A kiegészítő módosítási javaslatok érintik a gyógyszerár-ellenőrzés bevezetésének, valamint a nagy- és kiskereskedelem árszabályozásának megoldását, a támogatásban részesülő gyógyszerek és az egyéb egészségügyi termékek eladásösztönzésére vonatkozó korlátozások törvényi szintű rendezését, valamint a gyógyszertárak alapítási korlátjainak oldását és korlátozott versenyük lehetővé tételét – olvasható a GVH közleményében.
Annak tudatában, hogy a gyógyszerek piacán szabadalommal védett termékek jelentős piaci súlya, a támogatások áreltérítő hatása, a szokatlanul magas információs aszimmetria, valamint az orvosok és gyógyszerészek kereslet-befolyásolásában betöltött szerepe miatt a fennálló verseny nem kielégítő vagy hiányzik, a GVH szükségesnek tartja az állam olyan szabályozási beavatkozásait, amelyek eredményeként megfizethető árú gyógyszerekkel, megfelelő helyen, megfelelő ellátás biztosítható – fogalmaz a közlemény.
A fentiekből következően a GVH álláspontja a következőkben foglalható össze: a gyógyszerpiacon, ezen belül különösen a támogatott gyógyszerek körében nem nélkülözhető az ár- és támogatáskontroll megoldása. Ennek szabályait azonban nem az ártörvény általános elvei alapján kell kialakítani, hanem a társadalombiztosítási joganyag keretei között, a piaci sajátosságokat figyelembe vevő módon. A támogatott termékek piacain az árversenynek kell prioritást adni, még pedig oly módon, hogy ennek a társadalombiztosító, ezen keresztül pedig a lakosság legyen a nyertese. Ezért megtiltható minden olyan eladás-ösztönzési módszer vagy eszköz használata, amely közvetlenül vagy közvetetten a gyógyszert felíró orvosokat vagy az azt kiadó gyógyszerészeket teszi érdekeltté adott gyógyszer forgalmának növelésében vagy szinten tartásában. A támogatott termékek körében ugyancsak megtiltható minden olyan, a laikus fogyasztókat közvetlenül vagy közvetetten megcélzó eladás-ösztönzési módszer alkalmazása, amely ezáltal fokozza a támogatások kiáramlását. A gyógyszer nagy- és kiskereskedelem területén meg kell szüntetni az ártörvényi rendelkezések folyamatos megsértését, amely a kötött térítési díjak alkalmazásából fakad. A kereskedelemben a minimális árrések szabályozásával szükséges garanciát teremteni az ellátási kötelezettség teljesíthetősége érdekében, amit ki kell egészíteni a távoli, kisforgalmú gyógyszertárak fennmaradását garantáló külön támogatási rendszerrel. A gyógyszertári piacon a betegek érdekében oldani kell a patikaalapítás szabályait, hogy ösztönzés teremtődjön a szolgáltatások színvonalának javítására (időbeli rendelkezésre állás, házhoz szállítás), valamint a nem támogatott gyógyszereknél lehetőséget kell teremteni a korlátozott árversenyre. Ez utóbbi is a betegek érdekét szolgálja, mert a nem vényköteles gyógyszerek körében lehetővé teszi a hatékonyabb működésből fakadó árcsökkentést – írja közleményében a Gazdasági Versenyhivatal.
Nincs új a nap alatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!