Kérdőív – Csutka István

Csutka Istvánt másfél évvel ezelőtt nevezték ki a debreceni Csokonai Színház igazgatójává. A népszerű művész a direktori munka előtt három darabban is játszott Budapesten a Madách Színházban, állandó fellépője volt az Interoperettnek, és két önálló produkcióval is megajándékozta a nagyérdeműt.

– Sokan attól féltik az ország legfiatalabb színházigazgatóját, hogy túlhajszolt munkastílusának infarktus lesz a vége.
– Mostanában többen figyelmeztettek – elsőként a szüleim –, hogy lassítsak és lazítsak egy kicsit. Olyanok is voltak, akik már jó előre azt jósolták, nem fogom bírni az igazgatói teendőkkel járó feszített munkatempót. Még bírom. Nekem nem okoz problémát, ha reggeltől késő estig, megállás nélkül próbálunk. Élvezem ezt a munkát, szeretem a hivatásomat. Ráadásul hatéves koromtól szerepelek színpadon. Azt hiszem, az elmúlt harminc év alatt volt időm hozzászokni az egészséges munkafegyelemhez és a művészi alázathoz.
– Az ára ennek? Van magánélete?
– Nem titok, hogy a magánéletem mindig megsínylette ezt a pályát. Bár volt idő, amikor a számomra fontos kapcsolat kedvéért lemondtam egy-egy megbízást. Azt, hogy érdemes volt-e eddig is feláldozni a magánéletemet, majd az idő mutatja meg. Majd kiderül, ér-e a hivatásszeretet annyit, hogy 36 évesen még nincs családom – amire pedig nagyon vágyódom –, és a hátországot még ma is a fővárosban élő szüleim jelentik. Azt szoktam mondani, addig szeretnék ezen a pályán maradni, amíg nem érzem azt, hogy dolgozom.
– Igazgatóként is ekkora élmény ezen a pályán lenni?
– A színházigazgatás sokkal komolyabb és nehezebb a játéknál. Ha egyáltalán össze lehet hasonlítani a kettőt. Kerényi Imre időben figyelmeztetett, majd én is megismerem az igazgatók magányosságát…
– Tudatosan készült a direktori mun-
kára?
– Így is lehet mondani. Elvégeztem az ELTE felsőfokú kulturális menedzser szakát – ahová előadóként még visszahívnak –, és a középfokú angol nyelvvizsgát is megszereztem. Amerikában is gyűjthettem olyan tapasztalatokat, amelyek kapcsolatosak az igazgatói feladatokkal.
– Hibázott az elmúlt másfél év alatt?
– Mint mindenki, aki alkot és dolgozik. De sosem szégyellek okulni az elhibázott lépésekből, döntésekből.
– Ma már nemcsak a fővárosban, hanem Debrecenben is rangot jelent színésznek lenni.
– Remélem, hogy a kollégáim is így vélekednek. Nálunk egy évadban két főszerepet lehet eljátszani, néha hármat is, míg a fővárosban két évadban adatik egy remek szerep. Azt viszont nehezen értik meg a munkatársaim, hogy addig nem tudom megoldani egyenrangú foglalkoztatásukat, amíg nem kapunk három játszóhelyet. Ez azonban nem tőlem, hanem az önkormányzattól függ.
– Úgy hallottam, a kollégáival szemben is maximalista…
– Szeretném, ha hatékonyan működne a debreceni Csokonai Színház, és örömmel jönnének be a kollégák és a nézők is. Egyetlen munkatársamtól sem várom, hogy olyan tempóban dolgozzon, mint én. Senkinek sem kell reggeltől estig bent lennie a színházban. Az a lényeg, hogy az elvégzett munka kifogástalan legyen. Ebből a szempontból tényleg maximalista vagyok. Reményeim szerint azok az emberek fognak érvényesülni a Csokonai Színházban, akik univerzális tehetségek, és szívvel-lélekkel tudnak alkotni.
– Igaz-e, hogy sok munkatársától megvált?
– Egyesek az elődöm által meg nem hoszszabbított szerződéseket is az én számlámra írták. Amikor a Csokonai Színház igazgatója lettem, elmondtam, hogy egy év után változtatni fogok. Tartottam a szavam, de bőven adtam kifutási időt a kollégáimnak. Voltak, akik nem bírták a „tempót”, és maguktól mentek el, de voltak, akiknek nem hosszabbítottam meg a szerződését.
– A jól dolgozók teljesítményét viszont el-ismeri.
– Ezt a pályázatomban is célul tűztem ki. Ráadásul úgy, hogy számomra ugyanolyan fontos a művészek munkája, mint a műszakban vagy az irodában dolgozóké. Jutalmazni persze csak annyi pénzből tudok, amennyi a színház költségvetésében megjelenik. Csak egy összehasonlítás. A szegedi színház költségvetése 1,3 milliárd forint, a debrecenié ennek a fele sincs. Számos kollégám dolgozik még most is minimálbérért, pedig sokkal többet érdemelnének.
– Mégis jól látható a változás, a fejlődés a színházban.
– Sokan mondják, jó bejönni hozzánk. Másfél év alatt, a lehetőségekhez mérten, szépült és gyarapodott a Csokonai Színház, és változtak a munkakörülmények is. A műsortervünket úgy állítottuk össze, hogy szinte minden színházbajáró igényét kielégítsük. Viszont a korábbi híreszteléssel ellentétben a Kossuth utcából nem lett Broadway.
– Ha most kellene pályázni, újra megtenné?
– Nemrégiben azt mondtam: lehet, hogy erősen elgondolkodnék rajta. Ez mindig akkor fordul elő, amikor csalódom egyes emberekben. Aztán új nap jön, új reményekkel…