Medgyessy Péter utazik

Sajnos igen keveset tudhat az érdeklődő közvélemény Medgyessy Péternek és az őt miniszterelnöknek jelölő párt külpolitikai aktivitásáról. Néha csak kerülő úton szivárog ki néhány információmorzsa, a párt „csendes” diplomáciájához sorolható lépésekről, mint pl. Peter Weissel feburár elején, vagy Adrian Nastaseval december 22-én folytatott megbeszélésekről.

De a tárgyalások tartalmát illetően nem igen lettünk okosabbak. Már csak azért is érdemes lenne többet megtudni az MSZP miniszterelnök jelöltjének külpolitikai fellépéseiről, mivel több kérdésben is tapasztalhattuk – pl. a gázárak felszabadítása -Medgyessy Péter és az MSZP másként nyilatkozik itthon és másként külföldön. Hiszen míg belső fogyasztásra elsősorban a miniszterelnökjelölt szociális érzékénységét emelik ki, addig főként gazdasági szaklapokban a boldog 1994-98-as időket ígéri, amikor a befektetők érdekeit nem kellett össztársadalmi .

A gyakran példaként emlegetett Nyugaton általában csak abban az esetben emelik be az elnök-, kancellár-, vagy miniszterelnökjelölt kampányába a külpolitikát, ha egy a világpolitkában nagy súlyú államról van szó, s az ellenzékben lévő párt programjában elődjétől lényegesen eltérő üzenettel kampányol. E jelenségnek talán a legszemléletesebb példája az 1994-es német választási kampány üzenetértékű jelenete volt, amikor Rudolf Scharping az SPD jelöltje kapott washingtoni meghívást. Ugyanis a szociáldemokraták külpolitikai programtervezetében szerepelt – igaz, hogy csak távlati célként – a NATO felszámolása. Erről az észak-atlanti kapcsolatokat alapvetően befolyásoló koncepcióról kívánt első kézből tájékozódni a Clinton adminisztráció. Hiszen Washington azzal a feltétellel járult hozzá a német egységhez, hogy Berlin a NATO tagja marad, s nem kísérletezik különutas politikával. Bár az útról Scharping otthon igen szűkszavúan számolt be, az ominózus kitétel azonban rövid úton eltűnt az SPD programjából.

Furcsa módon senkit sem érdekel a lassan mindent lélegeztetőgépben és más orvosi segédeszközben mérők között, hogy miből utazik Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt? Milyen külpolitikai hozadéka volt eddig ezeknek az utaknak? S miért mulasztja el időnként az MSZP, hogy ezekről a tárgyalásairól a külügyminisztériumot tájékoztassa. 1990-ben e pusztán bemutatkozásra szolgáló utak még értelmezhetőek voltak, hiszen a korábbi MSZMP vezetőin túl egyetlen politikusnak sem volt alkalma, hogy a diplomácia parketten magát ismertté tegye. S az természetes volt a vezető hatalmak fővárosaiban, hogy első kézből értesüljenek az addig ismeretlen mozgalmak vezetőinek politikai téziseiről. De ezt a helyzetet már nem lehetett összevetni sem az 1994-es, sem az 1998-as állapotokkal, hiszen akkor már parlamenti funkcióval rendelkező személyt – a Fidesz esetében Orbán Viktort az Európai integrációs bizottság elnökéről volt szó – küldött sorompóba miniszterelnök jelöltként az ellenzék.

Az MSZP jelöltje közjogi értelemben egyszerű magyar állampolgár, aki ezeket az alkalmakat legjobb esetben is csak bemutatkozásra, kötetlen személyes csevegésre használhatja fel. Amit ő a kampányában itthon külpolitkai elfogadottságaként demonstrálhat, de igen nehéz benne országos közérdeket felfedezni. Ezért érdekes lenne megtudni, hogy elhangzik-e ilyen alkalmakkor számottevő külpolitikai ígéret? Hiszen máig emlékezetes, hogy 1994-ben az MSZP kampányában milyen komoly súlyt kapott az állítólag politikai okokból elhanyagolt moszkvai kapcsolat felélesztése, s az orosz piacok visszaszerzésének, ma már tudjuk felelőtlen és beválthatatlan ígérete. A hivatalban lévő kormány elleni külpolitikai kampányt óhatatlanul követő bumeráng effektust talán senki sem ismeri olyan jól, mint az MSZP most megnevezett külügyminiszterjelöltje, Kovács László.