A külügy vizsgálja az iraki olajkapcsolatot

A Külügyminisztériumban az illetékesek utasítást kaptak arra, nézzenek utána, lehet-e valamit tudni arról, hogy esetleg egy magas beosztású magyar diplomata is érintett lehet az iraki olajpénzek ügyében - közölte a külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-vel.

MTI
2004. 03. 25. 10:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Tamás azt követően nyilatkozott, hogy a Népszabadság című napilap csütörtöki számában arról írt: Király B. Izabellán, valamint a Magyar Érdek Pártján kívül egy magas beosztású magyar diplomata is érintett lehet az iraki olajkorrupcióban.

„A lap információi alapján a Külügyminisztérium egyelőre nem tudja megítélni, azok igazak-e vagy sem” – mondta a szóvivő. A cikk kitért arra, hogy a szóban forgó diplomata – akit 2001-ben rendeltek vissza utolsó külföldi állomáshelyéről – volt az, aki bemutatta Király B. Izabellát Bagdadban a Szaddám Huszein megbuktatott elnök által egykor vezetett Baath Párt vezetőinek.

A Népszabadság cikke úgy fogalmazott, hogy mindkét politikai oldal számára kínos lenne, ha kiderülne, a Magyar Köztársaság diplomatája pénzért a megbízatásától eltérő, azzal össze nem egyeztethető érdekeket is szolgált.

„Ezzel az üggyel semmiképpen sem akarom kapcsolatba hozni, de minden magyar diplomata maximálisan és csak Magyarország érdekeit szolgálja és diplomáciai funkciótól eltérő tevékenységet nem végez” – mondta Tóth Tamás.

Az al-Mada című iraki napilap január végén jelentette meg azt a listát, amelyen a világ 51 országából mintegy 270 politikus, közéleti személyiség, párt, világi és egyházi szervezet, vállalat neve szerepel a megbuktatott Szaddám-rezsim külföldi megvesztegetettjei között.

A listán a Király B. Izabella által alapított Magyar Érdek Pártja is rajta volt, 4,7 millió hordó olajjal.

Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkár március elején az MTI-nek elmondta: a magyar Nemzetbiztonsági Iroda (NBI) jelentése szerint a kilencvenes évek végén, illetve 2000-ben a nemzetbiztonsági szolgálatok jelentései arra utaltak, hogy Király B. Izabella, illetve pártja az iraki rezsimtől anyagi támogatásban részesült.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.