A Baumag Stratégiai Befektető Szövetkezet ötven kisbefektetője tartott tiltakozó demonstrációt pénteken Szombathelyen. A demonstrálók a szövetkezet bezárt irodája előtt gyülekeztek, majd tábláikkal a Vas Megyei Bíróság épülete, onnan pedig a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság elé vonultak, és mindkét megyei intézmény vezetőjének petíciót adtak át.
- Azonnali, teljes körű vagyonlefoglalást, a Baumag cégcsoport valamennyi cégénél a fellelhető ingó és ingatlan vagyon lefoglalását, felügyelő biztos kinevezését, a felelősök személyének megállapítását és felelőségre vonását követeljük – hangoztatta a petíciót felolvasva a bíróság épülete előtt Bokorné Noha Mária, a demonstrálók szószólója.
A Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet több száz tagja egy hete, február 21-én is demonstrált, akkor a Parlament elé vonultak, mert a társaság 18 ezer befektetője nem tud hozzájutni összesen 40 milliárd forintnyi követeléséhez. A Szombathely belvárosában békésen tüntető, a közlekedés rendjét nem zavaró, a járdán haladó kisbefektetők tábláin „Kik a felelősök?”, „Baumag, vissza a pénzünket!” „Mikor lesz döntés az ügyben?”, „Kérjük a kormány segítségét!” feliratok voltak olvashatók.
A demonstrálók képviselőit a bíróság épületében Laky Ferenc, a megyei bíróság elnöke fogadta, átvette kézzel írt petíciójukat.
- A Vas megyei bíróságokhoz tudomásom szerint eddig sem polgári, sem büntető ügyben nem érkezett beadvány a Baumag befektetőitől, sem a rendőrségtől – mondta. Balogh Istvánné, a demonstráció egyik résztvevője az MTI tudósítójának elmondta: beadványát a Vas Megyei Bíróság nem fogadta be, mondván nem ők illetékesek az ügyben.
A bíróságon segítettek kitölteni a papírokat, amelyet azután a budapesti V. kerületi Rendőrkapitánysághoz továbbítottam – mondta. Hozzáfűzte: a demonstrációval nem a vasi bíróság és rendőrség ügyintézése ellen tiltakoznak. Csupán az igazságszolgáltatás és az illetékesek figyelmét kívánjuk felhívni nehéz és méltánytalan helyzetünkre – jegyezte meg.
Herczog Frigyes, a Baumag egy másik kisbefektetője arról számolt be, hogy több millió forintot helyezett el évekkel ezelőtt a Baumag szövetkezetben, amely egy ideig rendesen fizetett, de már hosszú hónapok óta nem fizet, és a befektetett pénzéhez sem tud hozzájutni.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt Hollósi Gábor alezredes, Szombathely rendőrkapitánya vette át a demonstrálók petícióját.
A Baumag Stratégiai Befektető Szövetkezetnek az MTI információja szerint Vas megyében 650 kisbefektető ügyfele van, közülük 450-en lehetnek az ügy károsultjai, ha továbbra sem kapják vissza a pénzüket.
Több százmilliós vagyont halmoztak fel a Tisza politikusai
