Osztrák lapvélemény Benesről

A Der Standard című liberális bécsi lap több tudósításban és kommentárban foglalkozott hétfőn Orbán Viktor Benes-dekrétumokra vonatkozó kijelentéseivel.

MTI
2002. 02. 25. 9:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gregor Mayer, a lap budapesti tudósítója „A regionális együttműködést jégre tették” című írásában úgy vélte: lehet, hogy Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben a vonatkozó kérdést feltevő Ursula Stenzel, az Osztrák Néppárt Európai parlamenti képviselője szívéből szólt, de az érintett országokban nem örültek a kijelentésnek, amely a kérdésben Németországgal és Ausztriával fennálló nézeteltérés után új frontot nyitott.

A pozsonyi tudósító rámutatott, Orbán kijelentésével kínos helyzetbe került a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, amely eddig a Dzurinda-koalíció legmegbízhatóbb része volt. A szervezet ugyanis nyilván szívesen Budapest mellé állna, akárcsak a kedvezménytörvény kérdésében, ám a koalíciós szerződésben vállalta, hogy a Benes-dekrétumok kérdését ebben a törvényhozási periódusban nem tűzi napirendre.

A lap kommentárjában úgy véli, hogy a szellemet végképp kiengedték a palackból, s a csúcs lemondása jelzi, milyen tartósan mérgező hatással van a Benes-dekrétumok kérdése. Visszamenőleges semmissé nyilvánításuk kizárt, hiszen a német agresszió következményéről van szó. A csatlakozási folyamatból való kiemelésüket követelni és egyben az EU értékközösségéről beszélni tudatlanság vagy képmutatás. A kiút csakis jelképes mozzanat lehet, amellyel Prága és Pozsony elhatárolja magát a kollektív bűnösség tételétől, és elismeri, hogy a magyarok és a szudétanémetek között is volt ellenállás. A feladatot nem lehet levenni a két ország válláról, de ők maguk az EU nélkül aligha tudják megoldani, ez pedig károkkal járhat egész Európa számára – írta a Der Standard.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.