Jánosi az MSZP oktatási programjáról

A Magyar Szocialista Párt választási győzelme esetén arra törekszik, hogy az oktatásban a következő négy évben nyugodt, stabil és kiszámítható feltételeket teremtsen - mondta Jánosi György kedden Szekszárdon.

MTI
2002. 02. 19. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP Országos Választmányának elnöke egy oktatáspolitikai fórumon kifejtette: pártja szakmai kontroll mellett folytatná a kerettantervek bevezetését, helyreállítaná az oktatás minőségét, és megszüntetné az ágazat alulfinanszírozottságát, rendezné a béreket.

– Nem pedagógus életpálya-modellre, hanem azonnali béremelésre van szükség, hogy megkezdődhessen a pedagógus szakma felzárkóztatása – jelentette ki. Jánosi György szerint a szocialisták oktatási programjának megvalósításához évi 60-70 milliárd forint szükséges, mely az Orbán kormány alatt is rendelkezésre állhatott volna abból az évi 250 milliárd forintnyi többletforrásból, mely a gazdasági növekedésnek köszönhetően folyt be a költségvetésbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.