Hazánk a második Európában

Az elmúlt öt évben Írország évi átlagos növekedési üteme 9,4 százalékos volt, Magyarországé 4,5 százalékos; ezzel Írország a legsikeresebb felzárkózást érte el Nyugat-Európában, Magyarország a második helyen áll - mondta Matolcsy György hétfőn Fertődön tartott fórumán.

MTI
2002. 03. 04. 19:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdasági miniszter előadásában a nyugat-európai gazdasági sikerek forrásait elemezve rámutatott: a legfontosabb gazdasági tényező az erkölcs, a család pedig az erkölcs iskolája. Írország a család, az iskoláztatás támogatása révén érte el sikereit – hangoztatta hozzátéve: 1998 óta ezt az utat járja Magyarország.

A politikus kifejtette: a sikeres gazdasági működés egyik pillére a család, a másik az állam „okos használata”. Ezzel összefüggésben rámutatott: az állam kiegészíti a piacot, és versenyhelyzetet tud teremteni. Ilyen helyzet alakult ki a lakáshitelek kamattámogatása révén; a bankok versenyeznek, és eközben a kamatok csökkennek – szögezte le.

A miniszter kitért arra is, hogy a beruházások, az építkezések fontos gazdaságélénkítő hatásúak.

A Széchenyi-terv eddigi tapasztalatairól elmondta: az első évben 7.500 pályázó nyert vissza nem térítendő állami támogatást; a nyertesek 91 százaléka magyar vállalkozás, a nyertes pályázók 40 százaléka települési önkormányzat.

Az összes nyertes döntő többsége 5 millió forint alatti összeghez jutott. Az utóbbi adat is jelzi, hogy ez a fejlesztési program a kisvállalkozókat juttatja tőkéhez – hangoztatta Matolcsy György.

A gazdasági tárca vezetője szólt arról is: a májusban bevezetésre kerülő Széchenyi-hitelkártya olyan hitelkeret lehetőséget kínál, amihez azonnal hozzáférhetnek a kártya tulajdonosai.

A következő időszakról szólva kiemelte: el kell indulni a béreknek is felfelé, a cél az, hogy négy év múlva az adózott jövedelmek a jelenleginek kétszeresére emelkedjenek. A kormányzás célja a jólét, a gazdaságpolitika célja az, hogy az emberek jobban éljenek. A fogyasztás jó üzlet, ha a polgárok jobban élnek az előnyös az államnak, a költségvetésnek – mondta végül Matolcsy György.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.