Gyümölcsös. Takarítsuk ki a gyümölcsöskertet. Nézzük át fáinkat, bokrainkat. A rajtuk maradt, összeaszott, fertőzött gyümölcsmaradványokat távolítsuk el, és égessük el. A lehullott lombot komposztáljuk. A kisebb menynyiségű levelet célszerű műanyag zsákban komposztálni, mert így a lebomlás is lényegesen gyorsabban megy végbe. Ennek során a komposztálandó lombot keverjük össze nitrogéntartalmú műtrágyával, majd öntözzük be enyhén és gyömöszöljük műanyag zsákba. A zsák száját csak lazán kössük össze, hogy a lebomlás, illetve átalakulás során keletkezett gázok szabadon távozhassanak. Rendszeresen ellenőrizzük a gyümölcstárolót. Ha a téli eltartásra szánt gyümölcseink között fölüti a fejét a fertőzés, maradéktalanul távolítsuk el a beteg példányokat, nehogy továbbterjedjen a baj. A tárolót az időjárásnak megfelelően szellőztessük: hidegben nappal, enyhe időben pedig éjjel tartsuk nyitva a szellőztető nyílást. Ügyeljünk, hogy a tárolóban lévő levegő relatív páratartalma lehetőleg 80–85 százalékos legyen. Ha túlságosan párás a légtér, terítsünk égett mészport széles, lapos, nagy felületű edényekbe (tálcába, tepsibe), mert az fölszívja a levegő nedvességét. Ha viszont túlságosan száraz, akkor párologtassunk vizet ezekben.
SZŐLŐ. Készüljünk a szőlő fedésére ott, ahol gyakoriak az igen erős fagyok. Az alacsony művelésű alföldi szőlőket mindenképpen takarni kell, a magasművelésű tőkék esetében pedig a biztosítócsapot fedjük.
A zajos erjedést követő két-három hét múlva végezzük el az első fejtést. Pontosabban fogalmazva akkor, amikor az erjeszthető cukor már teljesen elfogy a borból. Tovább semmiképp ne várjunk, gondoljunk arra, hogy a korábbi fejtés mindig jobb, mint a késői. A seprő ugyanis sok olyan könnyen romló anyagot tartalmaz, amelyek káros utóerjedést indíthatnak el. Az első fejtés során választjuk el a kierjedt bort a seprőtől. Ekkor végezzük el az újborok alapkénezését is. Hogy ennek során mennyi kén kerüljön a borba, erre nézve a főbb bortípusokra adjuk meg az értékeket, mégpedig szabad kénessavszintben kifejezve. E szerint a lágy, alacsony savtartalmú borok esetében 50–60, a közepes savtartalmú boroknál 45–50, az erősen savas, kemény boroknál pedig 35–40 milligramm ez az érték literenként.
A kénezés elterjedt kisüzemi változata az úgynevezett kénfüstre fejtés. Ennek során, ha százliterenként egy kénlapot égetünk el a fahordóban, akkor abból tíz gramm kén-dioxid keletkezik. Ha erre ráfejtjük a bort, ebből hét-nyolc gramm elnyelődik az italban, ami hetven-nyolcvan milligramm szabad kénessavnak felel meg literenként. Ennek körülbelül a fele, ami le is kötődik, s ez azt jelenti, hogy 35-40 milligramm szabad kénessav marad a borban literenként. A kénfüstre fejtés mellett a kálium-metabiszulfit vagy borkén használata is elterjedt a kisüzemekben. Alkalmazásáról tudni kell, hogy hatóanyag-tartalma általában ötvenszázalékos. Bármilyen formában is kénezünk, fontos, hogy a kénezést követően alaposan keverjük el a bort.
A bor természetes úton is szépen megtisztul ugyan, azonban ez igen hosszú folyamat, másrészt ritkán eredményez teljesen tiszta, úgynevezett tükrös italt. Mindezek miatt célszerű a bor tisztulását mesterséges úton véghezvinni, azaz deríteni. A derítést leggyakrabban bentonittal végezzük, amely nemcsak megtisztítja a bort, hanem stabilizálja annak fehérjetartalmát is. (Azaz elejét veszi számos borbetegség, borhiba kialakulásának.)
A bentonitos derítést az alapkénezést követő 12-14 nap elteltével már elvégezhetjük. Fontos, hogy a derítőszert gondosan készítsük elő, mert csak a csomómentes és előírásszerűen duzzasztott bentonittal érhetünk el jó eredményt. Az is lényeges, hogy a szert jól keverjük el a borban. Fehérborok derítésére 70-150, vörösborokhoz 50-100 gramm bentonitot használjunk hektoliterenként.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
