomás a Synergon (-2,17 százalék), a Humet (-1,54 százalék) papírok árán. A Humet részvényeit az APEH ellenőrzésével kapcsolatos botrányok óta adják el a befektetők. A cég amúgy már több esetben érdekes „árfolyammozgást végzett”, amit a BÉT pénzbüntetéssel sújtott.

A kárpótlási jegyek ára 4,79 százalékkal 700 forintra nőtt, és forgalmuk megközelítette a 40 millió forintot. A jegyek tulajdonosait az a hír mozgatta, hogy az érdekvédelmi szövetségük Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett nyílt levelet. Az elemzők többsége ugyan megérti a kárpótlási jegyekkel rendelkezők érveit, azonban a közeljövőben lényegi a beváltással kapcsolatos döntést nem várnak, mivel a tulajdonosok többsége nem alanyi jogon jutott a jegyekhez, így az spekulatív jellegűnek minősíthető. Érthető a kormány álláspontja mondta egy elemző, – hiszen a tőkepiaci spekulációt nem köteles egy állam sem támogatni. Főként abban az esetben nem érdemes amikor az államnak számára egyéb, fontos invesztíciók megtételére kell koncentrálnia.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.