A Fidesz Munkás és Alkalmazotti Tagozata már fel sem emeli szavát amiatt, hogy Ön 2002-ben 400.000 új munkahelyet és biztos megélhetést ígért a magyar munkásoknak. Ma már mindannyian jól tudjuk, ez nem igaz, csak kampányígéret volt. Már azt sem kérjük számon, hogy a munkás embereket a kormány valójában nem készítette fel az EU csatlakozásra, így most bizonytalanul állnak a jövő előtt. Azért emeljük fel a szavunkat, mert Ön és kormánya 7000 munkás életét, megélhetését, biztonságát veszélyezteti.
Gur Nándor kormánymegbízott minden bizonnyal tájékoztatta, hogy a diósgyőri acélműben 7000 ember megélhetése, munkája biztosítható lenne, hiszen:
- tény, hogy a Borsodi Nemesacél Acélgyártó Kft-nek jelen pillanatban is vannak megrendelései, amelyek a cég fenntartásához elégséges tőkét biztosítanának,
- tény, hogy a BNA-nál gyártott termékek világpiaci ára meredeken emelkedik,
- tény, hogy a rendszerváltás óta eltelt időben a vállalat vesztesége éppen az elmúlt időszakban volt a legalacsonyabb.
Önnek bankárként pontosan tudnia kellene: a megrendelések és a felfutó piac biztosítja azt, hogy a valóságban kormányának egy forintot se kelljen költenie erre a problémára. Bankárként tudnia kell, hogy 7000 ember munkanélküli segélyének kifizetése hosszútávon több költséggel jár, mint egy hitelgarancia. Ön bankárként pontosan tudja, hogy a hitelgarancia egy ekkora vasipari óriásnál csupán gesztus, ami annyit jelent, hogy kormánya elismeri a magyar acélipar jelentőségét. Ön, Miniszterelnök Úr, ezt a gesztust eddig nem volt hajlandó megtenni a magyar acéliparért és 7000 ember biztonságos megélhetéséért.
Tisztelettel és nyomatékosan megkérjük miniszterelnök urat, arra hogy vesse latba minden befolyását, hogy a jelenlegi kilátástalan helyzet megoldódjon. Legyen Önnek 7000 ember megélhetése, sorsa, biztonsága annyira fontos, hogy ezzel a kérdéssel személyesen foglalkozzon, hiszen minisztere és kormánymegbízottja láthatóan tehetetlen ez ügyben.
A Fidesz Munkás és Alkalmazotti Tagozata minden segítséget felajánl 7000 munkásember biztonságos megélhetése érdekében – írja közleményében Kontur Pál, a Fidesz munkástagozatának elnöke.
Orbán Viktor szerint ideje lenne a józan észre hallgatni, Brüsszelnek továbbra is Ukrajna a legfontosabb















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!