Emberfosztás

Kádár elvtárs arról beszél,
Nemrég járt a szovjeteknél,
Járt ott néhány kolhozban is,
Kísérte egy főtovaris.
Látnivaló bizony volt ott:
Nagyszerű a szovjet kolhoz.
Ott már minden modernizált,
Ők mutatnak nekünk irányt.
Az orosz föld és az ukrán
Miénk helyett terem duplán,
Nem nélkülöz Szergej, Iván,
Nincs ott soha kenyérhiány.
Nagy, hatalmas búzatáblák,
Lenyűgöző az a látvány!
Szovjet ember példaképünk,
Nyomdokukba kell hogy lépjünk.
Az egy földi paradicsom,
Lemásoljuk mi is itthon.
*
Falunkban is megjelentek
Népnevelő regimentek.
Sok pártmunkás jött Egerből,
Szénbányász a Bükk hegyekből.
Pártmozgalmi nótaszóval,
Jöttek teherautóval.
Egyik innen, másik onnan,
Sokfajta nép, igen sokan.
Tisztviselők, szabók, pékek
Párt szavára hadba léptek.
Civilben a rendőr, finánc
Falura jött, ott agitált.
*
Fiatalság mind szétszéledt:
Nem lesz tagja téeszcsének.
Legerősebb munkaerő
Mind szöktek a téesz elől.
„Továbbszolgáló cselédség” –
Faluszerte így becézték.
Nincs ott jelen, nincs ott jövő,
Csak robot van, embernyövő.
Közel van a megyeváros,
Ott lesz majd ő esztergályos,
Kalauz vagy egyéb bármi,
Csak innen kell odébb állni.
Ki vasúthoz, ki a gyárba,
Sokkal könnyebb az a pálya.
Ott havonta summa pénzt kap,
Minden stimmel, semmi hézag.
*
Volt ki elment legmesszebbre,
Nagyon elszánt öregebbje.
Felöltözött, csizmát húzott,
És örökre elbúcsúzott.
Ősi módszer: padlás, kötél.
Ő már onnan le nem jövén.
Ferenc bácsit, hogy ne mondjam,
Holtan hozták őt le onnan.
Betartotta ígért szavát,
Választotta az ön-halált.
„A téeszbe ő oszt nem lép” –
Bocsássuk meg szörnyű tettét!
Nem csavarom tovább a szót,
Leírom a teljes valót:
Nem volt mentség, nem volt kiút,
Győztek itt a Lenin-fiúk.
Nem akartuk, megszületett,
A termelőszövetkezet.
*
Földjeinkhez semmi jogunk,
Már nem saját tulajdonunk.
Bevittük a felszerelést,
Vasboronát, kocsit, ekét,
Vetőgépet, magtakarót,
Kaptunk érte pofa bagót.
Pofa bagót? Még annyit sem,
Elzabráltak mindent ingyen.
Lovainkat szerszámostul,
Esett nekünk bizony rosszul.
Nem volt helye bírálatnak,
A szájunkra téve lakat.
Meg volt a nép félemlítve,
Egy rossz szóért vitték sittre.
Senkiben sem mertünk bízni,
Volt besúgó volt sok spicli.
Ki közösbe semmit sem vitt,
Csupáncsak a csupasz testit,
Azok voltak hangadóak,
És tartottak mindent jónak.
Szónokoltak felsőbb górék,
Ők voltak a tapsológép.
*
Tovatűntek évtizedek,
Fájnak még a régi sebek.
Egy kifosztott parasztréteg
Még nem kapott elégtételt.
El van már az rég feledve,
Ki emlékszik már ezekre?
Akik kaptak nagy mély sebet,
Azok sosem felejtenek.
*
Kiss Ferenc, Maklár