Felpócol vagy felpolcol

Bár egy tv-műsorban néhány hete egy-nkét mondat erejéig már válaszoltam az egri dr. Kerényi Gábor mindjárt következő kérdésére, azt olyan érdekesnek tartom, hogy úgy határoztam, a Szabad Föld anyanyelvi rovatában is foglalkozom vele. Így legalább egy-két olyan dolgot is elmondhatok válaszomban, amire ott, a kérdések özönében nem volt módom. Megvallom, az is csábít erre a megoldásra, hogy a levélíró ezzel az óhajjal zárta sorait: „Ha a választ »villámpostán« is megkapnám, azt külön köszönném.” Ilyen módon lényegében teljesül ez a kérése is, s ha az említett adást épp nem hallhatta, válaszom így is eljut hozzá. De mi is az a bizonyos kérdés? Íme:
„Évek óta foglalkoztat, hogy amikor gyógyításképpen egy végtagot nyugalomba helyeznek, akkor alápolcolják vagy -pócolják? Ugye, csak az egyik helyes, és ez a pócol ige? Használják máshol is?”
Már a kérdés megfogalmazása is árulkodik arról, hogy a kérdező szívéhez a pócol forma közelebb áll, mint a polcol. Ezért is kíváncsi arra, vajon mások is ismerik-e, használják-e ezt a változatot. Megnyugtathatom: ismerik és használják, bár nem annyira az alá-, inkább a fel- igekötővel (bár természetesen az alá- igekötős forma is kifogástalan), s nem annyira pócol, inkább póckol formában. Az Új magyar tájszótár az előbbi, tehát pócol alakra Fertődről, az utóbbira Szentesről, Békésről, Hódmezővásárhelyről, valamint a határon túli Nagyzeréndről és Torontál-vásárhelyről idéz adatot.
Ám bármennyire szépek, kedvesek nekem is ezek a pócol, póckol formák, mégis azt kell mondanom, a köznyelvi használatban nem ezek a szokásosak. Ott a felpolcol igekötős ige járja. Értelmező szótárainkban csak ezt találjuk meg. Jelentése: ’alátámaszt, alulról megrögzít valamit’, illetve ’ magasabb helyzetben rögzít’. A hétkötetes értelmező szótár egyik, ide illő példamondata: Törött lábát a kórházi ágyban felpolcolták. S valljuk meg: ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen kétségtelenül a nyelvünkben már csaknem egy évezrede meglevő szláv jövevényszóval, a polc főnévvel van dolgunk, amely nyelvünkben ’falon, szekrényben, állványon levő vízszintes lap’, ’pad, lóca’, ’rang, méltóság’ és ’alátét’ jelentésben egyaránt használatos. Ennek póc alakváltozata is elég széles körben él, főleg a mindennapi beszédben, de népies, nyelvjárásias ízű, mint amilyen a vóna a volna helyett, vagy a bót, a nyóc, a főd a bolt, a nyolc, a föld helyett.
Érdekes módon mégis van egy olyan köznyelvi szavunk is, amelyben ez a népiesnek számító póc forma győzött a polc ellenében! Ez a szavunk a takonypóc. Jelentése: ’taknyos kölyök’. Meglehetősen bántó, lekezelő megnevező vagy megszólító formula ez, de köznyelvinek számít; takonypolc változata nincs is. Márpedig ebben az összetett szóban az eddig is emlegetett polc rejtőzik! Ez a takonypóc úgy kétszáz éve él nyelvünkben. Eredeti jelentése ’takony-tartó, takony-tartály’-féle lehetett, tehát a takonypóc szóból a póc-nak ’tartólap’-féle értelme olvasható ki. A 19. század végén még volt a szónak takonytok változata is, s hasonló szemléletű szavak, szintén némi becsmérlő jelleggel más nyelvekben is előfordulnak, például a németben a Rotzkengel (voltaképpen: takonycsatorna) vagy a Rotzlöffel (azaz takonykanál). De ezek lényegi jelentése is az, mint a mi takonypóc szavunké: ’taknyos kölyök’, illetve ebből alakult átvitt értelemben: ’kotnyeleskedő, éretlen fickó’.