Tizenöt éve, 1987. szeptember 27-én Lakiteleken közel kétszáz résztvevő A magyarság esélyei címmel tanácskozást tartott. A helyszín Lezsák Sándorék otthona volt, pontosabban a ház udvarán felállított nagy lakodalmi sátor. A rendezvény előkészítését a nemzeti sorskérdéseinkkel már évek, évtizedek óta foglalkozó néhány értelmiségi végezte, már eleve azzal a céllal, hogy a tanácskozáson előterjesztik indítványukat egy mozgalom, a Magyar Demokrata Fórum létrehozására. A mozgalom célja a magyar társadalom demokratikus átalakítása, a társadalom önálló kezdeményezéseinek, kisebb-nagyobb – párttól, államtól és pártállamtól független – közösségeinek politikai támogatása, szervezése. A tanácskozás részvevői – hajnalig tartó eszmecsere során – egyetértéssel fogadták az MDF megalakulását. Elfogadtak egy közös nyilatkozatot is, melyet a pártállami sajtó természetesen nem közölt, így nyilvánosságot nem kaphatott, híre azonban gyorsan terjedt szerte az országban, hiszen terjedt a részvevők révén is, de hírt adott róla egyik-másik külföldi rádióadó is.
Amint az várható volt, a tanácskozás jelentősége messze meghaladta azt a határt, amikor a politikai hatalom még elhallgathatta vagy betilthatta volna. Bár a hivatalos szervek és a sajtó úgy tett, mintha az MDF nem létezne, a mozgalom újabb rendezvényei a Jurta Színházban és a csatlakozók rohamosan növekvő száma, valamint a külföldi sajtó egyre nagyobb érdeklődése végső soron a közfigyelem középpontjába helyezte a kezdeményezést. Az MDF irányító köre egy évvel később, 1988. szeptember 3-án, az újabb lakiteleki találkozóra már egy alapítólevél tervezetével állt elő, mely nyíltan vállalta a politikai szerveződést, tagság toborzását az alapelveiben és politikai céljaiban körvonalazott rendszerváltás érdekében.
Az MDF alapítólevele nevezte először nyílt dokumentumban az ötvenhatos magyar forradalmat annak, ami valójában volt, és vállalta annak céljait, de itt nyilvánította ki az MDF a többpártrendszer követelményét is a sajtószabadság és a parlamentáris demokrácia alapkövetelményeivel együtt. A második lakiteleki találkozóról már az akkori hivatalos sajtó is tájékoztatta a közvéleményt. A rendszerváltás folyamata ezután már visszafordíthatatlannak bizonyult. Lényegében az MDF mozgalmából alakultak sorra a pártok, és fogalmazták meg a maguk céljait, kezdeti programjait. Maga az MDF is párttá alakult 1989-ben, hogy a közelgő demokratikus országgyűlési választásokon már bejegyzett pártként vehessen részt. A Magyar Demokrata Fórum az első szabad választásokat megnyerte, és évek szívós, kockázatoktól sem mentes elvi és gyakorlati munkája eredményeképpen, a magyar parlament legnagyobb pártjaként, kormányt alakíthatott. Az MDF és egyben a rendszerváltás történetének első szakasza ezzel lezárult. Ami ezután következett, az már Magyarország, a rendszerváltás és az MDF történetének más lapjaira tartozik. E történet feldolgozására, ha vannak is törekvések, még várni kell, amíg az idő megérleli a megközelítően teljes értékű történeti feldolgozást és értékelést.
Mégis, a születésnap alkalmából talán érdemes is, szükséges is elmondani az MDF-ről valamit a félreértések és a szándékos torzítások ellenében, elsősorban azoknak a fiataloknak a kedvéért, akik akkor még keveset tudhattak, láthattak a politikai életből. Mindenekelőtt azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum a maga „hőskorában”, 1987–90 között nem címkézte magát sem baloldalinak, sem jobboldalinak, sem konzervatívnak, sem liberálisnak. Azokban az években a magyar társadalom nagy része számára ezek a fogalmak teljesen értelmetlenek lettek volna. Akkor mindenkinek az volt a fontos, hogy a nemzet felszabaduljon a szovjet uralom alól, függetlenné váljék, és a társadalom – lehetőleg vérontás nélkül – kiszabaduljon egy már fuldokló diktatúrából, és demokratikus rendet alakíthasson magának. A magyar történelemből sem hangzottak jól ezek a fogalmak a XX. században, mert e század során hol az egyik, hol a másik rendszer vagy politikai irányzat már lejáratta, elkoptatta vagy éppen beszennyezte azokat. Amit az MDF közvetlen történelmi előzményének tekintett – 1956 eszméi és céljai, a népi mozgalom a két világháború között vagy a XIX. század reformkori mozgalma –, az maga sem volt (egyik sem!) ilyenformán, ilyen fogalmakkal jellemezhető. Az MDF akkor gyökeres társadalmi változást akart és készített elő, de nem szélsőséges eszközökkel; a magyarság közösségében gondolkodott, de nem a nácik és nem a bolsevikok „közösségi” demagógiájával; szabadságot akart népnek, országnak, embernek, de nem a liberálisok közösségellenes szabadosságát; óvni, ápolni akarta a nemzeti hagyományokat, ragaszkodott kultúránk értékeihez, de nem az „úri” politikai konzervativizmus rossz emlékű hagyatékához. Így lett és csak így válhatott a magyar nép legnagyobb és leginkább hiteles mozgalmává, majd pártjává akkor. Ha azóta sokat változtak is a körülmények, ezt azért ma sem kellene a feledés homályába taszítani!
XIV. Leó a barbárság új szintjére figyelmeztetett
