Pedagógusnap – országos iskolaigazgatói fórum

Az oktatási miniszter szerint az elmúlt egy évben áttörés volt tapasztalható a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülése terén. Magyar Bálint vasárnap, a pedagógusnapon Budapesten az iskolaigazgatók országos fórumán úgy vélekedett, a pedagóguslét feltételei jelentősen változtak az elmúlt évben.

MNO
2003. 06. 01. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter a tavalyi és idei január-márciusi béreket összevetve rámutatott: az oktatási ágazatban dolgozók átlagkeresete i 106 ezer forintról 159 ezer forintra nőtt, miközben a nemzetgazdasági átlagkereset 128 ezer forint. Ezzel az oktatási ágazatban dolgozók átlagkeresete jelentős mértékben a nemzetgazdasági átlag fölé emelkedett – hangsúlyozta. A miniszter leszögezte: ezen a ponton nem állhatnak meg; a teljesítményszorzó bevezetése 2004. szeptember 1-jétől 4-52 százalékkal emelheti a pedagógusok fizetését, míg az osztályfőnöki pótlék növelése 9-14 százalékos bővülést jelenthet.

A vezetői pótlék 2005 szeptemberére tervezett emelése 22-44 százalékos keresetemelkedést eredményezhet – tette hozzá a szaktárca vezetője. Magyar Bálint szerint a minisztérium komolyan veszi a szakmát, és erkölcsileg is megbecsüli. Ennek kapcsán utalt az iskolai emlékezet program elindítására, amely azt célozza, hogy a nemzet emlékezetében ne csak azok maradjanak meg, akik a történelemkönyvekbe bekerülnek. A program keretében az iskolák korábbi pedagógusaikról neveznek el tantermeket, hogy a diákok nap mint nap találkozhassanak fényképükkel, rövid életrajzukkal – mondta. Hozzáfűzte, így egyfajta nemzeti tablóként, illetve az interneten virtuális nemzeti tanári panteonban megmaradhat emlékük. A programra eddig 500 iskola jelentkezett.

Magyar Bálint szólt arról is, hogy alapvető oktatáspolitikai kérdésekben visszaállították az Országos Köznevelési Tanács vétójogát. Kitért a kerettantervek kötelező jellegének tavaly nyári megszüntetésére, ami által nőtt a pedagógusok, iskolafenntartók, az iskolai élet szakmai szereplőinek szabadsága. Megemlítette az oktatási ombudsman személyének függetlenítését a minisztertől. Jelezte: előrehaladott annak a törvénynek a kidolgozása, amely lehetővé teszi: az oktatási ombudsman szervezeti működése oly módon legyen szabályozott, hogy bármilyen kormányzati nyomástól függetlenül is meg tudjon feladatának felelni, és intézményi szabadsága is biztosított legyen.

A miniszter szólt arról, hogy néhány napon belül elindul az otthoni számítógép-vásárlást adókedvezménnyel segítő program, amely lehetővé teszi: szeptemberre minden tanárnak, akinek nincs, legyen otthoni gépe. Utalt arra, hogy a 60 ezer forintos több éven át leírható adókedvezményt számítógépek vásárlása, lízingelése, bérlete esetén lehet igénybe venni. A programba csaknem 1.500 cég, értékesítési pont kapcsolódott be. Az oktatási tárca az informatikai tárcával közösen a tanár-továbbképzési normatívához 10-10 ezer forinttal járul hozzá azon pedagógusok esetében, akik a programban részt vesznek. E célra a két minisztérium 200-200 millió forintot különített el, ami idén 20 ezer pedagógus továbbképzésére elegendő.

Az esetleges pedagógus-munkanélküliségre vonatkozó felvetésekre kifejtette, 1986-ban még mintegy 1 millió 350 ezer diák tanult, számuk 2006-ra előreláthatóan valamivel több mint 800 ezerre apad. Csökkent az egy tanárra jutó diákok száma is, míg 12 éve 13-14, ma csupán átlagosan 10,4 ez az arány. A tendencia radikálisan nem változhat – vélte. A miniszter botrányosnak minősítette, hogy 13 évvel a rendszerváltás után olyan dolgokért vádolja egymást a politika, amelyeket a demográfusok előre jeleztek. A politikai államtitkár szerint a közoktatási törvény tervezett módosítása arról szól, hogy az eddigi „flúgos futam” helyett, ami a magyar iskolákat a hatalmas tananyag irreális követelmények okán jellemzi, a képesség-, készségfejlesztés lépjen, efelé mozduljanak el. Kitért arra: a kormányprogram oktatási része a koalíció mindkét pártja által elfogadott és elfogadható.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.